A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Néprajz - Nagy Ibolya: Fényképhasználat a hajdúszoboszlói parasztság körében

állott, a felesége, aki az asszisztense s egyben könyvelője volt, a visszaemlékezések szerint földbirtokos, előkelő családból származott, a nővérei lövészversenyeken vettek részt. A házaspár a háborút megelőző években panziót is üzemeltetett a fürdővárosban. Petrányi Pál aprólékos mester volt: a levelezőlap nagyságú képeit a hátoldalon ő is csak cégjelzéses gumibélyegzővel hitelesítette, de a kinagyított képek paszpartujára nemcsak a nevét írta fel kézírással, de a készítés helyét s idejét is. (Talán több is ez mint precizitás: az elkészült kép mesterségbeli vállalását is jelzi.) Paraszti környezetükből nemhogy elkülönültek volna, de - üzleti érdekből is természetesen - igen hamar ismertté váltak, s mindmáig elismeréssel beszélnek róluk, s képeikről is: „ ... Petrányi egy nagyon csendes nyugodt ember volt, aki a műterembe idehaza épp csak a fényképezőgépet kattintottá el, meg előkészítette, afelesíge intézett mindent. Mindent ű csinált a műterembe idehaza. Egy rettentő talpraesett, kedves asszony vöt. U csak ippen a felvételt, mikor mán afelesíge intett neki, elkattantotta. De a többi felvitelt, amit kint kellett neki csinálni: csapatot, összevissza a városba, amire meghítták, vagy ű elment valami érdekesebb dogokat, ünnepsíget lefotózni, azt mán az öreg maga csinálta... - Petrányi olyan fénykípísz vöt: hogy ű úgy szerette, hogy ű maga állítsa, ű igyekezett mindig ilyen rekord kípeket csinálni, ű ahho' alkalmazkodott. Mind a ketten nagyon benne vótak Aránylag inkább ű, afelesíge. Rettenetes nagy üzleti asszon' vót. Szíp kípeket is csinált, ez is biztos. Szóval le a kalappal előtte, abba az időbe... Jól beilleszkedett ide Szoboszlóra... " A műterembe betérőket Petrányiné fogadta, elbeszélgetett velük: „... Hogy hívják aranyoskám magát? Ismerem, csak a nevét nem tudom!" Várakozás közben lehetett fotókat nézegetni, hogy ki-ki ötletet kapjon, vagy válasszon az ízlésének megfelelően. Petrányiné végső soron bizalmat keltő közvetlenségével mintegy együttműködésre késztette vendégeit, hiszen akkor és ott tehát mindkét fél elvárása, értékrendje szerint - az volt a fotográfus hivatása, hogy megfeleljen az alkalom illúziójának. Gyermekek önállóan, portré-képeken szinte soha nem láthatóak. A gyermek-kultusz, illetve ilyen jellegű megnyilvánulása is ismeretlen volt. A gyermek még nem teljes jogú tagja a közösségnek - adja a néprajzi szakirodalom e ténynek a magyarázatát. (A gyermekek nevelésében is a szigorúság, a kényeztetés mellőzése, a távolságtartás volt a kívánt. Idős parasztasszony például azt mondta: köszönéskor a kézcsók dívott, ő az édesapját akkor csókolta meg először az arcán, amikor menyasszonyként elbúcsúztatták.) A gyermek fényképeztetése valamely jelentős családi eseményhez kötődött: pl. a fronton lévő apának küldik el az itthon maradottak arcmását. (4. kép) Igen szép képi megjelenítését láthatjuk az így létrejött lelki kapocsnak egy első világháborús katonaképen: a hadban lévő apa úgy fényképeztette le magát, hogy kabátjára a szíve fölé föltűzte családjának fotóját. így, hacsak szimbolikusan is, ismét együtt lehettek. (5. kép) Idősek ekként emlékeznek vissza első fényképük elkészültére: „ ... hát én körülbelül lehettem nyolc éves. Akkor lett egy olyan... Nagyanyám, nagyapám azok vótak együtt, és hát meg a család. Úgy egy Péter napja volt, mert Péter volt a nagyapám. Aztán a nagyapámnak volt hat családja. Azok azon a napon együtt vótak, disznótor vót. Hát az januárba van, akkor tartották 31-én, vagy 30-án. Három veje vót akkor nagyapámnak, és összejött a család, mer a nagyanyámat akkor hozták ki a kórházbul, azelőtt való napokba', oszt mindenki ot'hon vót, a három vő ölte a disznót, a másik három kisebb vót a három fiú, na osztán vótunk onokák öten... Ezután a nagy betegsíge után a nagyanyámnak, ha, hogy maradjík egy örök emlík. Ott kihozták a Hortobágy partjára egy fen'képíszt, ott csinálta. Elepnek hittak azt a helyisíget. Majd tizenhárom éves vótam, mikor másodjára fénykípeztek... " 291