A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Néprajz - Vajda Mária: A régi lakodalmak egyik fontos mozzanatáról: a menyasszonyfektetésről

muzsikások az vőlegénynek és menyasszonynak, vőfélynek, nyoszolyó lánynak, kis nyoszolyáknak, másoknak is, ahova érkeztek hajnalnótát vontának."

230 Ezt követően került sor a régi lakodalmakban a kontyolásra..

231 A nászéjszakát követően a házasság elhalásával a leányból asszony lett, az asszonnyá válást, az asszonyi állapotba kerülést a társadalom részére külsőleg is jelezni kellett. Az asszonyság szimbóluma, külső kifejező jele ősidők óta a haj kontyba tekerése, a fej bekötés volt.

232 A bekötötték a fejét szólásunk értelme: aszszonnyá tették, hiszen nem is olyan régen csak az asszonyok jártak bekötött fejjel. Tükrözvén ezáltal, hogy a nő a leányok közösségéből, az asszonyok közösségébe lépett, bekötötték a fejét.

233 A kontyot nevezték asszonyi koronának, búfészeknek is, mert ezt követően már vége a gondtalanabb leányéletnek.

234 Ahogy a népdal is mondja: „Felteszik a kontyot, alá a sok gondot".

235 A kontyolásra nézve szertartásos előírások ismertek, amelyek megtartása ma már inkább szórakozás, mint rítus kérdése. Sok helyen az asszonyok a kontyolást titkos helyen végzik, ahová a belépés a férfiak részére tiltott.

236 A menyasszony kontyolásának (bekontyolás) szertartása nemcsak a fejbekötést foglalta magába, hanem a fiatalasszony egész külső átváltozását is. Először is a menyasszonyt megfosztották lányságának jelétől: a koszorútól, szűz pártától.

237 Erre - mint már korábban jeleztük - a fektetés előtt került sor, majd reggel az elhalás után következett a tényleges felkontyolás, haját kontyba kötötték, rá főkötőt, fejfátyolt vagy kendőt tettek, és ugyanakkor át is öltöztették az új asszonyt. Menyecskét csináltak a lányból. A lányt szimbolikusan a kontyolással vették fel az asszonyok közösségébe.

238 Nemcsak a menyasszony státuszváltozását jelzik, hanem a vőlegényét is. Majdnem hasonló szimbolikus folyamatban válik a legényből is férfi: Tápén a kontyolás után a szobába be230 Apor P., 1978. 109. 231 L. Szendrey A., 1931. összefoglaló munkáját. ~

32 Az a követelmény, hogy az asszonynak fedett fővel illik nyilvánosan megjelenni, nagyon régi szokás. Eredete őstörténeti messzeségben nyomozható. Közelebbi időbeli támpontot a keresztény egyházban követett felfogás. Pál apostol rendelkezése (Pál I. levele a korinthusbeliekhez 11. 5-6., 10., 13.) szerint nő fedetlen fővel nem jelenhet meg az istentiszteleten, nem imádkozhat. „Magatokban ítéljétek meg: illendő dolog-é asszonynak fedetlen fővel imádni az Istent? - teszi fel a kérdést Pál apostol ugyanitt. Az, hogy az aszszonynak kendőt, főkötőt kell, illik viselnie az egyházi avatási szertartás része lett, majd általános társadalmi norma Vö.: Ferenczi /., 1982. 933. 233 O. Nagy Gábor: Mi fán terem. (Budapest, 1993) 164-165. 234 Bálint S, 1980. 138. 235 A kontyolás hagyománykörének gazdag zenei anyagára 1. Lakodalom (A Magyar Népzene Tára, III. A-B., Budapest, 1955-56) 236 Tárkony Szűcs E, 1981. 399. 237 A szüzpárta a lányok fejét övezte, mint az erkölcsi tisztaság, az ártatlanság, a szűziesség, a hajadonság jelképe. L.: V. Szathmári Ibolya: Debreceni párta. In: Néprajzi tanulmányok prof. Ujváry Zoltán tiszteletére. A HajdúBihar Megyei Múzeumok Közleményei 51. (Szerk.: Gazda László, Debrecen, 1992) 6.; Magyar Néprajzi Lexikon IV. (Budapest, 1981) 198. A szüzesség elvesztése után a szűzpárta már nem illette meg a nőt, még akkor sem, ha ártatlansága elvesztéséről nem tehetett, mint arról a debreceni ún. „Fekete könyvek" egyik XVIII. századi bejegyzése tanúskodik, miszerint Harsányi György Kutasi Klára nevű szolgálóját megrontván, fövételre ítéltetett. Kimondta a magisztrátus, hogy „mivel a leány nem hibás, felmentetik, a pártát azonban, mint leánysága jegyét nem viselheti, hanem gyolcsot kössön a fejére. " Koncz Ákos: Debreczen város régi büntető joga és ennek alkalmazása a különböző bűnesetekben. (Debreczen, 1913) 86.; Volt, aki a pártaviselésre vonatkozó íratlan törvény jelzésértékét önként betartván, letéve a pártát, kontyra cserélte azt leánysága elvesztésekor, íme egy eset 1631-ből: „annak az kis leaninak az fejében láttam enis a pártat s az felesegem kerde hogi hol vöd azt a pártát s monda hogj azt az leány atta énnekem az ki ez ejel az sípossal halt mert tegnap leány vala most immár kontia vágjon s az pajtaba(n) háltak el egj mast. " (Marosvásárhely, Levéltár 290., 245. b. Idézi: Szabó T Attila, 1978. i. m. II. 934. Újra közli: Asszonyok és férfiak tüköré. Tanúvallomások a XVII. századból. (Összeállította: Vígh Károly, Budapest, 1980) 165. 238 Szendrey A., 1931. 211.; Bakó F., 1955. 394.; Györgyi E., 1962. 44., Réső Emel S, 1867. 228., 303. 343