A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1994 (Debrecen, 1996)

Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Bényei Miklós: A magyar tannyelv és a magyar nyelvtanítás kérdése az erdélyi reformországgyűléseken

Mindazonáltal a magyar nyelvi törvényjavaslat a szász követek szenvedélyes tiltakozását váltotta ki. Privilégiumaikra támaszkodva a német nyelv jogainak sérthetetlenségét védelmezték, egyenjogúságát követelték, s ellenezték a magyar hivatali, kormányzati nyelvvé tételét. Vezérszónokuk, Simon Schreiber (Szebenszék) felhasználta a magyarok által oly gyakran hangoztatott érvet is: az anyanyelv minden nemzet számára a szellemi életet jelenti, az egység biztosítéka, a hazaszeretet záloga. Nyomatékul hivatkozott arra is, hogy a német nyelv az európai kultúra közvetítője Erdélyben, pártfogása tehát a magyar nemzetnek is érdeke.

31 Johann Regius (Besztercevidék) szintén a német nyelv fontos művelődési szerepét emelte ki: "a' míg még oly sok tudni méltó a' tudományok', a' gazdaság', és az emberi ismeretek minden mezején, a' németektől német nyelven tanulni valónk van és leszen."

3 Miután az országgyűlés jóváhagyta a törvényjavaslatot, a szászok 1842. február 12-én különvéleményt nyújtottak be, amelyet a felirathoz is mellékeltek. A különvélemény elsősorban a leendő magyar diplomatikai nyelv ellen irányult. Kitért azonban arra is, hogy a szászok másra nem kötelezhetők, mint a német nemzeti nyelv tanulására. Ezt ugyan a törvényjavaslat nem vonta kétségbe, a szász követek mégis szükségesnek tartották leszögezni: iskoláikat, művelődési intézményeiket a törvények, kiváltságok értelmében maguk formálják, de attól nem vonakodnak, hogy a szász közösségek korábban alapított magyar iskoláiban a magyar nyelv használatát továbbra is fenntartsák. E sorok tanúsága szerint a szászok attól féltek, hogy a területükön levő magyar és székely rendek veszélyeztethetik tanügyi autonómiájukat. Egy újabb, 1842. szeptember 12-én kelt beadványuk arról tanúskodik, hogy e jogos törekvés, a magyarosítás megakadályozásának szándéka mellett nacionalista indíték is volt a szász követek magatartásában: azt követelték ugyanis, hogy a közöttük lakó románokat németül tanítsák.

34 A szászok országgyűlési fellépésének hátterében az egyre inkább polgári tartalmú nemzeti, nyelvi megújulás állt. Az egységesítés érdekében a tájszólások helyett az irodalmi német nyelvet fogadták el; a szászok az országban egyenrangú nemzetként akartak szerepelni. Az 1830as években fellendült szász kulturális élet is ekkoriban ért el virágkorához. Különösen nagy gondot — és tetemes pénzt — fordítottak az oktatásügyre, mert az iskolákban itt is a nemzeti jelleg megőrzésének egyik fő eszközét látták.

35 A nemzeti létük és kultúrájuk elleni támadásnak érezték a törvényjavaslatot a románok is. Nekik nem lévén politikai képviseletük, nyelvi követeléseiket csak az egyházak közvetítésével tudathatták; de az országgyűlésen erre nem került sor. A balázsfalvi görög katolikus líceum tanári kara és a nagyszebeni konzisztórium 1842. február 27-én tiltakozó petíciót szerkesztett, s felszólította a diétán tartózkodó loan Lemény püspököt, hogy terjessze azt az uralkodó elé. A petícióban arra kérték V. Ferdinándot, hogy az egyházi közigazgatásban és az oktatásban ne engedje a kiművelt latin és a fejlődő román nyelvet felváltani a fejletlen magyarral, vagyis ne hagyja jóvá a törvényjavaslat nyolcadik paragrafusát. Azzal érveltek, hogy amennyiben bevezetik iskoláikban a magyar tannyelvet, a román nemzet végveszedelembe jut, a nép visszasüllyed régi, barbár állapotába. Felhozták azt is, hogy az erdélyi görög katolikus iskolák nem alakulhatnak át 10 év alatt magyar nyelvűvé, mert ezek román nemzeti intézmények, feladatuk a román műveltség terjesztése (a líceumban az 1840-es évek eleje óta a tantárgyak többségét valóban románul oktatták); emellett tanulhatnak (mint eddig is tanultak) azokban magyarul is, de csak önként. Felemelték a szavukat a falusi iskolákban tervezett magyar nyelv31. Erdélyi ogy. jkv. 1841—43. 96—97. 32. Uo. 103. 33. Némely szász nemzetbeli követeknek a magyar nyelv tárgyában hozott törvénycikkelyre nézve beadott külön véleményök. = Erdélyi ogy. irományai 1841—43. 68. 34. Erdélyi ogy. irományai 1841—43. 207—208. Vö. Szekfű Gy. i. m. 168. 35. A szász nemzeti fejlődésről, a szászok országgyűlési magatartásáról ld. Sárközi Zoltán: Az erdélyi szászok a nemzeti ébredés korában, 1790—1848. (Bp. 1963.) 120—132., 136—138., 141—143.; Pukánszky Béla: Erdélyi szászok és magyarok. (Bp. 1943.) 123—125.; Arató E., 1960. II. 163—165.; Arató E., 1983. 214—215. 361