A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Hogyan és mivégre olvashatjuk ma Nagy Lászlót?

Lakner Lajos HOGYAN ÉS MIVÉGRE OLVASHATJUK MA NAGY LÁSZLÓT? „írástudókat hajt s megítél késsel az idő és nagy a kaszabolás" (Nagy László: Halálig tiszta) 1. Nagy László költészettörténeti jelentőségének és szerepének a megítélésében úgy tűnik alapvetően konszenzus van. Erre engednek következtetni azok az összefoglaló igényű tanulmányok is, amelyek költészetünk elmúlt évtizedekbeli alakulását elemezték.

1 Vita inkább azon van, hogy e költészet mára is megőrizte-e közlőképességét, vagyis korszerűnek mondható-e abban az értelemben, hogy ma is képes feltárni „a lehetőségeiben mint a megértő saját lehetőségeiben" megmutatkozó emberi létet

2

, vagyis képes-e mai világtapasztalatunk horizontjában válaszokat adni, kérdéseket intézni hozzánk, vagy bezárul saját történeti kontextusába. A kérdésre lényegében két különböző módon megalapozott felelet adható. Az egyik esetben a válasz a társadalomtudományokban bekövetkezett hermeneutikai vagy interpretatív fordulat tényéből indulhat ki, amikor a jelentésképzés és az értékelés egyaránt a hagyomány és a jelen horizontjai közötti valamilyen dialógus függvényeként értelmezhető, mégpedig úgy, hogy a horizontok megnyitásában mindig a jelen kérdései a kezdeményezők. Mindez az irodalom területén azt jelenti, hogy az új művek úgy írják tovább a hagyományt, hogy egyben át is rendezik azt, amennyiben egyes műveketjelentősebbnek, közlőképesebbnek láttatnak mint másokat. A másik lehetséges válasz abból az alapállásból érkezhet, amely inkább az ún. nemzeti kánon felől véli felépíthetőnek az irodalom érvényesnek tekinthető rendjét. A kettő szembenállását többek között az határozza meg, hogy az első felfogás a jelent Ideiglenes végpontnak tekinti, s ennek a tudatában végzi el az értelmezést, a kánonból viszont épp ez az ideiglenességtudat hiányzik, hisz azt határozza meg, „milyen kulturális termékeknek van meg nem kérdőjelezhető értéke (kiemelés tőlem - L. L.) valamely értelmezői közösség számára",

3 vagyis e művek sora inkább csak bővíthető. E szemléleti kereten belül a korszerűség kérdése igazán fel sem merül, hisz adott történeti kontextusban irodalomnak számító mű a nemzeti irodalmi rendbe beletartozva eleve megőrizi irodalmi-esztétikai minőségét.

4 Ez a közelítési mód semmiképp sem azonosítható azzal a beállítódással, amelyet elsősorban az elmúlt korok 1 Keresztury Tibor: A visszanyert mértékletesség, Szövegkijáratok, Bp., 1992.; Kulcsár Szabó Ernő: A magyar irodalom története 1945-1990. Bp., 1993. 2 Rudolf Bultmann: Glauben und Verstehen 2., Tübingen (3), 1961. 217. 3 Szegedy-Maszák Mihály: A bizony(talan)ság ábrándja: kánonképződés a posztmodern korban, Literatura, 1992. 2. 120. 4 A konferencián Nyilassy Balázs egy harmadik lehetséges közelítési módot vetett fel. Valamely költői attitűdhöz való ideológiai viszonyulás (egy attitűdből kiindulva értelmezünk és értékelünk egy másfélét) helyett a „tisztán" esztétikai vizsgálódást ajánlja. Az esztétikai megoldottság vagy megoldatlanság értelmezése, értékelése, ill. az ehhez kapcsolódó struktúraleírás azonban szükségképpen feltételez valamely kánont, esztétikai eszményt, mint viszonyítási pontot, ennyiben tehát maga sem tisztán esztétikai, másrészt ebből a perspektívából nehezen adható válasz valamely mű korszerűségének, mai közlőképességének kérdésére, ill. azokra a problémákra, amelyek a műalkotás időbeli létéből adódnak. Az ilyen viszonyulásra úgy érzem, akkor nyílik lehetőség, ha olyan műről van szó, amely elérte a klasszicizálódas bizonyos fokát. 421