A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1997-1998 (Debrecen, 1999)

Utak a múltba - Kivonat az M3 autópálya nyomvonalán feltárt régészeti leletek kiállítási katalógusából

oszlopszerkezet alkotta. Ezeknél a középső sort a nyeregtető felső élének szelementartó elemei képezték, s ezektől szimmetrikusan kétoldalt helyezkedtek el a további cölöpsorok. Általános gyakorlat volt, hogy a szelementartó oszlopoktól jobbra és balra állított cölöpöket (kettőt-kettőt vagy harmat-hármat) egyetlen hosszú ovális alapárokba ásták be. Az oszlopos szerkezetű házak rövidebbik oldalához gyakran kiegészítő építmények csatlakoztak, amelyek szintén favázas szerkezetűek voltak, közülük néhány tetővel, féltetővel rendelkezett, mások inkább tető nélküli karámnak bizonyultak. A leletmentés során a telepen sehol sem találtuk meg az épületek leégett és összeomlott felépítményének maradványait, ellentétben a körárok- és sáncrendszerrel körülvett teli-résszel. Ott a házak padlója felett, igen vastag átégett rétegekben, nagy tapasztásdarabok őrizték meg az alkotóelemek lenyomatát. A külső telepen csak a hulladékgödrökbe került, másodlagos helyzetű égett faldarabok alapján következtethetünk az úgynevezett paticsfalra. A házak melletti hulladékgödrök némelyike igen nagy méretű s tartalmuk kizárólagos forrást nyújt a házak anyagi kultúrájára nézve, hiszen a házak padlószintje és berendezése a talajművelés következtében elpusztult. A gödrökben feltárt s eredetileg a házakból kikerült hétköznapi hulladékok, többek között a zoológiai és biológiai maradványok, az egykori életmód lenyomatai. Ennek megfelelően a hulladékgödrök tartalmának komplex elemzése rendkívül sok információt ad a hajdani életmód részleteire. A házak, gödrök együtteséhez csatlakozó kutak formailag egységes típust képviseltek: rézsútosan lefelé vezető lejárat és a tulajdonképpenni víznyerő gödör együtteséből álltak. E kutak mélysége a mai felszíntől számított 3 és 4 m között változott, de mindegyik elérte azt a finom szemcsés homokos réteget, ami a talajvizet hatékonyan szűrte meg. Az említett kutak közül az egyiket, amely hulladékkal feltöltődött, másodlagosan újra kiásták és azt kultikus célokra használták. Megfigyeléseink szerint a hengeres gödör legalján valamilyen külső áldozat maradványait, állatcsonttöredékeket, edénydarabokat és az egykori máglya égett részeit határozott rendszer szerint helyezték el, s azt vékony földréteggel fedték le. Ezt követően legalább két alkalommal, hasonló szertartás keretében, egy-egy különleges edényekből álló együttest temettek ugyanebbe a gödörbe. Ezek fölött valamelyik közelben álló épület kiégett faltapasztásaiból álló vastag betöltést figyelhettünk meg. Az említett edények helyzete és típusvariációja határozott szabályszerűséget bizonyít, azokat nem véletlenszerűen dobálták tehát a gödörbe, sokkal inkább egyfajta körültekintő elrendezés jeleit rögzíthettük velük kapcsolatban. Ezek szerint e kútszerű objektumban hosszabb időn keresztül, bizonyos rendszerességgel ismételt cselekmények nyomait találtuk meg, amelyek messze túlmutatnak a hétköznapi tevékenységek körén, s a korabeli vallásos elképzelések világába vezetnek. A lelőkörülmények összessége alapján úgy ítéljük meg, hogy Polgáron rendkívül ritka régészeti emléket, egy áldozógödröt fedeztünk fel a késői neolitikumból. Az innen származó leletekből 86 edényt tudtunk restaurálni, s ezek többségén igen jó állapotban maradt meg a festés is. Az edényformák közül az amfora a legáltalánosabb, amelynek hosszú nyakán és vállán széles sávos bitumen alapanyagú festést alkalmaztak. Ritka típust képvisel a négykaréjos testű, magas nyakú kerámia, ennek teljes testét kívülről vastag bitumenbevonat fedi. Ebbe a bitumen alapba szalmadarabkákat ágyaztak be úgy, hogy azok egységes díszítőmotívumot alkottak a sötét háttéren. Hasonló kerámiadíszítési technikára több példát ismerünk a délalföldi késői neolitikum kezdetéről, többek között Öcsöd-Kováshalom és Szegvár-Tűzköves lelőhelyekről, tehát a tiszai kultúra legkorábbi időszakából. Az áldozati gödör azt bizonyítja, hogy a közösségi keretekben lefolytatott kultikus cselekmények nemcsak a telep egészétől elkülönülő és körárkos sáncrendszerrel körülvett, „szent"-nek tekintett helyen történtek, hanem a hétköznapi lakóhelynek tekinthető területen is. 159