A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1994 (Debrecen, 1996)

Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Bényei Miklós: A magyar tannyelv és a magyar nyelvtanítás kérdése az erdélyi reformországgyűléseken

Bényei Miklós A magyar tannyelv és a magyar nyelvtanítás kérdése az erdélyi reformországgyűléseken Erdélyben a reformkor kezdetén valamivel kedvezőbb volt a magyar nyelv közjogi helyzete, mint Magyarországon. Magyarul tanácskoztak az országgyűlésen, a megyék és a székely székek gyűlésein, magyarul folyt a közigazgatás zöme — kivéve természetesen a német nyelvű Szászföldet —, csupán a törvények és a diétái feliratok nyelve volt kizárólag latin.

1 Elevenen éltek a nemzeti műveltség hagyományai is; a magyar nemzeti mozgalom kibontakozásakor az 1790-es évek elején, majd az 1801-es évek második felétől számottevő nyelvművelési és nyelvterjesztési kísérletek (nyelvművelő társaság, állandó színház, Erdélyi Múzeum c. folyóirat stb.) történtek.

2 A közép- és felsőoktatásban viszont hosszú ideig nem sikerült a latin tannyelv uralmát megtörni; a református és unitárius egyház ilyen irányú törekvéseit a század elején a kormányhatóságok szigorú hatalmi szava szakította félbe. A magyar nyelv iskolai tanítása is nagyon szerény mértékű; jellemző tény, hogy a húszas évek végén a reformátusoknál csak a kollégiumok első elemi osztályában szerepelt a tananyagban.

4 A magyar tannyelv és a magyar nyelvtanítás — az utóbbi a nyelvterjesztés eszközeként — igénye viszonylag későn merült fel, és még később vált a politikai küzdelmek tárgyává. Az első jelentősebb tannyelvi vita a református egyház kebelén belül folyt le. A generalis synodus 1829-ben még a latin nyelv és irodalom hanyatlásának megakadályozásáról tett javaslatot az egyházi főtanácsnak. A főtanács által 1830-ban kiküldött oktatási bizottság azonban 1833-as javaslatában úgy foglalt állást, hogy a gimnáziumokban és a főiskolai kurzusokon térjenek át a magyar tanítási nyelvre, a latin pedig maradjon rendes, azaz kötelező tantárgy.

5 A főkonzisztórium korainak tartotta a magyar tannyelv teljes körű bevezetését, de előírta, hogy minden tantárgyat magyar nyelven írt kézikönyvek szerint oktassanak, és a vizsgák magyarul folyjanak, a négy alsóbb gimnáziumi osztályban pedig a földművelői, ipari ("mesterségi") és 1. Arató Endre: A nemzetiségi kérdés története Magyarországon, 1790—1849. (Bp., 1960.) I. 35. (a továbbiakban: Arató E., I960.); Trócsányi Zsolt: Felvilágosodás és ferenci reakció (1771—1830). = Erdély története. (Bp., 1986.) II. 1115. 2. Trócsányi Zsolt: i. m. 1132—1134.: S. Szabó József: Erdély egyházi és irodalmi élete a XIX. század elején. = Protestáns Szemle, 1934. 27—29.; Fenyő István: A reformkor eszmei előkészítője: az Erdélyi Múzeum. = Irodalomtörténeti Közlemények, 1976. 1. sz. 16. 3. Miskolczy Ambrus: Erdély a reformkorban (1830—1848). = Erdély története. (Bp., 1986.) III. 1294. (a továbbiakban: Miskolczy A., 1986.); Dankanits Ádám: A hagyományos világ alkonya Erdélyben. (Bp., 1983.) 122. 4. Miskolczy Ambrus: Az erdélyi református iskolahálózat a reformkor hajnalán = Új Erdélyi Múzeum, 1990. 1—2. sz. 167—177. 5. Bajkó Mátyás: Kollégiumi iskolakultúránk a felvilágosodás idején és a reformkorban. (Bp., 1976.) 122—123. 357