A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Muzeológia - Várhelyi Ilona: Egy életmű mozaikjai. Beszélgetés Niklai Ádám munkásságáról

csak ez a Zech-Colbert Ádám. Már a Pannóniától Borsodig is benne volt ebben a gyűjteményben, ez lett embléma-verse később a Napjainknak. Ezzel a verssel indult a Napjaink. Megjelenik egy ember, nemrég kórházból jövő, Kazincbarcikán házmester. Egy leszázalékolt, úgy kapott lakást. Első feleségébe - ez egy romantikus szerelem volt - nem mint nőbe volt szerelmes, hanem az úrifiú a népből jött leányzóba, akivel majd megváltoztatja a világot, legalábbis saját magában. Ezzel egy szörnyű robbanás következett. Betegség, újra betegség. Szerintem az alkoholizmusa is innen eredhetett. És minden nemzedék gondját éli meg, azt, amit Németh László II. Józseffel is elmondathat, hogy „A népet nem lehet akarata ellenére boldoggá tenni". Előbb műveltté kellene tenni egy népet, s csak azután lehet boldoggá tenni. Ádám próbálta ezt megfordítani, nem sikerült. A teljes mélypont, ugyanakkor a teljes magaspont. Valami, ami tényleg a magas költészetet juttatta eszünkbe. És a másik oldalon egy lerobbant „sajnos Niklai", aki végigtarhálta a tanácsokat, mindenkit, és amíg tartott a pénz, addig ott volt az értelmiségi klubban. Az volt az Ádám nagyhete, utána visszament, ki tudja miért, ki tudja mit csinált, újabb versekkel megint visszajött. Az, hogy a Napjaink létrejöhetett, az, hogy Miskolcnak irodalmi élete lehetett, ez Ádám jelenlétének is köszönhető volt. A nevére még térjünk vissza! A nevét Kuzmányi Guszti bácsi találta ki, az a Kuzmányi Guszti, aki hát szegénykém, mint költő dilettáns volt, de egy kitűnő figura, kitűnő ember. Ő volt az, aki '56 után irodalmi életet varázsolt Miskolcon, tán az első olyan irodalmi élet Magyarországon, amelyikben nem volt politika. Illetve kifelé politizáltunk, mert a Guszti találta ki azt, hogy Borsodnak kell folyóirat, mert ez a magyar Ruhr-vidék - mindent, amit a cél érdekében szlogenként el lehetett akkor mondani - azt Guszti kitalálta. Ő találta ki mellesleg azt is, hogy humán egyetem kellene Miskolcra. Én sose hittem, hogy megélem. (Azért mentem vissza Miskolcra, mikor hívtak, mert ezt az egyetemet már '58-59-ben Gusztiékkal kitaláltuk.) Guszti egyszer azt mondja Ádámnak: „Te olyan verseket írsz, mint a Berzsenyi, legyél te Niklai Ádám!" És lett. Tehát az, hogy Niklai Ádám, az a Kuzmányi Guszti találmánya. Ezt azért mondom, hogy tudjátok. A másik. Én világ életemben sznob voltam, mármint nagyon szeretem a középkort. Nagyon örülnék például, ha egy koronázás lenne Magyarországon, vagy valami ilyesmi. A dekorativitása miatt. Nekem tudat alatt imponált Ádám arisztokrata származása. Az, hogy a családja az elűzött hugenottákkal került Magyarországra. Ádám apja, aki már csak egy kis árvaszéki tisztviselő volt a Dunántúlon, ha jól tudom, megkérvényezte Horthytól - mert az is sznob lehetett -, hogy a rég elveszett bárói címet használhassák. Úgy tudom nem kapták meg, de rajta maradt Ádámon, hogy báró. Amikor mi „báró úr"-nak hívtuk, ő nagyon föl volt háborodva, mert hogy ő demokrata, ő forradalmár. Neki az, hogy báró, az nem jelent semmit. Miért akarunk mi neki rosszat? Legalábbis ez volt a legendája ott Miskolcon. Én meg félig heccelve, félig kicsit imponálóan mondtam neki azt, hogy „báró úr", aminek ő igazán nem örült, mert úgy érezte, hogy ez a báróság kiemelné abból, az általa megszerkesztett és megkomponált világból, ami épp oly kevéssé volt igaz. Rengeteget jártunk akkor a környékre, műsorokkal, előadásokkal. Latinovits Zolival, máshonnan jött írókkal, Garaival. A barátságuk Garaival innen származik, nagyon sokban hasonlítottak is alkatilag. Garai nagyon sokat segített Ádámnak. Egy versét most, ebben az első blokkban hadd olvassam föl, amit a legjobban szeretek még ma is. Az első versei közül való ha jól emlékszem, az ÉS-ben jelent meg. Utána egy glossza mindjárt megtámadta, aztán megvédték, de az nagyon rosszul esett neki. Nagyon szép vers. Akkor érthetetlennek, polgárinak, dekadensnek, mit tudom én még minek tartották, ami akkor súlyos vád volt, azt mind elmondták róla. Csak egy problémám van, én nem egészen ezzel a szöveggel ismerem. Meg kellene nézni az eredetit, a „mágiája" helyett „nagy némasága" volt, én így emlékszem és kívülről így tudom a sort. 454