A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Történelem - Surányi Béla: Az Alföld mint kultúrtáj, különös tekintettel a XIX–XX. századra

nagyhatárú szálláskertes települések alakultak ki, amelyek azonban nem függetleníthetők a magyar szürkemarha térhódításától, s a bővülő kivitelétől. A pusztásodást, a természeti változások mellett, kiválthatta a belső migráció felerősödését, a mezővárosiasodás kiteljesedését. Fellazult a telekrendszer és a kertes földhasználat került előtérbe. Az állattartás - szembetűnően - a XVIXIX. század közepéig prioritást élvezett. Még a szántást is a dúsabb vegetáció érdekében végezték el. A legelő uralta a tájat az ugar, a tarló és a rét ellenében. A nagyhatárú szállásföldek mindig a pillanatnyi szükséglethez igazodó gazdálkodás megtestesítői. E gazdálkodási módot csak a napóleoni háborúk és a gabonakonjunktúra kérdőjelezte meg, noha e határhasználat esetlegességet tükrözött, ökológiai szempontból viszont kedvező volt. Mindamellett bebizonyosodott, hogy a szállásföldes gazdálkodás, a tanyarendszerhez kötődő mezőgazdálkodás rugalmasabb, mint a korábbi földhasználat. A XIX. század közepétől a szántóföldi növénytermesztés - főleg a gabona vette át az állattartás szerepét, így bővült a termelés szerkezete. Megjelentek a belterjes művelési ágak (szőlő, gyümölcs, zöldség stb.). De a búza-kukorica monokultúrája hosszú időre konzerválta az alföldi kultúrtájat a hagyományos állattartás rovására, amely alól „eltűnt" a legelő, a szántóföld térhódításával. A szőlő- s bortermelés, gyümölcstermesztés körzetei, a városellátó zöldségövezetek ellenére az Alföld lemaradt az intenzifíkációs versenyben, illetve e tájegység gazdálkodási szerkezete sínylette meg más - főleg Dunántúl - országrész mezőgazdaságának korszerűsödését. Ez a tendencia - ti. a gabonacentrikusság -, később sem veszített érvényéből. Az Alföld gazdasági élete századok során a vizek vonzásában telt el, élvezve előnyét, de sok esetben hátrányát. A térségben az állandó és időszakos vízborítások

65 kiterjedése a történelmi Magyarország területének 15%-át, a mai országterület 25%-át tette ki. Az elöntött terület 53%-a a Tisza és mellékfolyóinak alföldi szakaszára, 26%-a a Duna-völgyére, 21%-a a síkságot övező dombsági részre esett. Az alacsony fekvésű ártereken a gyakori és állandó vízborítás rendkívül gazdag láp- és mocsárvilágot alakított ki. A magasabban elhelyezkedő árterek csak időszakosan kerültek víz alá, így a kultúrtáj arculata kevésbé módosult. Frisnyák S.

66 a XVIII. századtól mind gyakoribbá váló árvízveszély okát az Alföldet övező hegyvidék erdőirtásában látja. Közel egy évszázad alatt kb. 23000 km

2 kiterjedésű erdő került fejsze alá, részben irtásföldként mezőgazdasági hasznosításra, részben afakereskedelem céljaira. Ugyanakkor az Alföld vízrajzi képe

67 alig változott a honfoglalás óta. Folytak ugyan helyi vízügyi munkálatok

6

* - főként a XVIII. században - de szinte érintetlenül hagyták a tájat, bár kétségtelenül bővítették a szántóterületet.

69 65 Frisnyák Sándor: Az Alföld kultúrgeográfiai korszakai. In: Mérlegen a Tisza-szabályozás. Bp., 1992. 4. Később: Frisnyák, 1992. Az Alföld résztájainak tájváltozásairól lásd: Dobány Zoltán: A környezetátalakító munkálatok hatása a taktaközi települések XIX. századi földhasznosítására. In: Herman Ottó Múzeum Évk. Miskolc, 1993. 395-413.; Borsos Balázs: A bodgorközi települések földrajzi és területhasznosítási típusai a XIX. század közepén. Ua. 1994. 307-344. 66 Frisnyák, 1992. 9. 67 Frisnyák, 1995. 55. A XVIII. században ismeretes a Mirhó-fok „elgátolása". I. m. 58. 68 Ua. 59-60. A Bodrogközben a Karcsa medrét felhasználó sószállító csatorna kialakítása, láp- és mocsárlecsapolások, pl. Csökmő határában, a Gyula környéki mocsarak lecsapolása. Hasonló munkálatokat végeztek az Ecsedi-lápnál, s a Nyírség-tó mocsárvilágánál. Nagyjelentőségű volt a Bácska és a Bánát vízrendezése a Béga-csatorna megépítésével. De a XVIII-XIX. század fordulóján épült a Ferenc-csatorna is, 17931802. között. E munkálatok bővítették a mezőgazdasági terület nagyságát. Pl. Bácskában közel 70000 hektárral növekedett a müveit terület. 69 Orosz István: Az Alföld mezőgazdasága és a Tisza-szabályozás. In: Mérlegen a Tisza-szabályozás. Szerk.: Fejér László-Kaján Imre. Bp., 1992. 25-31. Később: Mérlegen, 1992. A szerző az alábbi kérdésekre keres választ: - az Alföld mezőgazdasága a vízrendezés előtt, - a hagyományos gazdálkodás és a vízjárta területek kapcsolata, - a mezőgazdaság átalakulása és a folyószabályozás közti összefüggések. 244