A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1997-1998 (Debrecen, 1999)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, társadalom, múzeum

benne résztvevőktől. Az irodalmi kultusz által teremtett valóság így eleve ideológiai jelenség, hisz "olyan valóságról van...szó, amelynek ontológiai konzisztenciája a tudatosság hiányát követeli meg a benne résztvevőktől: ha "túl sokat tudnának", ha keresztül látnának [e] valóság működésén, azzal a valóság egycsapásra magától szertefoszlana."

27 Kérdéses ugyanakkor, hogy egyáltalán létezhetne-e az ember, ha állandóan megkérdőjelezné valóságát. A kultusz életvilágszerüsége épp e kételkedést, a valóság és a szubjektumok konstruáltságának tudatát függeszti fel. A kérdés most már az, hogy az irodalmi kiállítások és az irodalmi kultusz (vélt) konzervativizmusa az irodalmi kommunikáció negatív elemeként értékelhető-e, illetve hogy a kultusz ideológiai természete egyben azt is jelenti, hogy vele szemben állandó gyanúval kell-e élnünk, és szép lassan lebontani, míg végül eltűnik. Ahogy Szilasi László írja: "A kultikus olvasatot ki kell mondani, hogy kiderüljön: nincs mögötte semmi." (SZILASI 1997, 58.)

28 Az ilyen végletes megoldástól mindenképp óvakodnék. Hisz Dávidházi Péter könyve meggyőzhetett mindenkit arról, hogy a kultikus diszkurzus logikája belülről éppoly kikezdhetetlen mint minden más diskurzusé, illetve kívülről nézve legalább annyira észrevehetők e logika gyenge pontjai, mint a többié. Negatív vonásai mellet pedig látnunk kell kultúra-gyarapító voltát is. Az irodalmi múzeumok és emlékhelyek azáltal, hogy megőrzik a jellegben és eszmeiségben is sokféle hagyatékokat, mintegy állandóan készenlétben tartják a hagyományodat a jelen számára. S a kultusz hol ezt, hol azt emelheti ki lényegesként. A tisztá(bba)n látás érdekében arra is érdemes odafigyelni, hogy a posztszemiotikai szubjektum-felfogások radikalizmusa sem végletes. Foucault bár a szubjektum hatalom általi meghatározottságáról beszél, s vizsgálódása középpontjába a hatalom szubjektum teremtő, individualizációt irányító technikáját állítja, "amely kategorizálja az egyént, megjelöli saját individualitásával, hozzáragasztja saját identitásához, rákényszeríti az igazság törvényét, amelyet őbenne másoknak fel kell ismerniük és el kell fogadniuk" (Foucault 1994, 182.), ugyanakkor szubjektum-felfogásában jól felismerhető a humanista-elitista hagyomány, a sokoldalú személyiség reneszánsz ideálja, "aki egy szilárd én-kép kialakításán keresztül képes ellentmondásos önmagával kiegyezni" (ZIZEK 1994, 199.), továbbá a szubjektum folyton változó természete (CSONTOS 1995, 130.) megszabja kalkulálhatóságának határait is. Ugyanígy az autonóm szubjektum létét tagadó, az alany eltűnéséről, decentrálásáról beszélő Lacannál is "az egységbe rendeződés és széthullás szimbolikus folyamatainak létezik egy belső magja, egy alapvető holtpontja" és egyetlen lehetőségünk ezzel az antagonizmussal kiegyezni. (ZIZEK 1994, 200-204.) E kettősségek meglátása segíthet az irodalmi kultuszhelyek konzervativizmusának értelmezésében. E kultikus helyek az irodalmi kommunikáció olyan nyugvópontjai lehetnek, amelyek a szubjektum eltűnésének tudatával szemben állva lehetetlenné tehetik kiszolgáltatottságunkba való belenyugvást, s azt, hogy cinikusan fogadjuk el ideológiai képződmény voltunkat. Az inga egyik végén az önmagát és világát teremtő-formáló "nagy ember", a másik végén a decentrált, ideológiai szubjektum, s az emberi élet valahol a köztes, ideiglenes nyugvópontokból álló térben zajlik. Új értelemmel bővül így az irodalmi kultuszok és kultuszhelyeken zajló szertatások szereplőinek önaffirmációja, önkultusza is. Ezek mögött mindenképp ott húzódik az alakító cselekedetek lehetőségében való hit és az ilyen tettek utáni vágy is, még ha az inga egy másik pontján ugyanezen szereplők ideológiai alanyoknak tűnnek is. Az irodalmi kultusz és az irodalmi emlékhelyek természetrajzának feltárásához épp ezért elengedhetetlen annak a szocio-kulturális térnek a feltárása, amely ezek belső logikai csontvázát értelemmel és jelentéssel öltözteti fel. Példaként álljon itt egy szelet a weimari Herder Múzeum történetéből. Christina Didier 1980-ban a múzeum újrarendezésekor a 27 Zizek idézi Sohn-Rethelt. ZIZEK 1994, 218. 28 Kiemelés az eredetiben. 548