A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1997-1998 (Debrecen, 1999)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, társadalom, múzeum

vizmusa. A feszültség bár az adott életmű problematikusságát jelzi, de egyben alkalmat is ad a kultuszban kifejeződő értékrendi korrekció igényének nyilvános megfogalmazására. Ez terjedhet a szándékos elhallgatás vádjától a kultusz hőse jelentőségét bizonyító konferenciák szervezéséig. A kultusznak ebben a szakaszában felerősödik az életmű tabuizálódása. (LANGE-GREVE 1995, 14) A didaktikus program és a hagyatéki tárgyakat relikviaként kezelő bemutatás alternatívákat nem ismerő jelentésképzése révén a kiállítás mint a kötelezően érvényes tudást és értékelést átadó ill. e tudás átadására rendelt intézmények mulasztásait pótló tanító helyként jelenik meg, ahol "die Inhalt der Kodierung gehen von den gesellschaftlich anerkannten Werten des literarischen Werkes als objektive Wertung und der Tabuisierung der Kritik an Werk und Autors aus, ein kritisches Verhältnis zu Autor und Werk wird ausgeschlossen." (LANGE-GREVE 1995, 16.) Úgy is mondhatnánk, hogy valamely irodalmi-társadalmi kör legitimációs törekvése, érdekérvényesítése "tananyagként" álcázva jelenik meg. Az irodalmi kiállítások és az emlékhelyek konzervativizmusa még szembetűnőbb lehet, ha a "szerző halála"-elméletek, a posztszemiotikai szubjektum-felfogások és az intertextualitás kontextusában tekintünk rájuk. Semmi jele ugyanis annak, hogy az irodalmi kultuszhelyek "gondozói" valamiképp is szembenéztek volna e kérdésekkel. Persze megtehetnénk azt is, hogy egyszerűen elutasítjuk ezeket, mondván teljesen idegenek a kultuszhelyek világától, két különböző világértési és értelmezési paradigmáról van szó, amelyek legfeljebb csak egymás mellett létezhetnek, de nincs semmiféle közös pontjuk, kérdéseik és válaszaik totálisan tagadják egymást. Eszerint a logika szerint az önmaga és szövegei fölött rendelkező kartéziánus szubjektum- és szerzőértelmezés totálisan szemben áll a XIX. századi értelemben vett autonóm individuum eltűnését érzékelő és ezt a folyamatot visszafordíthatatlannak tartó elgondolásokkal. S így vajmi kevés közük lehet egymáshoz. A kultikus emlékhelyek hősei valóban szuverén szerző-szubjektumok, akik életrajzának ismerete azért etikai kötelessége minden értelemzésnek, mert e szerzők végül is uralják szövegeik jelentését. Amit Tverdota György a József Attila-kultusz kapcsán Szerb Antaltól idéz, valamennyi irodalmi kultuszra igaz: a kultikus irodalomértésben "a költészetet nemcsak a költemények teszik. A verseken kívül talán még sokkal inkább hozzátartozik az ember, aki a versek mögött áll, és sors, amelyet az ember hordoz, vagy amely összezúzza őt." (TVERDOTA 1998, 154.) A szerzői intenció megtalálása épp az élet és az életmű tökéletes egysége miatt elengedhetetlen feltétele a valódi jelentés feltárásának. Ehhez pedig akkor juthatunk közelebb, ha kellő tisztelettel viseltetünk az alkotókkal szemben és minél alaposabban ismerjük életüket és sorsukat. Az alkotók olyan hősként jelennek meg a kultuszban, akik műveik fölött szuverén módon rendelkeznek és életútjuk ismerete illő és tanulságos mindenki számára. Ez természetes is, hisz az irodalmi kultusz hősének prototípusa a XIX. teremtette "nagy ember". A francia felvilágosodás "nagy ember"-e ekkor válik mitikus hőssé (KESERŰ 1994, 35-39.), ahogy a romantikus zseniképzet is ekkor lesz széles körben elterjedtté. Ezek a rendkívüli adottságokkal rendelkező emberek ön-, világ- és főképp nemzetteremtők. Ha a XX. századi kultuszok alakjai nem is tekinthetők ilyen értelemben "nagy ember"-nek, de szuverenitásuk ekkor is erősen hangsúlyos, többé-kevésbé őrzik a romantikus szerzőszubjektum teleológiájának nyomait. Nagy László költészetének értelmezésében például ezért is lehetett központi motívummá a mitológiák demiurgoszi hőse. Halálának tizenötödik évfordulójára rendezett konferenciához kapcsolódó kiállítás középpontjában a festő, a faragó, a verseket író, tehát a világot maga körül teremtő alkotó ember állt. Veres Péter életútjának és alakjának az értelmezésében is az önteremtés a központi szerepű. Balmazújvárosi lakóházában hosszú ideig fennálló kiállítás a kiszolgáltatott embertől a szuverén, hatalommal rendelkező emberig tartó utat mutatta be. Látszólag kivételnek tűnhet József Attila, sorsa és versei lírai személyisége messze esik a 545