A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Történelem - Surányi Béla: Az Alföld mint kultúrtáj, különös tekintettel a XIX–XX. századra

vok gazdasági és ökológiai előnyéről a két világháború között a hazai gyakorlat csak elméleti szinten és a külföld példáján ismerkedett.

118 A korábbi századok tájhasznosítási formái közé tartozó legelő-erdő kiveszett az Alföldről. A feltörés következtében a művelésre kevésbé alkalmas területek maradtak meg, így szikes, ún. nyershomokos, vizenyős részek, kopárosodó területek, vízmosások, pusztuló lejtők. A legelőfásítás

119 javította a fűhasznosítás körülményeit, szakaszokra osztotta a területet, védte a vegetációt és az állat egészségét. Az 1923. évi törvény lehetőséget nyújtott az ún ligetes fásításra

120 is, amely révén erdőfoltok, facsoportok, védőpászták, felhajtó utak kétoldali fásítására, delelőhelyek fasorszegélyeinek kialakítására került sor. Az első világháború után

121 a lecsapolási és egyéb belvízrendezési munkák révén 456 000 kat. hold mentesítésére került sor. Ez nemcsak az Alföldre korlátozódott. Ilyen munkálatok folytak pl. Hódmezővásárhely környékén. De említhető a Kecskeméttől Szegedig húzódó vadvizes területek is 150 000 kat. hold kiterjedéssel, vagy a Zagyva-Tarna határolta táj kb. 20 000 kat. holddal. A vízrendezéssel egyidejűleg az Alföld legszárazabb részének, a Tiszántúlnak öntözésére nemcsak nagyszabású tervek születtek, hanem bizonyos munkálatok el is kezdődtek. Ehhez a törvényi hátteret az 1937. évi XX. te. biztosította.

122 A munkák javarésze azonban áthúzódott az 1945 utáni időszakra, noha az eredeti elképzelések megvalósítására belátható időn belül nagyon kevés esély van. A telkesítés fogalomkörébe tartozó melioráció - talajjavítás, főleg szíkjavítás - szintén a kultúrtáj bővülését tette lehetővé, mezőgazdasági célokat szolgált, legyen szó növénytermesztésről, vagy rét-legelőről, netalán halastó létesítéséről. 1920 után nagyarányú szíkjavítás nem történt, bár állami kezdeményezéssel 1928-1932 között több mint 13 000 kat. hold meszezését végezték el. Az 1940-es években újból megkezdődtek a munkálatok, a digózással együtt. Említhető a hortobágyi rét- és szántóföld öntözés, ill. a halastó létesítés. De ide sorolható még Békéscsaba és Biharugra is.

123 A természeti táj védelmére

11

* a kultúrtáj túlsúlya miatt már az 1930-as években fölfigyeltek. Az erdőről és a természetről szóló 1935. évi IV. tc.-t 1935. április 25-én hirdették ki és 1935. augusztus elsején lépett hatályba, de a végrehajtási utasítás csak 1938. május elsején jelent meg.

125 A természeti és kultúrtáj viszonya tükröződik a mezőgazdaság és a természetvédelem kapcsolatában is. Az első világháborút követő megrázkódtatást - politikai, gazdasági, sőt lelki is - nehezen heverte ki a nemzetgazdaság. A földrajzi egységre épülő természeti és kulturális sokszínűség eltűnt. Forradalmak, megszállás óriási kárt okozott. Az új határok közé került országban csökkent a mezőgazdasági terület is, módosult a művelési ágak aránya. A határ túlsó oldalára került területek élővilágával szegényebb lett a hazai flóra és fauna, de a háziasított növények és állatok választéka is szűkült. „Őshonos" változatok tűntek el, tájfajták szorultak ki a termesztésből, tenyésztésből. Annak ellenére volt kénytelen megválni tőlük a hazai mezőgazdaság, hogy egykoron egy-egy tájegység mezőgazdasági kultúrájának alapjait jelentették. 118 Ua. 344-348. 119 Ua. 438. 120 Ua. 433-434. 121 Trummer-Lászlóffy, 1940. 155., 160. 122 A Tiszántúl öntözése. Szerk.: Trümmer Árpád. Bp., 1937. Később: Trümmer, 1937. Részletezve: i. m. 46. 123 Ua. 196-197. Még napjainkban is az Alföld területének több mint a felén a talajjavítás valamilyen módját kellene alkalmazni. Lásd: Stefanovits, 1992. 346. 124 Kaán Károly: Természetvédelem és a természeti emlékek. Bp., 1932. Már akkoriban is szűkölködött az Alföld természeti emlékekben. 125 Oroszi Sándor: A természetvédelem története Magyarországon 1945-ig. Bp., 1992. 251