A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Természettudomány - Szabó Sándor: Adatok a debreceni Nagyerdő néhány tarkalepkéjének életmódjáról

Kora tavasszal már megfigyelhetők, ekkor még csak a talaj nedvességét szívogatják és több hét telik el míg az első tavaszi virágokból (barkák) táplálkozni tudnak. Az áttelelt példányok áprilisban párzanak és egészen május végéig is elélnek. Áttelelés után területtartásukkal jellemezhetők. A kiválasztott terület (revir), a későbbi párok kiválasztásánál döntő fontosságú. A nappali pávaszem, mint védett lepkénk igen széleskörű, jól alkalmazkodó fajnak bizonyult, mely otthonosan érzi magát úgy a természetközeli területeken, mint az emberi települések környezetében. Két tényezőnek kell adottnak lenni a környezetben, hogy ezt a fajt továbbra is mint színes ékszert csodálhassuk. Szükséges a hernyók kifejlődéséhez több tíz négyzetméternyi csalánnal borított terület, amely rendszerint mindig az erdő közelségében helyezkedik el. A hernyók ugyanis igénylik a meleg, de egyúttal párás és fényben gazdag helyeket. A tápnövényét, a nagy csalánt gyógynövény adta lehetőségeit kihasználva egyre többen gyűjtik, kaszálják takarmánynak, vegyszeresen pusztítják, mint terjedő agresszív gyomot. Mezőgazdasági területeken, fasorokban egyre fogyatkozik a csalános terület, amely amúgy is az erősen vegyszerezett, poros, mikroklimatikusan alkalmatlan környezetben nő. Iparilag fejlett nyugat-európai országokban biokertekben már ültetik, telepítik a csalánt a kert egy félreeső sarkában, hogy megtelepedhessenek a csalánfogyasztó színes nappali lepkék, így pl. nappali pávaszem is. Sokan tenyésztik és tömegesen engedik szabadon ezt a fajt, mivel érezhetően megfogyatkozott ez a faj is többi társaival együtt. Ez már számunkra is intő, óvó jel, hogy nem minden határig tud egy faj sem a végtelenségig alkalmazkodni az ember kénye-kedve szerint. A másik szükséges feltétel a faj fennmaradásához, hogy legyen elég nektárforrás, virág, mely táplálékot nyújt a lepkéknek. Nedvesebb területeken elsődleges nektárforrás a sédkender (Eupatorium cannabium), a halovány aszat (Cirsium Oleraceum), szárazabb területeken az útszéli bogáncs (Cirsium oleraceum) mezei aszat (Cirsium arvense), bókoló bogáncs (Carduus nutans), tavasszal pedig a különböző fűzfák barkái jelentenek elsődleges táplálékot. Nyári időszakban a nektárforrást jelentő virágkínálat kissé megcsappan, ekkor gyakorta figyelhetők meg kertekben, parkok virágágyásain. Ez utóbbinál sajnos azt kell tapasztalni, hogy a kedvezőbb költségkihatású gyepterület tért hódított a vegyes-egynyári virágokkal szemben. Ez viszont a lepkék táplálkozó helyeinek megcsappanását jelenti az évtizedekkel ezelőtti állapotokhoz képest. Parkjaink szegényebbek, színtelenebbek lettek, növényanyaguk nem változatos, sokszor elhanyagolt állapotú. A közkedvelt nyári orgona (Buddleja) ültetésével egészen a fagyokig biztosított a bő nektárforrás a lepke számára. A hagyományos régi városszerkezet, terek, utcai előkertek, és a valamikori gyümölcstermő város belső területén elhelyezkedő kertségek, házak és udvarok kiképzése sok rovarfaj fennmaradását tették lehetővé, még a kultúrbiotópban is. A lakótelepek létesítésével ez az összhang a természet és élővilág között megbomlott. Eltűntek az egykori gazdálkodó életmódra jellemző épületek és melléképületek (ólak, górék, színek, tornácos növényekkel befuttatott házak), melyek fontos áttelelő helyei voltak a nappali pávaszem imágóinak. A lakótelepi házak alkalmatlanok, mivel szinte minden zuguk fűtött, levegőjük száraz, ez lehetetlenné teszi az oly fontos áttelelést a lepkék számára. A természetes biotópokban egyre kevesebb az odvas, öreg fa, a természetes üreg, mely biztos nyugalmat jelentene az azt elfoglaló élőlénynek. A nappali pávaszemek ennek hiányában egyre inkább rátérnek a tarvágásos erdőirtással, a tarra vágott táblák szélére buldózerrel kitölt gyökér és törzsmaradványokat mint búvóhelyet veszik igénybe a téli pihenő során. Ez viszont elszállítás és felfűrészelés alkalmával pusztulásukat is jelenti. Az erdei menedékházak, esőbeállók, gallyrakások, sövények, bokrok mind a faj természetes búvóhelyeit jelentik manapság is. 46