A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1997-1998 (Debrecen, 1999)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, társadalom, múzeum

ez nyugalmi állapot, az egyes megszólítások eredője között ellentét is lehet. A szubjektum függőségét a szerzőre vonatkoztatva Foucault vetette föl radikálisan a Mi szerző c. előadásában: "Nem az eredeti forrásként felfogott alkotó szubjektum témájának felújítására van szükség, hanem arra, hogy feltárjuk a szubjektum kötöttségeit, funkcionálási módját, függőségi viszonyait. A hagyományos problémát meg kell fordítanunk: a kérdés többé nem az, hogy egy szubjektum szabadsága miként hatol be a dolgok sűrűjébe és miképpen ad értelmet nekik, hogy ekképpen mintegy belülről megelevenítve a nyelvezet szabályait, eredendő szándékát valósítsa meg. A kérdés inkább a következő: hogyan, milyen feltételek és formák között lép fel a szubjektumnak nevezett valami a diszkurzus rendjében? Milyen pozíciót tölthet be, milyen funkciókat láthat el, s milyen szabályoknak engedelmeskedik a különböző típusú diszkurzusokban? Röviden: a szubjektumot (és helyettesítőit) meg kell fosztanunk kreatív, őseredeti szerepétől és a diszkurzus változó, komplex függvényeként kell elemeznünk." (FOUCAULT 1981, 35.) A posztszemiotikai szubjektum-felfogás tükrében radikálisan ideológiai képződménynek tűnik az irodalmi kultusz, hisz elfedi a szubjektum és a nevével fémjelzett hagyomány teremtett voltát. Egyrészt a kultusz hősét Abszolút szubjektumnak mutatja, s így magát az általa megnyilatkozó hagyományt is. A kultusz irányítói az Abszolút jelentés őreként lépnek fel, elutasítanak minden olyan értelmezést, amelyet a hagyománnyal ellentétesnek vélnek. Állandó hivatkozási alappá válik a szerzői szándék, pontosabban e szándék helyes értelmezése. Az alkotó és szándéka szentségként való felemelése jelenthet védelmet a jelentés olyan szétburjánzása ellen, amelyet már nem lehet kordában tartani, nem lehet ellenőrizni. A szerzőről kialakított kép és a vélt szándéka szerinti jelentés fixálása teszi ideológia figurává az alkotót és ideológiai képződménnyé a kultuszt, hisz a jelentés birtoklásának és az épp ott és akkor adott értelem transzhistorikus voltának feltétlen igénye fejeződik ki benne, s az az uralmi vágy, hogy meg kell akadályozni az értelem túlburjánzását, (vö. FOUCAULT, 1994, 137.) E vonatkozásban a kultusz funkciója a résztvevők számára az önigazolás biztosítása, nem véletlenül magasztalódnak fel ők maguk is egy-egy kultikus eseményen, nem véletlenül lesz tehát az önkultusz minden irodalmi kultusz meghatározó eleme. Másrészt a kultusz hősével szemben lényegében mindenki alárendelt szerepre rendeltetett. A kultusz irányítóinak az biztosít köztes helyet - bár a kultikus hősnek alá vannak rendelve, de a kultusz egyéb résztvevőivel és főleg a kívülállókkal szemben fölérendeltként jelennek meg -, hogy ők képesek a hős és a hagyomány beszédének a megértésére és közvetítésére. Ráadásul a kitüntetetten lényegesnek ítélt hagyomány szolgálata a kultuszban kitüntetésnek és szabad cselekvés eredményének tűnik. A szolgálat mint a hagyomány szentségéből való részesedés ára jelenik meg. Kéky Lajos a Kisfaludy Társaság titkárrá választása alkalmából nem győzi hangoztatni saját kicsinységét, egyetlen mentsége e pozíció elfogadása miatt, hogy szolgálni szeretne.

26 Az irodalmi kultusz ideológiai jellege abban is megmutatkozik, hogy elfedi a kultusz által teremtett diskurzus szerepét a szubjektumok (hős-közvetítők-önként alárendelődök) létrehozásában. Holott maga a kultikus hős is csak akkor mutatkozhat annak, ha a közte és a befogadó közti viszony fétisjellegű, vagyis a hős és az általa prezentálódó hagyomány úgy jelennek meg mintha e tulajdonság őket "a rendszer többi elemével való kapcsolatától is függetlenül jellemezné" (ZIZEK 1994, 220.). Pedig, ahogy a tárgyak autenticitása kapcsán volt már erről szó, a nekik tulajdonított pozíció és érték ítélet következménye. A szubjektumról mondottak fényében a kultusznak és a kiállításnak az a sajátossága, hogy az egyéni jelentésadás gesztusáról való lemondásra készteti a befogadót, s ezt egyben természetesnek is mutatja, azt is jelenti, hogy a tudatosságról, a reflektáltságról való lemondást várja el a 26 A Kisfaludy Társaság jegyzőkönyvei. MTAK Kézirattár. MS 5797. (1930. december 3.) 547