A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Történelem - Surányi Béla: Az Alföld mint kultúrtáj, különös tekintettel a XIX–XX. századra

A földesúri gazdaság

56 szántóföldjén a gabonafélék, főleg a búza élvezett elsőbbséget. S mint művelési ág, a szőlő és a rét-legelő kisebb jelentőségű volt. A Felvidéken viszont a komló, len, kender, sőt a dohány - az ipari növények - szorítják háttérbe a kenyéradó növényeket. A £err/' vetemények, nemesített gyümölcsök termesztésére is gondot fordítottak. A parasztgazdaságok

51 bőven válogathattak a művelésből kiesett, gazdátlan földekből. Szembetűnő ez a hódoltsági sávban, ahol az 1680-as évektől növekszik a hasznosított föld nagysága. Általában egy-egy parasztporta terjedelmét megszabta a föld minősége, az éghajlat, a művelési mód, az igásállatok száma, s nem kevésbé a család létszáma. A művelt területen a nyilas osztású közös földeket a kimerülés után közel 15 évig parlagolták Az alföldi puszták fütermését marhacsordák és juhnyájak „értékesítették". A parlagolt földeket is legeltették. Az árutermelés jegyei az intenzív növénykultúráknál már felbukkant. A jobbágygazdaság részeként megjelenő kert- és gyümölcstermesztés termékei növelték a városi piacok választékát. A történelmi Magyarország közel harmadát kitevő Alföld

58 táji megjelenésében - anélkül, hogy kétségbe vonnánk a török hódítás ember- és táj irtó hatását, s azon felismerését, miszerint ember formálta régióról van szó - lényegében a törökök a „bedolgozók" egyikét jelentik. A török uralom idejétől jóval korábbi gyökerei vannak e fontos kérdésnek. „Az erdőt azonban nem annyira a pásztorkodás, mint a földművelés szorította el."

59 Az Alföld lakatlansága, az óriásfalvak megjelenése visszanyúlik a XIV. századig. Innentől számítható apusztásodás terjedése is. „... a nagytáj legfőbb jellegzetességét ... a homok és az ártér szerves kapcsolata adta meg, s ez mindenekfölött az állattenyésztésnek kedvezett" - állapítja meg Makkai L.

60 E jellegzetes tájegység mezőgazdasági kultúrája, vegetációja, településhálózata egy több évszázados átalakulás eredménye, amelyet a török hódoltság másfél évszázada csak tendenciájában erősített meg. Az Alföldön a XVII. század végi határfelosztás képe

61 elütött a királyi Magyarország és Erdély tájaitól. Ez utóbbinál a középkori állapotok konzerválódtak. A Felvidéken és a nyugati országrészen az önellátó kisvárosok határképe dominál. A nemesi és jobbágyfalvak művelt területe összefüggő mezőgazdasági övezetté formálódott. A dűlőutak kisebb-nagyobb táblákra szabdalták a szántóterületet. A parasztgazdaság művelési egységét kialakító dűlők feltehetően a nyílosztás végi állapotot rögzítették. Az Alföld felé haladva a dűlők egyre szélesebbek, ami a földbőségre utal. A kisgazdaság parcellái tovább aprózzák még a törpebirtokot is, kihatva a művelés gazdaságosságára is. A dűlőutak, a nagybirtok táblái legtöbbször természetes határok közé szorulva tagolják az alföldi táj viszonylagos egyhangúságát. A kultúrtáj egyeduralma az Alföldön a XVIII. századtól vált általánossá, amely különösen a déli, délkeleti régióban sakktábla-szerű képet mutat szinte mértani pontossággal kimérve - a telepítések révén. A XIV-XVII. század

62 tájhasznosítási formái a politikai megosztottság ellenére is követik a környezet nyújtotta adottságokat és kialakítják a munkamegosztás módjait (1. ábra). 56 Ua. 1332., lásd még: Surányi D., 1992. 39-52., 80-85. 57 Ua. 1363-1366. 58 Ua. 1444-1447. 59 Ua. 1445. 60 Ua. 1446. 61 Magyar Föld..., é. n. 2. kötet, 164-171. 62 Fhsnyák, 1995. 41. „A XIV-XVII. századi Magyarország gazdaságföldrajzi képét - változó politikai határokat nem számítva - a területi munkamegosztás nagy egységeinek kibontakozása és ezek komplementer (egymás kiegészítő) jellege határozta meg." I. m. 40. 242