A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1997-1998 (Debrecen, 1999)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, társadalom, múzeum

S végül egy módszertani megfontolás. Vannak olyan, az irodalmi kultusz köré szerveződő intézmények (Kisfaludy Társaság, Petőfi Társaság, a múlt század végén alakult vidéki irodalmi társaságok), melyeknek levéltárakban, múzeumokban és kézirattárakban őrzött iratanyaguk elsősorban szociológiai elemzés segítségével dolgozható fel. Annál is inkább, hisz ezek az egyre inkább megcsontosodott intézmények jól körülhatárolható kánon jegyében működtek, s viszonylag jól körülhatárolható az a társadalmi réteg is, amelyek számára reprezentációs és identifikációs keretül szolgáltak. A fentiek alapján tehát úgy tekinthetünk az irodalmi kultuszokra, mint a társadalmi valóság megteremtésének és fenntartásának alapvető eszközeire. Vagyis normák és értékek szimbolikus megjelenítésével - minden ellentmondásossága ellenére is - alkalmat teremt a világ és önmagunk megtapasztalására és értelemzésére. Még akkor is így van ez, ha mint műértelmezés befagyasztja a jelölők játékát (SZILASI 1997, 52.). Ez is csak arra utal, hogy az irodalmi kultuszok értelmezésének kulcsa az irodalmi mezőn túl található. Ezt igazolja a Margócsy István által összegyűjtött példatár is, amelynek tanulsága szerint a kultikus értelemzés, nem a különböző értelemzési iskolák és metódusok egyike, hanem mindegyikben érvényesülő általános szemléleti forma. (MARGÓCSY 1990, 312.) E rövid áttekintés a kultuszkutatás számára azzal a tanulsággal szolgálhat, hogy "ha az ember meg akarja érteni valamely időpontban vagy az idő múlása és változása során a társadalmilag alkotott értelmi világ állapotát, akkor át kell világítani azt a társadalmi szervezetet, ami a meghatározóknak lehetővé teszi, hogy a valóságot meghatározzák". (BERGER - LUCKMANN 1975, 145.) A fentiek egyben azt is jelentik, hogy a kutatások során módosult a kultusz Dávidházi Péter által adott definíciójából következő, az elemzéseket irányító fő rendezési szempont. Nem feledhető persze, hogy e módosulást eredményező belátást egyáltalán az tette lehetővé, hogy a Shakespeare-kultusz feldolgozásával legitimálódott a kultusz és a kultikus irodalomértési mód kultúrtörténeti jelentősége ill. Dávidházi Péter könyvében is nagy szerepe van a szociálpszichológiai magyarázatoknak. A vizsgálati szempontok áthangolódását röviden úgy jellemezhetjük, hogy elsősorban nem az áhítatosan tisztelt alkotó és kultikus közössége viszonyán van hangsúly, hanem azon, milyen társadalmi jelentése van a kultusznak, mire használják azok a csoportok, akik éltben tartják és terjesztik, hogyan próbálják értelmi világuk legitimációjára és identitásuk biztosítására felhasználni, vagyis hogyan próbálják az általuk megkonstruált valóságot a valóságként elfogadtatni. Tehát nem csupán "egy világi kultusz lélektanát, szertartásait és retorikáját" (DÁVIDHÁZI 1989, VII.)

4 vizsgáljuk, hanem szociológiai dimenzióit. Nem pusztán azt, milyen szociálpszichológiai tényezők visznek valakit közel a kultuszhoz, hanem azt is, hogyan járul hozzá a kultusz és a benne való részvétel a közösségi hovatartozás felismeréséhez/választásához és az egyéni identitás megerősítéséhez. Nem egyszerűen arra vagyunk kíváncsiak, milyenek ünnepi szertartásaik, hanem arra is, az irodalomértésnek miért épp ezt az ünnepi formáját választják, még a nem ünnepi alkalmakkor is. Nem csak az izgat bennünket, hogyan használják fel megnyilatkozásaikban a retorikai alakzatokat, hanem az is, miért oly fontos számukra a szónoklat, az ünnepi beszéd, s a fogalmi nyelvvel szemben miért uralja tanulmányaikat is a retorikai nyelv. Nem azt nézzük pusztán, hogyan lesz értelmi világuk rendező elve az érveléssel szemben a hit, hanem azt is, hogyan próbálják hitüket fenntartani, igazolni és intézményesíteni. 4 Kiemelés az eredetiben. 523