A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Művelődés- és irodalomtörténet - Várhelyi Ilona: A sírhant mint motívum Kölcsey lírájában

Vannak másfajta tényleges sírok is ebben a költészetben. Ezeket a valós sírokat a költői képzelet keresi föl csupán, élettapasztalatot vagy történelmi ismeretet rejtve a hantok alá. Itt idézhetők a Drégel (1825) és a Mi fénylik ott... sorai,

10 a Szép Lenka (1820) hasonlata,

11 a Remete (1823) vagy a Vész románcos jelenete,

12 az Éji temetés (1836) tényleges jogi esetből megelevenített képzelt balladája,

13 vagy éppen a cégényi monostor megnyílt sírboltja a Kölcsey (1831) c. töredékében. 14 2. KÉPSZERŰ SÍRHANTOK Több izgalmat jelenthetnek azok a Kölcsey-versek, amelyben a sírhantok allegorikus értelmet rejtenek, esetleg Kölcsey túlvilág-képzetét tárják fel. Ezek a motívumok több módon is tipizálhatók. A tömörítés kényszere miatt most eltekintek a finomabb csoportosítási lehetőségektől, és a képszerű sírhantokat csupán két osztályba sorolom. Az első csoportba azok a versek tartozhatnának, amelyek sírmotívuma a költői szubjektum vágyképzetét sejteti. A másodikba az általános, nemzeti tartalmak képzettársításait gyűjtöm. Máris megjegyzem, hogy a kettő olykor fedi is egymást, s ezek a legtelítettebb jelentésű képek. Ugyanakkor mindkét csoporton belül kirajzolható egy mikroszerkezet, amely a költői ízlés és gondolkodás alakulásának pillanatnyi lenyomatát rögzíti. A költői vágyakozás a sír után általános emberi tartalmat hordoz. A sír a nyugalom, béke helye, ahol már nem feszíti a testet-lelket semmiféle erő. A halál valahogy kimarad ebből a folyamatból, nincsenek romantikusan is ecsetelő agóniák, csupán az élet költözik nyugalmasabb tájékra. A vágyott sír ezért idillikus környezetben domborodik, nimfák és rózsafák környezik, igazi bukolikus béke honol fölötte és benne. Ebbe a csoportba kívánkoznak a költői pálya kezdetén „ásott" sírok, pl. A nyugalomhoz (1808) c. versben: Szent Nyugalom! hagydfollyanak le Öledben napjaim, Hagyd lepjen a halál öledben Eloltván éltemet! Ah! akkoron virágbokorka Nőjön sírhalmomon, Melyen zefir kerengve játszván Lengesse szárnyival, 10 „ Szondi hol állt? repedő kebelén hol csorga le vére? /Nyughelye hantjai közt hol csorga le vére? " Illetve: „ Egy sírdomb áll és a dombon egy kereszt, / Ott térdel ő" 11 „Lát a legény, s nem nyög, nem sír, /Nem érez, nem gondol, /Felnyílik kínja, mint egy sír, /S nem tudja merre s hol? " 12 „Egy gödröt ás árnyék alá, / S hivét leteszi ott, / Mohot virággal hint reá, / Rak földet s pázsitot. / Puszpáng a sír zöld fedelén / Kupresszel párosul, / Mely nyár mentén, mely tél jöttén / Örök búként virul. " Illetve: „S hullám közt vár puszta sír. // ... Majd a vándor vész között jár, / Kormányán kétségben ül, / Nem sejdítve, hogy hajója / Enyhe sírfölett röpül. " 13 „Sírt váj az anyácska, de melle szorong. / Kész néked az ágy; / Ott fájdalom elhagy, / Hol végtelen álma borong. // Zöld lombok alatta, fenn puha hant; / Zúg a temetésre halotti harang, / ... Dúlt álmok után, / Kísérteti órán /Száll gyermeked árnya feléd. " Vö.: K. F. erkölcsi-jogi írását a Gyermekgyilkos R. d. M. ügyében. KFÖM I. 1158-1171. 14 „ Mígnem az elkomorult sorsnak nyila dúlva lecsattant, / S könnypatak áradozott a bánatölelte teremben, / S áldozatát vérben fogadó vala boltja sötétén, /Elsiratott hamvak közt, a cégényi monostor... " 441