A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Néprajz - Nagy Ibolya: Fényképhasználat a hajdúszoboszlói parasztság körében

„... Énrajtam biztos hogy nem festett sokat, mert azt nem is hagytam volna. Azt hiszem a számat engedtem csak hogy kipirosítsa egy cseppet, persze még tudom vitáztunk is róla, mert mondtam, hogy nem, nem, hát soha festéket nem használtam, azt mondta de, a fényképezésnél csak kell, a mesterséges világításnál nem olyan, akkor nagyon sápadtnak látszom meg minden... " „Ilus néninek nagyon ment - mondja a régi segédje - nagy kritikus volt, kis szájat, nagy szájat cakkosra. - Nézze meg milyen formás szája van, milyen jó hogy kifestettük!" - dicsérte saját munkáján keresztül a leányt. Emellett, ha a menyasszony frizurájával nem volt megelégedve - de általában más képek esetében is - a hajat befésülte, besütötte, de legalábbis megigazította a fejdísz alatt. ízlése szerint a ruhára brosst tűzött fel, nyakláncot tett a nyakba. A fátyol a menyasszonyi öltözet talán legfontosabb része. Erre különös gondot fordítottak, hisz az egész képet elronthatta ha nem volt szépen eligazítva. Ún. „köpeny fátyol" például nem mutatott szépen ha csak simán leomlott a ruhára. Hosszú fátyol sarkát legalábbis kihúzták, ráigazították a lépcsőre. A fényképész szakmai rátermettségének, pontosabban az általa képviselt mentalitásnak a sikerét bizonyítja, hogy utólag is vállalhatóak ezek a „rafinériák". Egy igen jól sikerült esküvői képről mondta a hajdani menyasszony „ ... Petrányiné nagyon ügyes vót ehhe'l Hogy hogy áll jól, meg mint áll jól. Nékem is beállította akkor nap a fátyolt, és úgy is vittem másnap. Áztat ű rendezte, hogy így legyík, úgy legyík, a fejdísz hogy ígyfejjebb, hogy a haj kilássík, nemhogy lehúzza itt a homlokára... " E minőségi kategóriába belefért az is például, hogyha nagyon szép volt a menyasszony egyedül is lefényképezték, reklámképnek, s a kép kint volt a kirakatban hónapokon át. Petrányiné ízlése diktálta azt is, hogy fehér kesztyűs menyasszony mellett a vőlegénynek is kesztyűt - ez majd minden esetben műtermi kellék volt - kellett tartania kezében, vagy a rövidnek találtatott fátylat a derékra gombostűvel föltüzött pótlással hosszabbították meg. (10., 11., 12. kép) Mindezek a szakmai fogások - nevezhetném talán így is - a valóság megszépítését célozták, a pillanat, az esemény emelkedettségét szolgálva, s egyén és közösség között elfogadásukban, pozitív megítélésükben nem állt fenn distancia. A beállítás is az újfajta ízlést tükrözi. Eltűnnek az 1920-as évektől azok a képek, ahol a férfi ül, míg párja háta mögött, vagy kissé oldalt tőle áll, szintúgy azok is, ahol egymás mellett állnak, s a leány kezét a legény vállán, kissé merev mozdulattal nyugtatja. (13., 14. kép) E fotókon a párok egymás mellett állnak, elöl a menyasszony kezében a virágcsokor - szóló képen karját lehetőleg úgy tartva, hogy karcsúsága lásson - a vőlegény pedig háta mögött, kissé féloldalasan, szinte félig takarva. Mondta is egy ilyen beállítású képre egyik anyós a menyének: „ ... teljesen el lett takarva, el lett nyomva a fia... azt mondta, a férfiből kell hogy nagyobb rész lásson, nem afelesígből... " Hogy a beállítás követelte-e meg, vagy pszichikai indíttatással történt-e, de elfogadott volt, hogy a fényképész „alápótolt" a vőlegénynek, hogy magasabbnak látszón. A képeken a fiatalok arckifejezése komoly, ünnepélyes. „ Ni, itt mosolygunk!" - mondta egy idős házaspár, ma is rácsodálkozva esküvői képükre. Hogy a fotográfus szolgáltatást nyújtó mester is volt, szépen példázza az a tény is, hogy Petrányiék ruhakölcsönzéssel foglalkoztak. Egy-egy szép menyasszonyi öltözetet megvásároltak, s igény szerint ebben is lehetett fényképezkedni. Nehezen kideríthető, ám valószínűnek tartom: ezek a képek, éppen az információs háttér megléte miatt a legnagyobb nyilvánosság előtt csupán alkalmanként voltak vállalhatóak. 300