A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Muzeológia - Szuromi Lajos: Niklai ádám verseléséről

Szuromi Lajos** NIKLAI ÁDÁM VERSELÉSÉRŐL Kanyargós, nehéz életutat járt végig a költő, aki 1924-ben Budapesten született, 1985-ben Debrecenben halt meg. Életét, költészetét Vitányi Iván, Székelyhídi Ágoston, Görömbei András és mások írásai elemezték-értelmezték már, ajánló szép soraiban - negyed százada - Juhász Ferenc méltatta. Születésének hetvenedik, halálának közelgő évtizedes évfordulója alkalmából a megemlékezés krizantém-csokrához tűzöm szerény szálként ezt az írást. Niklai Ádám költészetének formakincséről lesz itt szó, annak a költészetnek műhelyvilágába tekintve, amely költészet az alkotó életének derekán indult útjára, első vállalt versét 35 évesen írta a költő. - Végletek, hányattatások közt élte életét szinte gyerekkorától, 33-34 éves mikor tüdőbaj, műtétek, rokkantság sorozatos csapásai a lét legperemére sodorják az addig is mindig vergődő embert. Chimérák kísértik éjjeleit, nappalait, első házassága válással végződik, éppen a fizikum éledezése idején rászakasztva a privát magány őrlő kínját. Rendbe szedi magát ismét a lélek, Miskolcot Debrecenre cseréli, hűséges társra talál, gyermeket dédelget - és reményeket, hogy ez az ő torzója, élete talán mégis kiteljesülhet. Látszólag minden rendben. Csakhogy élete záró két évtizede Debrecenben keserűség, csalódás, vesszőfutás, társadalmi magány élményeit hordja halomba, s tudja ő is, ha megkövülne a kín, mely nap mint nap elhat lelkéig, alacsony sírja fölött piramid emelkedne. Az életidő megadatott helyzetében egyszerre volt kettős Gulliver: gyenge, erőtlen figurája az óriások, a társadalmi hatalmasságok világának, s volt, mint gondolkodó, mint költő magános óriás ő az életművészek, a társadalmi törpék világában. Végletes ellentétek között vergődött ő is, sorsszerűén és percre sem feledhetően a lét-nemlét végletei között, de ugyanígy a szavak és a tettek, az eszmék és a gyakorlati élet fojtogató végletei között. A bizalom illúziója ritkán ragadta el, bár kereste a remény vigaszát. Lett ezért olykor aztán Don Quijote. Makacsul kísértette a lehetetlent, hiszen hát ő is tudta: nem fog a macska egyszerre kinn s benn egeret... A lét és az élet maradék örömei, az önfeledtség vigaszai ritkán vendégeskedtek nála, noha kézzel-lábbal küszködött ő a komorság, a magamegadás ellen. Feleség, gyermek, gin, bor - s a poézis: sorsának vigasztalói, az integrálódni vágyó, de integerséget feladni képtelen humánum menedékei. A nyugtalan lélek pulzusa, költészetének ritmusa egyaránt zaklatott. Niklai Ádám négy kötetében: Hullámtörő (1965), Szeretők (1970), Előjelek (1984) s a posztumusz írott kő (1988) összesen mintegy 260 vers, összesen kb. 5700 verssor jelent meg, ha a másodközléseket nem számítjuk. (Az első és a második kötet kb. hatvan verse jelenik meg ismételten a második, harmadik, negyedik kötetben, hol változtatás nélkül, hol felére rövidítve, néha csupán egy-két sornyi változtatással, olykor akár más címmel. Utóbbira példa az első kötetből: Példád a tél, a harmadikból: Magamnak.) Szuromi Lajos nem vehetett részt a beszélgetésben, mondanivalóját írásban küldte el. (Tanulságos jegyzeteivel együtt adjuk közre.) 463