A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Hogyan és mivégre olvashatjuk ma Nagy Lászlót?

szenzust tételező recepciós folyamat ideiglenes eredménye. Az interpretáló ugyanis sohasem tudhatja, „wo die Identität des Sprechers oder des Hörers, des Textes oder des Interpreten, der Sinnintetion oder ihres Verständnisses beginnt".

52 A hivatásos interpretátor számára elengedhetetlennek érzem annak a vizsgálatát, vajon csak ő nyitotta-e meg a műalkotás jelentéshorizontját, vagy az irodalom rendjét is érintő és konszenzusra számottartó ízlésítéletről van-e szó. Az interpretáció művelete tehát mindig az adott müalkodás és általa az irodalom rendjének nyilvános térbe bocsátását jelenti, s a szöveg, mint nyelvileg formált jelösszefüggés csak alap e diskurzus számára.

53 Nagy László költészetének e fenti értelemben vett identitása még nagyon is kétséges, hisz ahogy Kálmán C. György és Görömbei András vitája is mutatja az értelmezés még sokkal inkább ideológiai, mintsem irodalmi diskurzusban folyik, ami azért káros, mert a különböző érdekektől vezérelt értelmezők nem is tartják átgondolásra érdemesnek a másik szempontjait. Esetünkben például, bár magam is elhibázottnak tartom Kálmán hangnemét, mégis talán érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy miért tűnhetnek Nagy László versei mások számára „üres beszédnek" abban az értelemben, hogy az igazság megszületésében nem igénylik az olvasó hozzájárulását, vagy, ahogy Hekerle László mondja: „Az új olvasat túltelített és redundáns költői információnak, lekötött, távoli jelentésvilágnak érzékeli életműve jelentős részét."

54 Ahhoz, hogy az ideológiainak tekinthető vitából kikerüljünk, ill. a kultikus beállítódás szabta korlátoktól megszabaduljunk az egyetlen lehetséges útnak az tűnik a számomra, ha hagyjuk, hogy Nagy László versei szöveggé válva elszakadjanak az őt kísérő kritikától, s a különböző tapasztalatokkal rendelkező olvasók és értelmezői közösségek interszubjektív terében nyerjék el identitásukat, váljanak diskurzussá. Ekkor derülhet ki ugyanis, hogy e versek vajon képesek-e a múlt és a jelen szövegeivel való párbeszédre, képesek-e arra, hogy másságukat, egyedi jellegüket megőrizve lépjenek be irodalmunk rendjébe. A „tradicionális" értelmezői közösség számára talán megfontolandó lehet, hogy ha a kultikus befogadói magatartás által érvényesített értelmezést és értékelést Nagy László verseivel együtt nem bocsátja az irodalomról való beszéd interszubjektív terébe, akkor Nagy László életműve valóban úgy tűnhet föl, mintha már most klasszikusnak tekintendő alkotásokról lenne szó, a klasszikus mű ugyanis „azért őrződik meg, mert önmagát jelenti és önmagát értelmezi; tehát ami úgy mond valamit, hogy nem valami nyomaveszettről szól, nem puszta tanúskodás valamiről, amit még magát is értelmezni kell, hanem úgy mond valamit a mindenkori jelennek, mintha egyenesen neki mondaná. Ami „klasszikus", az nem szorul arra, hogy előbb legyőzzük a történeti távolságot - mert az állandó közvetítésben maga hajtja végre annak leküzdését."

55 Anélkül, hogy belemennénk a klasszikus mibenlétéről folyó vitába, azért idéztem mégis ezt a gadameri meghatározást, mert véleményem szerint találóan fejezi ki azt az olvasói, interpretárori beállítottságot, ami ezt az értelmezői közösséget ma jellemzi. A kultikus beállítódásnak megfelelően, akár a szent szövegek esetében, tehát inkább a művek, a hagyomány megszólító erejét tartják kezdeményezőnek, mintsem a mindenkori jelen kérdéseit. Nem árt azonban figyelmeztetni arra, hogy a szent szövegeket is demitologizálni kell, hogy a mai hívő bekerülhessen abba a jelentésvilágba és hagyománytörténésbe, amiket ezek számukra megnyitnak. A kánonról gondolkodva írja Szegedy-Maszák Mihály: „Mindig két ábránd között ingadozunk. Abban a tévhitben ringatjuk magunkat, hogy értékítéleteink nem mulandó érvényűek, mert egy elképzelt, időben és térben nem elhelyezhető értelmezési közösség szentesíti őket, ám egyszersmind hadakozunk korábbi felfogások ellen, mert szokványosnak, idejemúltnak tekintjük őket. Minél maradandóbb értékű egy műalkotás, annál inkább ki vagyunk téve a veszélynek, hogy a mi értelmezésünk is éppoly gyorsan elavul, mint az elődeinké."

56 Ennek belátása talán hozzásegíthet bennünket annak a megértéséhez, 52 Frank idézi Derridát. Frank, i. m., i. h. 53 Stier le, i. m. 54 Hekerle, i. m. 97. 55 Hans-Georg Gadamer: Igazság és módszer. Bp., 1984. 206. 56 Szegedy-Maszák: A bizony(talan)ság ábrándja... 133. 431