A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Természettudomány - Szabó Sándor: Adatok a debreceni Nagyerdő néhány tarkalepkéjének életmódjáról

épületrészek eldugottabb falán, ahol fejjel lefelé lógva két hétig tartó bábnyugalom után kelnek ki a lepkék. Monovoltin fejlődésű faj évente egy nemzedékű, sérülékeny, biotóphoz szorosan kötődő fajgazdag biocönózist igénylő faj. Biotópja erdei környezethez kapcsolódik, tisztásokon, erdőszegélyeken, sziklás-bokros helyeken, erdei utakon előszeretettel sütkérezik földön (ez a különösen a koratavaszi időszakra olyan jellemző). Egész Magyarországon előfordul, többnyire egyenként ott is csak alkalmanként figyelhető meg. Erdőt nélkülöző vidékeken viszont évekig nem látható. Állománya területenként ingadozik. A Nagyerdőn az 1990-es évek elején több, 1995 után kevesebb példányt lehetett megfigyelni. Európa-szerte a veszélyeztetett fajok között tartják nyilván, az utóbbi 20 évben állománya egységesen szinte minden országban megcsappant. Itt főleg a vegyes állományú erdők eltűnésével hozzák összefüggésbe megritkulását a túlzott kemizációval az eddigi biotópokat elszennyezték. A legfontosabb tápnövény, a cseresznyefák permetezésével az esetleg ott lévő hernyófészkeket elpusztítják. Ez a jelenség volt észlelhető a Debrecen területén belül eső kertekben is, a sokféle és rendszeresen végrehajtott permezetésekkel a fajt kiirtották. Nagy krízis érte a természetes termőhelyen élő tápnövényét is mivel égetésekkel, legelőterület bővítésével a nedvesebb területeken lévő fűzbokrokat és vele természetesen a biotópot is felszámolták. A nyár eleji programszerűen végrehajtott szúnyogirtás sok más hasznos rovart pusztítanak el. ÖSSZEFOGLALÁS Nem véletlenül választottam dolgozatom témájává a Nagyerdőn még a mai napig is megtalálható 8 tarkalepkefajt. Ez az a lepkecsalád, melyből Magyarországon 42 fajt mutattak ki és ebből Debrecenben 10-13 fajt lehet megtalálni. A kiválasztott fajok között életmenetükben több generációt hoznak létre és gyakran faj szegény biocönózisban élnek az r-stratégisták. Szaporodási rátájuk magas a több nemzedék folytán, de egyre gyakrabban nagy kilengések is mutatkoznak a populációjuk méretében. Ide sorolható pl. a kis rókalepke, mely évek óta ez évtizedben még nem látott alacsony egyedszámot ért el. Hernyókolóniái meleg, napsütötte, száraz helyeken fejlődő csalánon élnek. Az évtized aszályos éveiben a biológiai fékentartó szervezetek (fürkészek, lódarazsak, ragadozó szöcskék) oly mértékben elszaporodtak, hogy észlelési küszöb alá szorították az egykor egyik leggyakoribb nappali lepkénket. A párás, erdei biotóphoz ragaszkodó pókhálós lepke, mely életmenetében szintén r-stratégista, a légaszály miatt és a kedvezőtlen ipari eredetű porkiülepedés folytán regresszióban volt 1995-ig. Az 1996-os évben jelentősen terjeszkedett és megjelent a korábban évekig nem látogatott biotópokban. Az egyik legismertebb őszi gyümölcsösökben meleg években tömeges vándorlepkénk az atalanta (admirális) lepke. Hernyója egyenként él a mesterien kialakított kis csalánlevélből szőtt levélzacskóban. Ez védelmet és otthont is jelent a predátorokkal szemben. Bábozódni is itt szokott, ezzel a legkifinomultabb túlélési stratégiát alkalmazza a fajtársaival szemben. Sikerült az évek óta vitatott áttelelését bizonyítani és tisztázni úgy természetes, mint antropogén körülmények között. Populációdinamikai vizsgálatokból kimutatható, hogy ez a Mediterráneumból elvándorló nálunk szaporodó faj az 1987-1994. években tartós áttelelő kolóniákat tudott nálunk kialakítani. A közönséges gyöngyházlepke, mely a Nagyerdő legszívósabb, leggyakoribb, legalkalmazkodóbb lepkéje életmenetében szintén az előző fajokhoz sorolható r-stratégista. Száraz gyepekben, ugaron, parlagföldeken amiből az ismert gazdasági okok miatt bőven volt a környezetünkben, kedvezően hatott ezen faj biológiájára. Hernyója mely áttelel és már a hóolvadáskor táplálkozik, 50