A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Muzeológia - Várhelyi Ilona: Egy életmű mozaikjai. Beszélgetés Niklai Ádám munkásságáról

hogy egy kicsit kiszorul értékszemléletünkből az ő mércéje? S talán ezért hull ki a kortárs emlékezetből? Vezet-e folytatható út ebből az életműből? K. L. Kicsit drasztikusan válaszolok. Mindaddig, amíg ebben a kalickában keressük, ezen a horizonton akarjuk meghatározni Niklai helyét, addig nem jutunk előre. Eddig lehetett mozaikokat illesztgetni, lehet vitatkozni azon, hogy Csomorkánynak érezte-e Debrecent, vagy nem annak érezte. Ha erről a horizontról nézzük, akkor Niklai Ádám egy félresikerült költő, aki meghalt, beteg volt sokat, jó verseket írt. Kész! De! Hogyha én azt mondom, hogy nem véletlen az, hogy Debrecenben épp Kiss Tamáshoz került Niklai, ahhoz a Kiss Tamáshoz, aki közölte őt az Alföldben, akiről Takács Gyulával való nagy levelezése alapján tudjuk, hogy egyfajta vereszménynek, egyfajta poétikai rendnek az elhivatottja, és ha Jékelyt emlegetted, akkor már kezd egy másik horizont megmutatkozni. Nem az esetlegességét látjuk, amelyik éppen odavetette a 60-as, 70-es évekre, amikor igazán a magyar költészet nehezen tudott nagy eredményeket felmutatni. Számtalan jó értelmű, hitt és vállalt kompromisszumban is alul maradt emberileg. De ha azt nézzük, hogy milyen poétikát és milyen verseszményt képvisel Niklai, akkor egyszerre csak megfordul az egész értékrend. A 60-as, 70-es évek magyar irodalmának értékrendje fordul meg, és akkor már nem azt nézzük, hogy párttag volt-e, vagy nem, boldogult-e, vagy nem, belekerült az antológiába, vagy nem, hanem egyszerűen azt, hogy a magyar irodalomnak van egy folytonossága, amiről el szoktak felejtkezni, és amelyiket még Kulcsár Szabó barátom is elfelejtett volna, ha nagyon sokszor el nem mondom neki, hogy ne az évszámok szerint tájékozódjunk, tehát ne azt nézzük, hogy egy mű mikor jelenhetett meg, hanem hogy egy mű mikor íródott és mikorról való. Akkor rájövünk arra, hogy a magyar irodalomnak az egyik legnagyobb fénykora a Rákosi Mátyás nevével jelzett politikai éra. Tudniillik egy furcsa dolog történt. A klasszikus nagy írók még éltek és a megjelenés minden reménye nélkül, a legszabadabban dolgozhattak. Németh László Égető Eszterétől, de a Galileiig is, az öt nagy esszéig is, köztük a Bartók esszével, a Huszonhatodik év, Weöres Sándor legfontosabb dolgai, Pilinszky. Kérem azt írták, amit akartak, baráti körüknek olvasták föl, egykét értőnek. Kész! De a te Takács barátodat is ide értheted, Csorba Győzőt is, hogy a kisebb nagyokat is mondjam, Jékely Zolit, persze meg az újholdasokat. A magyar irodalomban egy olyan európai poétika létezett, amit én ezt egy időben úgy neveztem, hogy műfordítás-klasszicizmus, mert ők akkor a műfordításon keresztül szólalhattak meg, ha egyáltalán megszólalhattak. És az akkori Racine-összesben, az akkori Moliére-összesben, az akkori Shakespeare-összesben kialakult egy olyan klasszikus poétikai hagyománya a magyar lírának, amely az értékek átmentését és újraépítését lehetővé tették. Az építés a fontosabb, mert az nem egy nosztalgiázó tegnapra, hanem inkább egy újraépülő holnapra nézett. Kulcsár-Szabó könyvének legjobb fejezete erről szól. Ez a szabadon alkothatás egy újfajta klasszikus hagyományrendnek, poétikának a megszólaltatását tette lehetővé, ami a nyomás megszűntével, amikor ezek a művek hirtelen olvashatóvá váltak, akkor a fiatalabbak ezzel szembesültek. Lakatos István, Jánosy István, Niklai Ádám ma nőnek meg. És érdekes módon, még a posztmodern horizontról nézve is. Lakatos Pistának mondtam valamikor, hogy furcsa módon a posztmodern esztétika egyfajta klasszicizáló poétikával társulva fogja megemelni a ti költészeteteket. Itt van az a verstanos, aki szinte belepusztult abba, hogy ezt olyan időszakban írja meg és tudatosítja a tudomány oldaláról, amely időszak csak egy verstani problémát látott ebben. Ha mi rájövünk arra, hogy nem erről van szó, hanem itt a magyar versnek egy új építkezése kezdődik meg, akkor észrevesszük Niklai helyét. Most már ünneplik a Lator Lacit, ünneplik a Lakatos Pistát, ünnepeljük a Jánosy Pistát... B. J. Végh Györgynek most jelent meg az összegyűjtött verseskötete. 460