A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Természettudomány - Czier Zoltán: A Körös-vidék és a Bánság liász flórájának kutatástörténete és irodalma

Czier Zoltán A KÖRÖS-VIDÉK ÉS A BÁNSÁG LIÁSZ FLÓRÁJÁNAK KUTATÁSTÖRTÉNETE ÉS IRODALMA BEVEZETÉS A Bánság és Partium (Nyugat-Románia) liász (alsó jura) flórájának kétségkívül Európa egyik legrégebbről ismeretes és egyik leggazdagabb liász flórája. Ennek ellenére, olyan szintézis, amely ennek a tájegységnek a liász flóra lelőhelyeit nyilvántartásba vegye, a flóra kutatástörténetét felvázolja és a szakirodalmát megadja, mindeddig nem készült. A LELŐHELYEK FÖLDRAJZI HELYZETE A Bánság és Partium területéről 24 liász flóra lelőhely' ismeretes. Földrajzilag a következőképpen csoportosulnak (1. ábra): • Bánság: Déli-Kárpátok: 20 lelőhely (83,33%); • Partium: Erdélyi-szigethegység: 4 lelőhely (16,67%). A LELŐHELYEK FÖLDTANI-SZERKEZETI BESOROLÁSA A Kárpátok romániai szakaszának földtani-szerkezeti felosztásának alapján (Mutihac, 1990), a Bánság és Partium liász flóra lelőhelyeit a mellékelt táblázatban feltüntetett egységekbe sorolom (1. táblázat). KUTATÁSTÖRTÉNET Kutatástörténeti adatokat is tartalmazó müvek alapján (Hantken, 1878; Papp, 1915; Oarcea & Semaka, 1962), valamint a többi szakirodalmi forrásmunka alapján (lásd az irodalomjegyzéket) megállapítható, hogy a Bánság és Partium elsőként felfedezett liász flóra lelőhelye Stájerlakanina. A stájerlakaninai kőszenet 1790-ben az András patak mentén, Hammer Miklós favágó fedezte fel. A kitermelő munkálatok 1803-ban kezdődtek el, és kétségtelenül hozzájárultak a földtani-rétegtani viszonyok egyre behatóbb megismeréséhez is. Ennek ellenére, több mint fél évszázadnyi idő telt el a felfedezés óta, amikor is Foetterle (1850) elsőként jelezte bizonyos fosszilis növényeknek a kőszénnel társult jelenlétét. Bejelentését követően, a paleobotanikai kutatások teljes erővel megindultak. Alig két évvel később, Ettingshausen (1852 a, 1852 b) a stájerlakinai lelőhelyet már a legfontosabb európai lelőhelyekkel együtt tárgyalta, majd alig újabb három év után Andrae (1855) leközölte a flórának később oly gyakran idézett, jelenleg is fontosnak tartott monográfiáját. Ez a mü sokban hozzájárult úgy az akkoriban, mint a később elkészített szintézisek megfelelő dokumentá1 Egy lelőhely több feltárást, bányamunkálatot, szintet, stb. is jelenthet. 7