A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Néprajz - Vajda Mária: A régi lakodalmak egyik fontos mozzanatáról: a menyasszonyfektetésről

éjszaka. Hiszen a lakodalom éjjelén fent kellett maradni a vendégekkel, reggel ráadásul még segíteni kellett elpakolni, mosogatni, meszelni, jószágot etetni, fejni, résztvenni a család mindennapos teendőinek elvégzésében. Szenti Tibor leírása szerint az alföldi tanyavilágban a fiatalok nem mindig várták meg a hajnalt, amikor a vendégsereg eloszlott, hanem hamarabb megszöktek a lakodalomból, de gyakran csalódás érte őket, mert az anyósék utánuk mentek, vagy a szobába a házpásztornak otthon hagyott öreg, beteg szüle gyújtott lámpát az ajtónyílásra.

197 így a fiatalok legtöbbször a lakodalom utáni éjszaka kerültek össze a fekhelyen. Jóllehet még akkor is holt fáradtan. Ahol sokan laktak egy szobában, egyik ágyon az öregek, másikon a gyerekek, a harmadikon esetleg másik fiatal pár, a legény vagy a lány testvérei háltak. Az ifjú házasoknak is itt szorítottak ágyat.

198 Az egyik balmazújvárosi parasztember így vallott erről: Mikor megnősültem, hát a felesígemékhe kötöztem. Uk is szegínyek vótak, oszt ott háltunk velük egy szobába. Nekünk az ajtó háta megé tettek egy ágyat. Hát ott nem lehetett mocorogni nagyon. így is az első iccaka után megjegyezte ajány testvíre, mit csináltatok az iccaka, mer nagyon nyöszörgött a nyoszolyát'" Ha kevés volt a helyiség, s az öregek nem adták át a helyüket a fiataloknak, vagy azok nem akartak a többiekkel együtt aludni, akkor kimentek az istállóba, ahol addig a legény hált, és ott a szénatartóban lakták el a nászéjszakát.

200 Volt olyan szemérmes és önérzetes menyasszony is, aki nem volt hajlandó egy szobában aludni a család többi tagjával. A lakodalom után Veszelka Andrásné Gémes Eszter, Szeged környéki parasztasszony így ír erről önéletírásában:

201 „Estére kelvén mindenki el volt fáradva, én is alig álltam a lábamon. Látom, hogy mindenki igazodik alvásra. Mosogatok, odajön András, azt mondja: - Hagyd már azt a mosogatást, gyere feküdni! Ki nem akarsz fogyni a dologbul! - Hová? - kérdem. - A kisházba. A kisházba? Amultam-bámultam. - Hát hova gondolod? A padlásra? Az a kisház öt méter hosszú, két méter széles. Az egyik végében volt az egyik házaspár fekhelye, másik végében a másiké. Bemegyek, eláll a lélegzetem, leültem egy székre. A két pár fekszik lefelé, az asztalon lámpa ég, a másik menyecske is fekszik az ura mellé. A lámpát elfújta. - Feküggy már! - mondja András. -Én? - Te bizony! Ennél durvábban megsérteni már nem tudott volna. Szemérmességemben meg voltam alázva, le voltam tapodva. Nem telt bele öt perc sem, úgy hortyogott András, mint a sűrűre főtt szilvalekvár. Én ültem a széken, nagy gondolatom támadt. Hazamegyek. Mindenki 197 Szenti T., 1985.285. 198 A régi lakásviszonyok ismeretében a legtöbb helyen ez teljesen természetesv olt. Vö.: Szenti T., 1985. 285.; Gémes E., 1979. 107.; Vajda M, 1988. 86.; Azt mondták „éjjé mindenki kumott szemmé alszik". Kovács E., 1988. 8. 199 Vajda M, 1988. 86. 200 Szenti T., 1985. 285. L. még a 79. jegyzetet. 201 Gémes E., 1979. 107-109. 338