A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Muzeológia - Várhelyi Ilona: Egy életmű mozaikjai. Beszélgetés Niklai Ádám munkásságáról

Harangláb Nem kőtorony: harangláb. Nem emelték: faragták. Nem óvja jel, réz-sisak: tépett zsindely védi csak Nincs fala - csak ablaka: szárnytalan-tárt önmaga. Gyámkő, fénylő üveg-kép... ? szürke szél, vérfüves rét. Nem dicséret s ájtatos orgonaszó — ácskapocs meg pocokszeg tartja át cifrátlan négy oszlopát. Harangja, hogy odavan villámra vár szótalan. Porig ég-e, vagy kidől? hűlt helyét gyom veri föl. K. V. I. Tisztelettel köszöntöm az irodalomértő, irodalomszerető közönséget és mindnyájuk nevében köszöntöm a mai beszélgetés résztvevőit: dr. Komoróczy Emőkét (K. E.), Kiss Tamást (K. T.), Kabdebó Lórántot (K. L.) és Bényei Józsefet (B. J.). Ők mindnyájan - velünk együtt folyamatában és fejlődésében tekintetükkel kísérték Niklai Ádám munkásságát. A versek felidézésében Ádám felesége, Molnár Éva (M. É.) és Csíkos Sándor lesz segítségünkre. A mai beszélgetés Niklai Ádám életművét próbálja mozaikokból összerakosgatni. Az előre fölkért szakértők ismerik a kérdéseket. Véleményükhöz a jelenlévők is csatlakozhatnak, kiegészíthetik vagy vitathatják azt, hiszen itt most egy nagy családként vagyunk együtt. /. A jelenlévők többsége Niklai Ádám életének szemtanúja. Az első' körkérdésben egyegy pillanatfelvételt kérek Niklai Ádámról. Azt az emléket, amely emlegetésekor először szokott eszünkbe jutni. Először tehát az emlékek mozaikjaiból próbáljuk kirajzolni életútját. Kiss Tamást kérdezem elsőként. K. T. Én öt évig nem ismertem, csak a költőt. Kazincbarcikáról küldte a verseit hozzám. Már az első versekről megállapítottam, hogy költővel van dolgom, de igazában hadd folytassam én egy vers bemutatásával. Bemutatom a Piétát, amit mi közöltünk az Alföldben. Igazában 1962-ben küldött és közölt verséből tudtam meg, hogy igazi költő. Tessék ezt a szonettet nagyon figyelmesen meghallgatni, mert itt - bár a szonettnek ezer arca van - sajátos hang, sajátos gesztus nyilatkozik meg. Piéta Holtában is fáradt e férfi teste. Acs volt. Mércével s bárddal dolgozott. A kéz magában is, külön, halott. De hunyt szemén dereng: a hű szekerce 448