A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Természettudomány - Czier Zoltán: A Körös-vidék és a Bánság liász flórájának kutatástörténete és irodalma

lásához is. Ilyenek például Hantken (1878), a Magyar Korona országainak széntelepeit és szénbányászatát összefoglaló müve, vagy Semaka (1962 /), Stájerlakanina liász makro fi órájának leíró dolgozata. A kutatásokat Böckh (1879), Staub (1882, 1888, 1897), Telegdi Roth (1887, 1890, 1891, 1894 a, 1894 b), Bene (1891), Halaváts (1894), Schréter (1912), Papp (1915) és Krasser (1916) folytatták, nem csak Stájerlakanináról, de új lelőhelyekről, Berzászkáról, Jeliseváról, és Dománról is jelezvén ősnövényi fosszíliákat. A kutatások lendülete azonban úgy tűnik, hogy mérséklődött, így nagyobb paleobotanikai szintézis ebben az időszakban nem készült. Erre csak az első világháborút követően került sor, amikor Krasser (1921) leközölte az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamainak a liász flóra szintézisét. Ebben a műben Krasser elvégezte a stájerlakaninai liász flórának az első alapos revideálását is, az akkori legmodernebb paleobotanikai kutatások eredményei tükrében. Rendkívül fontosak Thomas (1930) eredményei is, aki ehhez a flórához tartozó bizonyos fosszilis leveleknek a kutikuláit elsőként írta le. A második világháborút követően, a paleobotanikai kutatások nehezen indultak meg. Langer (1947) előző gyűjtések anyagát írta le, Barbu (1951) pedig régi művekben szereplő meghatározásokat idézett. Räileanu (1953), bár a jelisevai, kozlai, kamenicai, stájerlakaninai flórák idézésén túl új anyagot is jelzett, a hangsúlyt a rétegtani problémákra helyezte. Régi adatokra való utalást Andreánszky (1954) könyvében is találunk. Elemezvén a romániai liász flóra kutatásnak az akkori helyzetét, Semaka (1954) megállapította, hogy Andrae (1855) egy évszázaddal azelőtti monográfiája óta, hasonló terjedelmű és értékű mű nem készült. Ezért Semaka (1957) a Brassó környéki lelőhelyek liász flóráit, a stájerlakaninai flórával elsősorban még mindig Andrae müve alapján hasonlította össze. Stájerlakanina és Domán földtani viszonyait Räileanu et al. (1957) elemezték, megemlítvén a fontosabb paleobotanikai tanulmányokat is. Oncescu (1957, 1965), Románia geológiájáról szóló könyveiben, szintén megemlített néhány liász flóra lelőhelyet. Bár a bánsági liász flóra bizonyos példányainak a meghatározásait Harris (1961, 1964, 1969) illetve Kilpper (1964) felülbírálták, a teljes flóra átnézetét senki sem végezte el. A dománi kőszén petrográfíáját Mateescu (1957) írta le, kimutatván, hogy ez a szén mind páfrányok mind nyitvatermők fás részeiből keletkezett, és mivel utóbbiak törzsei évgyűrűkkel rendelkeznek, az éghajlat periodicitást mutatott, száraz és csapadékos évszakokkal. Mateescu (1958) a szvinyesai kőszenet is tanulmányozta, amelyből egy ősnövénytársulást is leírt. A stájerlakaninai flóra leírását, új példányok alapján, Humml (1957, 1969) folytatta. Katalógusában Humml (1963) a dománi és (?) krassovai liászból is jelzett új ősnövényeket. Semaka (1958) szintén számos példányt jelzett, úgy a stájerlakaninai, mint a dománi liászból. Régebbi stájerlakaninai gyűjtések anyagát Nagy (1961) idézte. A Kárpátok romániai szakaszán belül, a liász emelet alsó- és felső határának a megállapításához, Räileanu, Patrulius et al. (1964), illetve Semaka (1964), a bánsági liász flóra kutatás eredményeit is felhasználták. A hatvanas években a liász flóra kutatás erőteljesen fellendült. A Danubiai autochton liász rétegeiből számos ősnövény került begyűjtésre. Semaka (1961 b) új, levéllenyomatokban gazdag lelőhelyeket jelzett, Crivi völgye, Dragosella Micä, Pietrele Albe, és Dragosella környékéről. Kozláról pedig, Semaka (1961 c) bizonyos ősnövények gyökereiről tett említést. Az 1962-es év, legalábbis a közlemények számának alapján, kiemelkedő jelentőségű volt. Boldur & Boldur (1962) a ResicaDomán-Szekul környéki földtani viszonyokat vizsgálták, kitérvén a paleobotanikai eredmények fontosságára is. Iliescu & Semaka (1962) egy új lelőhelyről, Mehádiáról, érdekes flórát jeleztek. Oarcea & Semaka (1962) felleltározták és meghatározták egy gazdag gyűjtemény anyagát - ez az anyag Stájerlakanina, Domán, Szekul és Klokotics környékéről került begyűjtésre. A Biger szinklinálisból Semaka (1962 b) új liász flóra anyagot jelzett, a Danubiai autochton paleo-mezozóos flórájáról szintén Semaka (1962 e) nyújtott átfogó képet. A stájerlakaninai liász flórából Semaka (1962 c) bizonyos régi anyagok meghatározásait revideálta, a lelőhely flórájának átnézete, valamint új anyag 8