A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Természettudomány - Szabó Sándor: Adatok a debreceni Nagyerdő néhány tarkalepkéjének életmódjáról

Az Alföldön két, ritkán egy részleges harmadik nemzedék is kifejlődhet igen meleg években. A nyári nemzedékek gyakran átfedik egymást, ezért látunk folyamatosan szinte az egész vegetáció alatt belőlük példányokat. Hegyvidéki területeken egyetlen nemzedéke fejlődik ki. Megfigyelhető a nyári nemzedéknél is az a jelenség, hogy a kánikulai napokon az imágók elhúzódnak árnyékos, hűvösebb épületrészek, gyakran pincékbe és itt aktív nyugalomban töltenek néhány hetet. Ez eddig a fajnál nem volt ismert. A kis rókalepke (Aglais urticae) lepkeként telel át sokszor emberi települések közelébe húzódva (ereszaljak, padlások, pincék, vermek, fűtetlen raktárak), a szabad természetben odvakban, barlangok falán, rőzse és farakásokban vészelik át a telet. Igen korai kitavaszodás esetén már február közepén, rendszeresen már március végétől elhagyják a téli búvóhelyüket és a hómentes talajon sütkéreznek. Először nedvességet szívnak a talajból, később az első tavaszi geofitonokon és barkákon nektárt szívnak fel. Április elején párzanak és után a nőstények a nagyobb, nyílt területeken, ahol meleg is van, elhelyezik a csalánhajtásvégek leveleire kisebb csomókba petéiket. Érdekes, hogy hegyvidéki területeken is közel egyidőben az alföldi területével kezdődik el tavasszal a kirepülésük a téli szállásról. Magának a lepkének óriási a nektárforrási skálája, kevésbé válogatós mint pl. a nappali pávaszem (Inachis io). Európa-szerte a leggyakoribb lepkék között sorolják fel ezt az igen tetszetős színes lepkét. A környezeti ártalmak viszont őt sem kerülték el. Az intenzív mezőgazdasági művelés alá eső, főleg alföldi területen, ahol a vegyszerezés és annak elsodródási veszélye más élőhelyekre igen nagy, ott megritkult ez a másutt még szép számmal fellelhető faj. A nagyüzemi táblásítással megszűntek az addigi területfoltok, amelyek beékelődve a kultúrbiotópban kis élőhelyszigetek voltak többek között ennek a fajnak is. Megfigyelhető ennek a fajnak egy igen markánsan jelentkező regressziója az utóbbi 5-6 évben, mely sajnos országos méretű Magyarországon. Ez azért is érdekes, mivel megszaporodtak a kisparcellás földterületek, és több helyen tekintélyes méretű táblák hevernek évek óta parlagon, mégis ez a faj számára közömbösen jelentkezett. Hasonló hullámvölgy az egyedszámot illetően a hetvenes évek közepén volt, amikor is nagyon megritkult az amúgy igen közönséges kis rókalepke. Az erős visszaesésnek egyik fontos tényezője lehet az, hogy a meleg kánikulai nyarakon a lárvapusztító darazsak elszaporodtak és egymás után falták fel a hernyókolóniákat. A fürkészlegyekkel és darazsakkal szintén robbanásszeró populációnövekedés zajlódott le. Kevésbé vándorol, adott helyen megtelepedve több év telik el, míg regisztrálható példányszámban jelentkezik a terület lepkefaunájában. Azokon a területeken ahol meleg, napsütötte helyeken, árokparton, mezsgyéken nagyobb csalánosokat hagynak háborítatlanul, ott előbb-utóbb biztosan megjelenik. A lepke szőrös teste igen alkalmas a pollenátvitelre, ennek tudható be, hogy tavasszal az áttelelő példányok aktívan látogatják a vadon termő gyümölcsfákat és cserjéket is. Ugyanez mondható el a termesztett gyümölcsfajokra is, ahol a méhek után a lepkék állnak a második helyen a megtermékenyítési ranglistán. Nappali pávaszem (Inachis io) Európa-szerte a legismertebb és egyben a legnépszerűbb nappali lepkék egyike, mely sok fajtársával ellentétben még jól állja a civilizáció rohamos térhódítását. A debreceni Nagyerdőn is úgy mint országosan, igen elterjedt minden biotópban megtalálható ún. ubiquista faj. Egyedi megjelenése a pávaszemfolt, amely mind a négy szárnyán megtalálható más lepkékkel összetéveszthetetlen. Maga a szemfolt fontos a lepke életbenmaradása szempontjából, mivel ezeknek hirtelenszerű felvillantásával és egyidejűleg jól hallható reszelőszerü hanggal 44