A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1994 (Debrecen, 1996)

Néprajz - Varga Gyula: Debrecen népművészeti öröksége (1945–1980)

A népművészet értelmezése körül azonban még sokáig nagy a bizonytalanság. Jellemző pl., hogy Kerékgyártó Sándor még 1954-ben is azzal dicsekszik, hogy egy 120 kg-os gipsz öntőformával olyan 80 x 80 cm-es szívet tervez, amelyre a „tiszalöki erőművet igyekszik megformálni".

29 Ez a szemlélet tükröződik az 1954. július végén rendezett „Népművészek találkozóján" is, melyet a Népművészeti Intézet rendezett, s amelyen városunkat Kerékgyártó Sándor, Varga Dezső és a hortobágyi Czibere Lajos képviselték. De itt már szóvá tették, hogy „meg kell akadályozni minden erőszakos beavatkozást", „meg kell akadályozni, hogy tömegcikké váljon a népművészet".

30 Maguk a jelenlevő „népművészek" azonban még mindig azt tartják követendőnek, aki „továbbfejleszti a régi munkáit".

31 Ezt fejezi ki pl. Fazekas István nádudvari fazekas a Párizsban rendezett népművészeti kiállításon is bemutatott hatalmas fekete fazeka, melyre többek közt a tiszalöki erőmű képét is rárakta.

32 Még erre a korszakra is jellemző, hogy nem ismerik el népművészetnek a hagyományos formákban készült, kevésbé díszített tárgyakat, mint pl. a debreceni szíjgyártók használatra készült lószerszámait , a szűcsök „felhajtós juhászbundáit",

34 mert azok nem követik a kor divatos „cifrálkodó" irányzatát. Ilyenformán egész sor, még ekkor is élő, s még mindig létező népi igényt szolgáló iparos tevékenysége nem kap publicitást. Kerékgyártó Sándoron kívül pl. nincs szó a többi, ekkor még aktívan dolgozó mézeskalácsosről, mint Huszár István, Harsányi István, Kálmánchelyi Ferenc, Kisfalussy Dezsőné, Pásty Lajosné.

35 1959-ig nincs szó Lovas Lajos fésűsről aki pedig már ekkor is „könnyed, légies tulipánokat, szitakötőket" is készít tehénszarvakból. Több mint 10 éven át semmi hír nincs Barcza Ferencről, a kitűnő gombkötő és paszományos mesterről.

37 Névtelenül dolgoznak még ostorkészítő, intarziás, bőrmegmunkáló pásztorok, akik közül csak egy-kettőről kapunk hírt.

38 Alig tudunk valamit Mikes Sándorné szűrrátétkészítőről.

39 Csak önkéntes gyűjtők pályamunkájából értesülünk róla, hogy még egész sor perecsütő asszony tevékenykedik Debrecenben.

40 Az utolsó debreceni késesekről egy középiskolás diák gyűjt adatokat.

41 Egyetlen forrás se szól a szappanosokról, pedig az utolsó szappanfőző csak 1975-ben számolta fel műhelyét.

42 Hosszan folytathatnánk még a sort, amelyből az derül ki, hogy a hivatalos érdeklődés csak egy szűk csoportra terjedt ki, s a kialakult intézményrendszer csak azokat támogatta.

43 Nem csoda hát, hogy az 1960-as évekre az eredeti forrás valóban elapadt, az egykori cívis-paraszt életmód és a régi kézműipari hagyományok teljesen elsorvadtak. Az új városfejlesztő koncepció a régi hagyományokat őrző városrészeket lebontatta, vagy megcsorbította. Különösen a feketeföldi tanyavilág erős pusztulásnak indult, mivel cél volt „a tanyavilág felszámolása". 29. Néplap, 1954. I. 17. 30. Néplap, 1954. VIII. 1. 31. így nyilatkozott az akkor 71 éves Erdei Lajos szűrszabómester Barna Tibor újságírónak. Néplap, 1954. IX. 28. 32. Néplap, 1954. XII. 12. 33. Néplap, 1957. I. 10. 34. Néplap, 1954. XII. 16. 35. Szabadfalvi, 1986. 16. 36. Napló, 1959. V. 15. 37. Napló, 1962. IV. 21. Magát a mesterséget leírta: N. Bartha, 1972. 253—282. 38. Napló, 1958. VIII. 12. 39. Napló, 1959. II. 12. 40. Kardos-Tóth, DMNA. 377—54. 41. Velíki, 1972. 283—286. 42. Módy, 1957. 283—288. 43. Még 1956-ban is több mint 1300 kisiparosról készült nyilvántartás, akik közül még többen a hagyományos mesterségek folytatói. Bárányi, 1976. 302. 249