A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1997-1998 (Debrecen, 1999)

Utak a múltba - Kivonat az M3 autópálya nyomvonalán feltárt régészeti leletek kiállítási katalógusából

egyértelműen megfogható volt a település déli határa. Észak-déli irányban tehát 400-450 m-nek bizonyult a kőkori telep kiterjedése. A késő neolitikus házakból összesen 36-ot tártunk fel, ezek csoportokat alkottak a településen, s ezekhez gyakran kiegészítő gazdasági épületek csatlakoztak, e típusból összesen 28-nak az alapjait tisztáztuk. A házakból és kiegészítő épületekből álló gazdasági egységekhez nagyméretű hulladékgödrök is tartoztak, amelyekből eredetileg az épületek tapasztásához szükséges agyagot termelték ki, s ezek később, másodlagosan váltak a hulladék tárolásának helyeivé. Az említett gödrökből eddig összesen 237-et ástunk ki, s ezek tekinthetők a korabeli tárgyi emlékek leggazdagabb forrásainak is. A ház - kiegészítő épület - hulladékgödör együtteshez legtöbbször egy-egy kút is járult, ebből az objektumtípusból 34-et tártunk fel. Utóbbi ásatási megfigyelésünk merőben új a hazai neolitkutatásban, hiszen ilyen mennyiségű újkőkori kútra eddig nem volt példa. Ugyanakkor e kutak arra hívják fel a figyelmet, hogy az egykori Tisza-árterek tavasszal és ősszel kaptak nagy mennyiségű friss vízutánpótlást az áradások nyomán. Az említett időszakok között azonban az ártéri 50-100 cm mélységű állóvíz bomló szerves anyaggal telítődött, és így alkalmatlanná vált ivóvízként való fogyasztásra. Ezek után teljesen logikusnak tartható, hogy az újkőkori emberek a vízközeli területeken a szűrt talajvizet igyekeztek elérni és azt hasznosítani ivóvízként. Az újkőkor végi gazdálkodás rendszerének vázolt elemi egységei bizonyíthatóan a szociális élet alapvető színterei is voltak. Ezt támasztják alá a lakóépületekhez csatlakozó sírok csoportjai is, e temetkezésekből 73 került elő eddig a leletmentések során. Különösnek tűnik, hogy a házakkal képviselt lakosságszámhoz képest alacsonynak tartható az említett sírszám. Ugyanakkor az is figyelemre méltó körülmény, hogy csecsemő-, illetve gyermeksír alig fordult elő a település e külső részén, míg a körárkokkal körülvett területen, azaz a Csőszhalmon ez a temetkezés a leggyakoribb. Mindez talán ismét a körárkokkal övezett halom megkülönböztetett jelentőségére utal. A leletmentés nyomán a 2,5 hektár felületen feltárt 36 lakóépületből kiindulva, a teljes polgári késő neolitikus településre nézve tehetünk néhány számszerű becslést: amennyiben az említett házak számát a lelőhely 28 hektár nagyságú területére vetítjük ki, akkor összesen mintegy 403-at kapunk eredményül. E gondolatmenetet folytatva, ha az épületenkénti 5-6 főt fogadjuk el a további demográfiai számításokban, akkor a polgári település népességét 2015-2418 fő közötti értékben határozhatjuk meg. Természetesen ezek az adatok erősen felülről becsülik az épületek és a lakosság számát, így nyilvánvalóan nem egyszerre létezett minden ház a lelőhelyen, illetve nem valószínű, hogy a 28 hektáros telep teljes egésze egyidőben lakott volt. Ugyanakkor azonban hangsúlyoznunk kell azt is, hogy a polgári késő neolitikus település eddig feltárt objektumai meglehetősen egységes időszakot képviselnek, a körárkos sáncrendszerrel körülvett halom korai fázisával párhuzamosíthatok. A polgári autópálya-leletmentések egyik újdonságot jelentő része a település egésze, de ezen belül is a lakóépületek - hazai léptékkel mérve - meglepően nagy száma. Ez a tény lehetővé teszi, hogy a késő neolitikus házak építési sajátosságait, formai jegyeit nagy valószínűséggel rekonstruálhassuk, s így általános építéstörténeti következtetéseket tegyünk. A polgári újkőkori település házainak omladéka és padlószintje sehol sem maradt meg, mivel ezek a mai felszíntől számított 35-40 cm-es mélységen belül helyezkedtek el, s ezt a mezőgazdasági művelés megsemmisítette. Az említett mélység alatt, a bolygatatlan sárga altalajon azonban jól kirajzolódtak az egykori szerkezeti elemek foltjai, elsősorban a leásott oszlopok nyomai. Ezek alapján világos, hogy a házakra a kelet-nyugati tájolás és a téglalap alaprajz volt jellemző. A sártapasztású, felmenő falú, kétosztatú épületek felső része nyeregtetővel zárult. A házak hosszúsága 8-12 m, míg szélessége 4-5 m között változott, s a felépítmény vázát 3, 5 vagy 7 sorból álló 158