A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Történelem - Surányi Béla: Az Alföld mint kultúrtáj, különös tekintettel a XIX–XX. századra

nyarak, kemény telek köszöntöttek be. Az új korszak nyitánya érződik az emberi művelődés szinte valamennyi területén. Az Újvilág felfedezésével az Európa-centrikus szemlélet egyeduralma megtört. Bővült a technikai megoldások tárháza. A mezőgazdasági termékek** iránt nőtt a kereslet. A paraszti gazdaságra épülő gazdálkodás mellett mind nagyobb szerep jutott a földesúri magángazdaságoknak is, bár a hódoltsági részen a paraszti árutermelés elsőbbséget élvez. A majorságok térhódítása bővítette a művelt földterület nagyságát. Megjegyzendő, hogy az allodiális gazdaságok illeszkedtek a környezeti adottságokhoz. A birtoknagyság - több tagban - a szántóterület ritkán haladta meg a néhány száz holdat. A földhasználat gazdagodását jelzi, a kertek, a szőlőültetvények létesítése, a rétek használata, s a természetes haszonvételt a makkoltatás jelentette. Virágkorát élte a kertkultúra, a gyümölcsészet. Növényféleségei, fajtái jórészt török közvetítéssel honosodtak meg, s váltak a népi termesztés alkotóelemeivé,

49 beleértve a virágkertészetet is. A majorsági gazdálkodás

50 földalapja irtásföldekből, lepusztult egyházi szőlőültetvényekből, s paraszti használatban lévő földekből származott. A jobbágytelektől - az irtványföldhöz hasonlóan - független jogállású volt a szőlőültetvény.

51 A szerémségi borvidék a török uralom alatt elpusztult. A Tolna környéki szőlőtelepítés mellett, a XVI. század végén, megjelentek az alföldi szőlős területek is, amelyek természetesen nem érték el afiloxéra után kialakult borvidék nagyságát. A szántóföldi növénytermesztésben

52 a konjunktúra hatására nőtt a gabonával bevetett terület, mag került még a termesztésére kevésbé alkalmas földekbe is. A monokultúráról mint egymezős permanens földhasználatról - adatok híján - egyelőre nincs átfogó ismeretünk. „A török megszállta Alföld ritka településein, mezővárosaiban lakó cívisek a környező elpusztult falvak - (zömmel a háromváros körzetében és Debrecen környékén) - határát is bérbe vették, vagy más módon megszerezték, s ezeken a pusztákon nevelték és hizlalták a kifejezetten eladásra szánt marhákat... (mindamellett) szó sem volt nomád állattenyésztésről... (hiszen) kiterjedt szénagazdálkodás folyt... (a dús vegetáció lehetővé tette... de) az erdős, ligetes, füves-pusztás területeket még a kimondottan állattenyésztésre specializálódott mezővárosok határában is megszakították az arra legalkalmasabb részeken elhelyezkedő gabonatermelő foltok."

53 A XVII. században folytatódott a majorsági gazdálkodás kiteljesedése, puszták feltörése, irtásföldek bevonása bővítette a szántó terjedelmét.

54 A mezőgazdaság extenzivitása a földbőségre hagyatkozott. A végvári rendszer, amely a természetes védelmi határok mentén szerveződött, szintén a földhasználat térhódítását segítette elő, főleg a várak környékén szőlőkultúra és gabonatermesztés meghonosításával. A szőlőtermesztés iránt megnőtt az érdeklődés - sok helyütt monokultúrában - a XVII. századtól.

55 Ezt az allodiális üzemek nem követték. A majorsági szántók, szőlők, rétek (kaszálók), erdők, halastavak gyarapodása a kultúrtáj térnyerését jelzi, amely jórészt a birtoklás átrendezéséből fakadt. Ami a földhasználati technikát, technológiát, valamint az állattartás színvonalát illeti, lényeges eltérés nincs a paraszti és a majorsági gazdálkodás között, tehát nagyjából azonos lehetett a környezethez fűződő viszony is. 48 Magyarország története. Szerk.: R. Várkonyi Ágnes. Bp., 1985. 3/1. kötet, 319-322. Később: Mo. tört., 1985. 49 SurányiD., 1992.39-52. 50 48. jegyzet, 323. 51 Ua. 338-341. 52 Ua. 343. 53 Ua. 347-348., 6. ábra. Az állatokat téli és nyári szállásokon tartották, s mindig a szabadban. A magasra növő füvet az „érintetlen" területeken még a hóborította vidéken is le tudták legelni az állatok. Lásd még: Bulla, 1940. 43-^5. 54 Ua. 3/2. kötet. 944-945., 949., 956. 55 Ua. 959-960., 963-964. 241