A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1994 (Debrecen, 1996)

Néprajz - Varga Gyula: Debrecen népművészeti öröksége (1945–1980)

Varga Gyula Debrecen népművészeti öröksége (1945—1980) NÉPRAJZI MARADVÁNYOK Debrecenben, az ország második legnagyobb városában a XX. században a városias életmódnak már évszázados hagyományai vannak. Ennek ellenére 1945-ben a hagyományos népi kultúra létezésének még számtalan mozzanatát figyelhettük meg. E hagyományok ekkor már főleg két réteghez kapcsolhatók: az ekkor még elsősorban hagyományos keretek között gazdálkodó cívis paraszti társadalomhoz, a hozzájuk kapcsolódó cselédséggel, pásztorokkal, másik az e paraszti réteget ellátó, kiszolgáló kézműves kisiparosok ekkor még számottevő csoportjához. Mindkét esetben valójában anakronisztikus jelenségről van szó, hiszen maga a város egyetemeivel, főiskoláival, kibontakozó nagyipari hátterével, kereskedelmi és bankhálózatával,

1 közművelődési bázisaival már régen ellentmondásban volt a hagyományokon nyugvó, lényegében paraszti jellegű műveltséggel. Hogy mégis volt talaja Debrecenben a népi hagyományoknak, annak sajátos, történelmi okai vannak. A „debreceni cívis", aki földművelő foglalkozást űzött, „még mindig polgárnak érezte és nevezte magát, az egykori kiváltságos jogállás örökösének, és ebbeli tudatában megerősítette az is, hogy 1945-ig még részese volt az egykori polgárjog kisebb-nagyobb darabjának".

173 így ennek megfelelően élt, viselkedett, s ragaszkodott őseitől örökölt szokásaihoz, anyagi, erkölcsi, és kulturális javaihoz. Valójában ez a hagyományőrző cívis réteg a város lakosságának már csak kis részét, legfeljebb 15—20%-át tette,

2 a népi hagyományokhoz való kötődése azonban oly erős, hogy ekkor még karakterisztikusan kirajzolódik néprajzi jellegzetessége. „Debrecenben a paraszti életforma és a városi lét... jellegzetesen egybeötvöződik." Ami többek között azt jelenti, hogy sok utcán még a sajátos, paraszti létre emlékeztető városkép, a cívis életforma népi jellegzetességei fogadják a látogatót. A város központjának számító Bethlen, Mester, Darabos, Hatvan, Rákóczi utcák környékén még valóságos gazdaporták léteznek, ahol állatokat tartanak, takarmányt tárolnak, s az 1950-es évek elejéig naponta hajtják ki és be a „hazajáró" csordát, kondát. 1. Szűcs, 1986. 13—79. l/a. Balogh, 1973. 296. 2. Balázs, 1975. 86. 3. Balogh, 1973. 231; Tímár, 1986. 83—86. 241