A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Muzeológia - Várhelyi Ilona: Egy életmű mozaikjai. Beszélgetés Niklai Ádám munkásságáról

Nyughatikhát... pihenjen! Legalább - senki el nem tángálja, hogy kihótt e világbul, Don Quijote! Szeme-gödrét meresztvén, nem jár föl jó keresztény, világló, síri gyolcsban... Nyughassék Kend! - holott van. K. V. I. Láttuk Niklai Ádámot Kassán fölvillanni, aztán Debrecenben, de a két pont között a legrövidebb út Miskolcon át vezet. Kabdebó Lórántnak bőven volt alkalma Miskolcon a Napjaink indulása idején jól megismerni Niklai Ádámot. K. L. Az első körkérdés az volt, ami fölrémlik legelőször, ha ezt hallom, hogy Niklai. Két dolog. Az egyik a 70-es évekből. Weimarban jártam, s onnan fölmentem megnézni Berlint. Az a keleti Berlin egy rossz külvárosa Budapestnek. Az Alexander Platz, amit a híres regényből ismerünk, egy nagy üresség. Semmi. Kihalt tér. Én 1 órát voltam Berlinben életemben, eddig. És csak úgy megálltunk. Ebben az üres sivatagban, az Alexander Platzon egyszer csak feltűnik egy szemüveges úr, és közeledik Niklai Ádám. A világhírű téren, ketten. Ádám meg én. Ő utána ment Brecht sírját keresni, én már akkor rég nem szerettem Brechtet, és mentem vissza Weimarba. Ha Niklai Ádám, akkor Berlin, Alexander Platz. A másik, egy mélyebb pont. Nem tudni, miért, gyakran úgy mutatkozott be, s ezt anyám mindig visszhangozta, pedig ő szerette: „sajnos Niklai". Úgy látom, legendák keringenek arról is, hogy lett a neve Niklai Ádám, és hogyan indult el az irodalmi pályán. Véletlenek sorozata. Miskolc 56 után: Bihari Sanyi börtönben, az írók taccsra téve, semmi. Valahai egyetemi társa, Gyárfás Imre próbálkozik valamivel mint jó párttag, de kulturált és jó érzékű ember. Ebből lett az ő skizofréniája. K. T. Debreceni fiú volt. K. L. Igen. Ők valamit próbálnak, de azt az újabban kezdő írók nem nagyon fogadják el. A TIT, értelmiségi klub, ahol akkor még büfé és kocsma is volt, és szombatonként három értelmiségi még zenét is adott, alkalmas összejöveteli hely volt. Folyóiratunk nem volt, semmi nem volt. Ezen a mélyponton, ahol álltunk, egyszerre csak egy ilyen költő tűnik fel, Zech-Colbert Ádám néven: Egy fecske halálára Fekszik csűr bádogtetején... Szárnya vagy szíve meredt-e meg előbb? sose tudja meg senki. Lucskos a tolla. A tenger-keresőt légy dongja körül nyavalyás örömmel. Csőrében egy szál szalma... Mellén csend tenyerel, s ő görbedi karmát a végtelen légbe akasztja. És még néhány ilyen vers. Én akkor kerültem oda ifjú tanárként, és mondom: „Hát ez költészet!" Utána volt egy pályázat, amelyiknek a zsűrijében benne voltam, és első díjat kap megint 453