A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1994 (Debrecen, 1996)

Néprajz - Magyari Márta: Nagyböjti táplálkozási rend Hajdú-Bihar megye görög katolikus falvaiban

radt fenn, általános gyakorlat, hogy tejterméket és tojást nagypénteken napjainkban sem fogyasztanak a hívő görög katolikusok. A görög katolikus nagyböjti táplálkozási szokások egyik jellegzetessége az olaj, területünkön a napraforgóolaj kitüntetett szerepe. Jelentős mennyiségű napraforgóolajat fogyasztottak a nagyböjt alatt minden görög katolikus családban, ez annyira szembetűnő volt a más vallásúak számára, hogy például jellemző módon a hajdúdorogiakat olajosoknak csúfolták a hajdúvárosok lakói.

15 A kisparaszti gazdaságokban mindenütt törekedtek arra, hogy a családi szükséglet kielégítésére szolgáló napraforgómagot megtermeljék. Általában nem külön táblába vetették, hanem köztes növényként, a kukorica szélébe. Olajütő minden nagyobb településen működött, néhol több is, így a szükséges mennyiségű friss olaj biztosítása nem jelentett nagyobb gondot. Az olajpogácsa emberi fogyasztásra nem került, állati takarmányként hasznosították. Az olaj nemcsak azért kiemelt jelentőségű alapanyaga a böjti táplálkozásnak, mert a főtt ételekben a zsírt kizárólagosan ezzel helyettesítették, hanem azért is, mert a legegyszerűbb, gyakran nyers ételek kiegészítőjeként is állandóan használták. Az olajos kenyér, az olajos savanyú káposzta, hajában főtt burgonya olajjal, olyan eledelek voltak, melyeket rendszeresen, sokszor a főétkezések között is fogyaszthattak. „Vót az asztalon olaj, és a gyerekek ha éhesek vótak, akkor mártottak bele kenyeret."

16 Az olaj mellett a tájon megtermelt és előállított javak közül a burgonya és a kukorica valamint a káposzta, savanyított formában voltak a nagyböjti ételek alapanyagai. Kisebb menynyiségben búza és rozslisztet is felhasználtak. A legegyszerűbb böjti ételek közül általánosan ismert és gyakran napjainkban is fogyasztott nyers étel az olajos savanyú káposzta. Ez úgy készül, hogy az olajjal meglocsolt káposztát sóval, piros paprikával, hagymával fűszerezve jól összekeverik, kenyérrel fogyasztják. Egykor ugyancsak általánosan ismert, jellegzetes böjti eledel volt a cibere, korpacibere, ezt azonban napjainkban már sehol sem fogyasztják. A nagy cseréptálba vagy dézsába helyezett búzakorpát hideg vízzel leöntötték, néhány napig meleg helyen erjesztették, majd leszűrve, sóval, borssal ízesítve felforrósították és pirított kenyérrel ették. Nyíracsádon és Nyíradonyban még az 1930-as, 40-es években is készítették, azt tartották róla, hogy a tüdőnek nagyon hasznos. Álmosdon habarással dúsították a ciberét.

17 Kokadon századunk elején dézsába savanyított korpaciberét fogyasztottak az egész nagyböjtben „hét hétig áztat ettük".

18 Bedőn mint „szegényesebb" ciberét említik az ecetes, cukros vizet, ugyanitt az aszalt gyümölcsök főzetét szintén ciberének nevezik. Nagylétán a habart gyümölcslevest illetik cibere névvel, Vértesen pedig az aszalt gyümölcs habarás nélküli főzetét. Valószínűnek tekinthető, hogy a korpacibere fogyasztása a Hajdúságban és a bihari falvakban előbb kiszorult a nagyböjti táplálkozási rendből, mint a nyírségi falvakban. Táplálkozási kultúránk régiesebb rétegébe tartoznak azok a különböző alapanyagból készülő pépes ételek, melyeket nagy gyakorisággal készítettek a nagyböjti időszakban. Napjainkban már ezek közül is keveset főznek meg, egyedül a puliszka kerül még nem túl nagy gyakorisággal az asztalra a bihari falvakban. A soron következő pépes ételek fogyasztása azonban ennek ellenére az 1930-as, 40-esévekben még általánosnak mondható. Hajdúböszörményben jellegzetes böjti eledel volt a karimás kása, kölesből készítették és tejjel fogyasztották. 15. Mezősi József: Húsvét Hajdúdorogon. Múzeumi Kurír, 1978. 26. sz. 27—35. „Nagy református város ez, aztán kigúnyolták a katolikusságot az olajér." (Makkai Mária, szül. 1913., Hajdúböszörmény.) 16. Hajdúböszörmény, Makkai Mária szül. 1913., elbeszélése. 17. Lengyel Sándorné: Régi táplálkozási szokások. Álmosd (kézirat). DMNA. 2025—82. 2. 18. „Olyan büt vót, hogy az én anyám dézsába besavanyított egy csomó korpát. Korpaciberét, hét hétig áztat ettük." (Gombos Lajosné, szül. 1906., Kókad.) 19. Vö.: Kisbán Eszter: Nyersanyag és technika. Pépes ételeink típusai. Néprajzi Értesítő, 1960. 5—29. 262