A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Néprajz - Nagy Ibolya: Fényképhasználat a hajdúszoboszlói parasztság körében

Kedvelt volt ez a formula is: „A virág elhervad / A szeretet köztünk örökre megmarad" Tréfás hangnemben: „ Sarokba mászik a pók / Bajusz alól édes a csók" stb. Ha a menyasszony jegyajándékba az aranyláncra dupla falú medált kapott, abba a jegyese fényképét tette. Az ilyen stílusú fotózásnak a túlhajtásai azok a képek, amelyeket akár sztárfotóknak is nevezhetnénk. Iparos lány beszélt az efféle képekről: „... ismertem így az ismerőseim körében, hogy amikor udvarlója akadt már, akkor elment, lefényképeztette magát a lány is, a legszebb ruhájában természetesen, sőt nagyon sokat láttam olyat, hogy a fényképész adott neki oda... nekem is van egy barátnőmtől kapott képem, olyan, hogy a blúza úgy ki van gombolva hogy ne is látszódjon, hanem egy fátyolszerű átlátszó valami, és akkor itten művirág, mintha egy nagy rózsacsokor vagy mi lenne, és bűbájos mosollyal természetesen, és az udvarlónak olyat adott ajándékba. " (Sőt „sorozatban" is készült Petrányiéknál szerelmi emléklap: levelező nagyságú képformátum, a közepén szív forma pirossal körülsatírozva, vagy ablak alakú üres folt, s melléje szép írással írva valami kis vers. Csupán annyi volt vele a teendő, hogy a saját arcképet kellett a sablonba beragasztani.) Az esküvői képek elkészíttetése nem volt szerves része a lakodalomnak. A fényképezkedés nem fért be időtartamában a két háznál zajló, kikérésekkel-búcsúztatással, nagy sokaság szekéren történő mozgatásával - főleg tanyasi lakodalmak esetén - együtt járó szokásrendbe. Még akkor sem, ha némely igen jómódú parasztgazdák éppen a sok meghívott szekereztetését elkerülendő, az 1930-as évektől nem a templomban, hanem a háznál esküdtek meg. A református hitben a házasság nem szentség, így a vallási törvénnyel nem ütközött, hogy a lelkész otthon, a besereglett vendégek között a nagyházban ahol a vacsora is állott, egy fehér abrosszal leterített asztalnál összeadta őket, majd a tiszteletes is leült a vendégek közé, s akár reggelig is ott mulatott. Másrészt élesen elkülönült egymástól az állami és az Isten előtti fogadalomtétel. A „polgári hitre", a városházára mindig délelőtt mentek, csak a menyasszony, vőlegény és a két tanú. Nélkülözve mindenféle külső ünnepélyességet, „szíp takarosan" akár gyalogosan is mentek fel. A vőlegény ünnepi öltözékét viselte, míg a menyasszonynak sötét vagy fekete ruhában, ha módja volt rá nem az új asszonyiban, s sötét kendővel bekötött fejjel illett mennie. A fehér ruhát és a fátyolt majd csak délután vette fel. így érthető, hogy az esküvői képek a „polgári hit" előtt-után, vagy éppen az esküvő előtti napon készültek. E képek elkészülte is, s nemcsak a hosszú expozíciós idő miatt sokáig tartott. A fényképezkedésre szinte mint komoly fizikai megterhelésre emlékeznek vissza: „... Mit tetszik gondolni, mennyi idő kellett neki míg beállítottak bennünket?! Petrányiné annyira benne vót ügyi — a felesíge meg beállította, addig, hogy mán rosszul vótaka vígin... " (Segítségként a párok háta mögött fejtámlás állvány volt.) A beállítást megelőzte a menyaszszony előkészítése. A ruhát-fej díszt a műteremben vették fel, rokon, barátnő segítkezett. Ha soha nem is - s legtöbbször így volt - festette magát a leány, ez alkalommal Petrányiné nyomására nem térhetett ki ez alól, hiába mondta: „Ne tessék, nem vagyok én ehhez hozzászokva" - mert a képnek tökéletesnek kellett lennie! Egy jellemző beszélgetés részlet: 299