A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1992-1993 (Debrecen, 1994)

Ókortudomány - Gesztelyi Tamás: Megjegyzések a maszk-állat kombinációk értelmezéséhez

lata nincs, de sajátos kombinációi eltérnek a korábbi értelmezés ember-állat keverék formáitól is, a legkérdésesebb pedig az, hogy egyáltalán karikatúra jellege volt-e. Indokolt tehát az újabb gemma-irodalomban az a törekvés, hogy más elnevezést használjanak, pl. Mask-Animal Gems, Phantesietiere, Hippalektryon, groteskes, phantastisches Mischwesen, melyek közül talán az első fejezi ki legjobban az ábrázolás lényegét. Az elnevezésen túl erősen vitatott az említett gemmaábrázolások ikonográfiái eredete is. Mivel a felhasználható elemek és a kombinációs lehetőségek száma szinte végtelen — és ezzel élnek is az ábrázolások készítői — célszerű vizsgálatunkat egy meghatározott körre szűkíteni. Ez a maszk-állat kombinációknak az a csoportja, melynek legállandóbb elemei a Silénos-maszk — mely azonban esetenként elveszíti Silénos-jellegét —, kakasláb, vagy valamilyen madár (pl. sas) mint alsó test, lófej mint felső test, kosfej mint hátsó testrész. (1.—2. ábra.) Ezek azután kiegészülhetnek, felcserélődhetnek sok más állat részével (elefántormány struccnyak, delfin, egér stb.), ill. sokféle jelvénnyel, mint koszorú, pálmaág, bőségszaru stb. A kevert lények eredete kétségtelenül általában keleten keresendő. A legkorábbi lófej-madártest kombináció Luristánból ismert a Kr.e. 2. évezred végéről.

9 Ez a legkorábbi előfutára a 6—5. sz. fordulója körül nagy kedveltségre szert tett görög hippalektryon-nak, mely különösen vázaképeken volt gyakori, és elterjedt Etruriában is.

1 Közvetlen iráni mintájára Aristophanes utal (Ranae 932, 937, Pax 1177, Aves 800), ennek ellenére van olyan vélemény, mely szerint sajátosan görög kombinációról van szó.

11 Ugyancsak iráni (achaimenida) előzményre vezethető vissza a szakállas férfifej kosfejjel és ragadozó állatfejjel való kombinálása is.

12 Kr.e. 5. sz.-i pun skarabeuszokon előfordul az a kombináció is, melyen az emberfejből lófej emelkedik ki.

13 Mindezek a kombinációk a Kr.e. 4. sz. folyamán eltűntek, és a maszk-állat kombinációk a Kr.e. I sz.-i itáliai gemmákon jelentek meg újra.

14 Részint a nagy időbeli távolság, részint az újra megjelenő kombinációk előzőeknél bonyolultabb, azoknak szinte minden elemét egyesítő formája arra vall, hogy nem korábbi hagyomány folytatásáról van szó, hanem leírásokból, képekről ismert (pl. pun skarabeuszok, etruszk vázaképek) ábrázolások átgondolt felhasználásáról egy végeredményében sajátosan új kombináció létrehozásához (ezért nem megfelelő rá a hippalektryon elnevezés, ld. 8.j., jóllehet A Furtwängler is ebből eredeztette).

15 Az iráni és pun minták furcsa alakjainak pontos értelmét nem tudjuk, és valószínűleg a rómaiak sem tudták, amulett jellege azonban aligha lehetett kétséges. Az amulettek iránti érdeklődés pedig épp a Kr.e. 1. sz. első felében nőtt meg Itáliában, még a nobilitas körében is.

16 A babonás hiedelmek, mágikus műveletek nemcsak befogadást nyertek Rómában, hanem "tudós" művelői is akadtak, mint pl. Nigidius Figulus, Appius Claudius Pulcher. Az ő keleti tanításokat és hiedelmeket római viszonyokra adaptáló tevékenységükbe jól beleillenek a maszk-állat kombinációk romanizált formájának létrehozása is a leginkább jelentkező varázs- és csodaigények kielégítésére.

17 8 M. Maaskant-Kleibrink, Catalogue of the Engraved Gems in the Royal Coin Cabinet The Hague. The Greek, Etuscan and Roman Collection. (Wiesbaden, 1978) 346. E. Zwierlein-Diehl, Die antiken Gemmen des Kunsthistorischen Museums in Wien II. (München, 1979) 72; III. (München, 1991) Nr. 2112, 2120. A Krug, Antike Gemmen in Römisch-Germanischen Museum Köln. Ber.d. RömGerm. Korn. 61 (1980) Nr. 34, 445. 9 / Dórig MusHelv 40 (1983) 140 skk. 10 D. Williams, Hippalektryon. LIMC V 428 skk. II G. Camporeale, ArchClass 19 (1967) 248 skk. 12A. Alföldi, Jb.d.Schweiz.Ges.f.Urgesch. 40 (1949/50) 22. /. Boardman, Greek Gems and Finger Rings. (London, 1970) 322. 13 M.-L. Vollenweider, Catalogue raisonné des sceaux, cylindres, intailles et camées. Musée d'Art et d'Histoire de Genéve II. (Mainz, 1979) 346 skk. 14 Vollenweider i.m. nr. 388, 390—392. 15 Die antiken Gemmen III. (Leipzig, 1900) 353. 16 K. Latte, Römische Religionsgeschichte. (München, 1960) 278 skk. 17 Latte i.m. 290: Nigidius Figulus erscheint in seinem zahlreichen Schriften zugleich als Erneuerer der alten Religion, Vertreter eines hochmodernen Synkretismus, der die Lehren der magi, die apokryphen Orakel des Hystaspes und ide persische Lehre von den Weltaltern mit den römischen Riten kombiniert. All diese Lehren waren eingebettet in eine oberflächliche Pseudowissenschaft, die sie den philosophisch Halbgebildeten schmackhaft machen sollte. 68