A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1994 (Debrecen, 1996)

Művészettörténet - Kowalik, Janina: Jan Malejko (1838–1893) Munkácsy korának festője

lyabb, a biedermeier kort idézik. A művész az arc vonásaira, a ruházat részleteire, a portrét ülő személy társadalmi pozíciójára fordított figyelmet. A később kialakult felfogásában két különböző csoportot lehet kettéválasztani. Először: intim jellegű portré, ami a polgári portrék hagyományait követi és néha egy kicsit történelmies is. Ebbe a csoportba tartoznak aművészszel baráti kapcsolatba került családok portréi, például a GielbuVa Serafinski cSalád tagjainak portréi. Megfestette még feleségének, Teodóra asszonynak a portréját is, akit az esküvői ruhájában ábrázolt. A saját gyermekeiről sem feledkezett meg. Őket egy csoportos képen örökített meg reprezentatív formában. A második csoportot ún. reprezentációs portrék alkotják, melyben a modellek gazdagon díszített, gyakran történelmi öltözetben egy műemlék belsejében láthatók. Ezek az arisztokrácia körének tagjai, a Jagelló Egyetem rektorainak, professzorainak portréi — pl. Józef Szujski prof. —, valamint állami és városi előkelőségek képmásai pl. Mikolaj Zyblikiewicz, Krakkó városának elnökének, Alfred Potockinak, Galícia kormányzójának képmásai. Matejko önmagát is szívesen megfestette. Tanulmányozta saját arcvonásait és gyakran kölcsönözte történelmi alakoknak. Önarcképei közül különösen kettő hívja fel magára a figyelmet: egy 1887-ben festett tondo és halála előtt egy évvel készült képmása. Ez utóbbi a szemlélő számára megrázó lehet: egy magába forduló idősödő ember fájdalmas képmása. A szemei, a feje, az alak általános benyomása, de mindenek előtt a reszketeg és halálosan fáradt kezek a művész egyéni tapasztalatainak a kifejezési eszköze. A fáradtság, a magány, a megkeseredettség, valamint a meg nem értésből eredő, a társadalom részéről megnyilvánuló háládatlanság az oka elkedvetlenedésének. A társadalomnak soha nem maradt adósa. Sok művét hagyta a nemzetnek. Matejko életének és munkásságának bemutatása nem lenne teljes, ha nem tennénk említést a művész építészeti emlékeket és a nemzeti történelem emlékműveit megóvó munkásságáról. Mint alkotó és állampolgár feljogosultnak érezte magát ahhoz, hogy az emlékművek megóvásában tevékenykedjen. Nagy elszántsággal vett részt Sukiennice felújításában és a Wawel helyreállítási munkálataiban. Matejko restaurátori érdeklődése a krakkói Szent Szűztemplom freskóinak festése közben érlelődött meg. 1889-ben elkészítette a több színű freskó vázlatait, ezek újszerű kezdeményezésnek számítottak. Később pedig a lengyel dekorációs művészet alapjává vált. A tervet végül is Stanislaw Wyspianski és Józef Mehoffer, Matejko tanítványai fejezték be. Elkerülhetetlen, hogy ne essék néhány szó a művész azon érdemeiről, melyeket a Krakkói Szépművészeti Főiskola érdekében tett. Matejko, egész életében azon fáradozott, hogy az iskola helyzetét és presztízsét megszilárdítsa. Mint a főiskola tanára és igazgatója a lengyel művészek egész nemzedékeit nevelte hazafiúi szellemben. Több tucat tanítványa közül egyiket sem találta érdemesnek arra, hogy a történelmi festészet terén folytassa az általa megkezdett munkát. Jan Matejko munkásságát nem lehet egyszerű módon, egyöntetűen definiálni, habár gyakran kerül szóba a XIX. századi akadémizmussal kapcsolatban. Ez az áramlat Fraciaországban jelent meg 1830 után, és majd 50 évre hatalmába kerítette egész Európát — olyannyira, hogy uralkodó művészeti formává vált. Ha nem is a legfontosabb helyre tette a történelmet, de mindenesetre a legfontosabb forrásként kezekre. Minden nemzet festészete pedig valóságos misztikummal vette körül. Franciaországban ebben a szellemben alkotott többek között Leon Cogniet, Antoin Jean Gros, Paul Delaroche; Németországban Wilhelm Kaulbach, Karl von Piloty (több lengyel művész mestere), Adolf Menzel; Belgiumban Gustaw Wapper, Henri Leys; Ausztriában Hans Makart; Csehországban Józef Manes; Oroszországban Kari Briulow; Magyarországon pedig Benczúr Gyula. Ez a festészeti irányzat ideológiailag különböző volt. Összefüggésben volt egy adott nép politikai helyzetével. Gyakran olyan országokról volt szó — Csehország vagy Lengyelország —, amelyek idegen fennhatóság alatt éltek. Az ezekben az országokban készült képek mind hazafias telítettségűek voltak, hazájuk régi nagyságának a le305