A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1992-1993 (Debrecen, 1994)

Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Lakner Lajos: Az alakformálás Tamási Áron regényeiben

rásszerűen, az alakok látomásaik, vízióik, képzelődéseik által megvilágosodnak. Csórja Bódi szinte állandó létformája a látomás. Az Ábel szerkezete ugyan a történet-tanulság pár szerint építkezik, de a főhős szinte mindig az álom, vagy a képzelet segítségével világosodik meg. A Jégtörő Mátyásban maga a szellem jelenik meg, a Szülőföldemben pedig tudattalanul szakad ki az elbeszélőből a kételyt feloldó vallomás. Ahogy már egy korábbi tanulmányomban megmutattam a Tamási-hősök valóságtudatát a "die Relität der momentan Evidenz" valóságfogalom határozza meg, amelynek a legfontosabb feltétele egy végérvényes valóság tételezése ill. elfogadása, amely magától és hirtelen prezentálódik.

13 E tapasztalati valóságon túli értékek tartalmát részben a metafizikai otthonosság, részben a közösségi bensőségesség ill. a kettő tükörszerű megfelelése adja. A hősök ezen értékek "befogadására" akarják alkalmassá tenni közösségüket. A Szűzmáriás királyfiban az alázatosság, az Ábelben az igazságkeresés, a jóra törekvés, a Szülőföldemben a bensőségesség, a Jégtörő Mátyásban a példa kereső emberi sors tűnik alkalmas eszköznek e cél eléréséhez. Mediator voltukat a művészet (Bódi, a Szülőföldem elbeszélője) ill. önmaguk példává formálásával (Ábel, Jégtörő Mátyás szelleme, a Szülőföldem) akarják érvényesíteni: összekapcsolni az egyetemes világrend törvényeit a közösségi "világrend" törvényeivel. "Valami egyetemes hivatottság heve remeg"

14 bennük — írja Tamási hőseiről Várkonyi Nándor. E feszülő akarat által formált törekvés tartalmát pedig Németh László írja le találóan: Tamási alakjai "a mindenséggel félig összetapadtan élnek és lélegeznek".

15 Céljaik beteljesülésével az általános bizalom derűje vonja be Tamási valamennyi regényét. De míg Bódi a kiválasztottak sorsát példázza, addig az Ábel és a Szülőföldem azt a hitet sugallja, ha kellő érzékenységgel figyelünk megláthatjuk a "földi" világban is az eligazító jeleket, rajtunk múlik, hogy felismerjük-e őket. A szelleminek a közösségi testbe való bevitele és az immanencián nyugvó megismerési elv érvényesüle azonban behatárolt. Mediator szerepük és karizmájuk a közösségi elismerés függvénye. Ábel üres térben lebeg a városbeli és az amerikai útja során, hiányzik az a közösségi történet, elbeszélés, amelyben egyéni cselekedetei jelentést kapnának. A Szülőföldem elbeszélője is hiába próbálja átélni az otthonát, a szülőföldjét elhagyó Árpád sorsát. A szülőföld és az otthoni közösség transzcendálódik, szemléleti keretté válik. Ezt igazolja a regények spirális struktúrája is. A hősök számára a próbákkal megszakított út csak arra szolgál, hogy felismerjék értékeik közösségi eredetét, s önmagukat mint közösségük tagját értelmezzék. Mediator szerepük révén valamennyi Tamási-hős izolált ugyan, de a mesék hőseire emlékeztető univerzális kapcsolatteremtő képességük iránya eleve meghatározott. A jelképesítéssel összefüggő, de attól mégiscsak elválasztandó alakformálási eljárás az oppozíciók kialakítása, amely a mesei és a mítoszi kompozíció alapját is képezi. A jclképi megformálás módja annyiban is fontos az oppozíciók szempontjából, hogy a regények valamennyi szereplője a főhőssel való vonatkozásában van megformálva. A központi hős mintegy átsugározza a többi szereplőt. Ez a hatás akkor a legerősebb, ha a jelentésteremtő megfelelések az azonosság (Bódi — Eazekas Ádám, Ábel — Márkus) vagy a szembenállás (Bódi — Gálfi Vince, Áben — Surgyelán) végletessége szerint szerveződnek. Az iskola igazgatója vagy a festmény templomi elhelyezését ellenző pap nem igazi ellenfele Bódinak, hisz sem a hősben megnyilatkozó világrend befogadása, sem annak végletes tagadása nem jellemzi őket, inkább értetlenül állnak az események előtt. Euszulán szintén kívül esik az ábeli világtudat körén. Itt nem ezen alakok előfordulásának gyakoriságáról, tudatviláguk megismerhetőségéről van szó, amit az is mutat, hogy az Ábel második és harmadik részletének szinte valamennyi szereplője kívül marad a jelentés szempontjából centrális jelentőségű bűvös tudatkörön. A választóvonal a metafizikai tudatosság. Az említett szereplők a regények jelentése szempontjából ezért lesz13 Hans Blumenberg: Wirklichkeilsbegriff und Möglichkeit des Romans. Nachahmung und Illusion, (hrsg. von H. R. Jauss) München, 1964. 10. 14 Várkonyi Nándor: A modern magyar irodalom. (Bp., 1929.) 417. 15 Németh László: Tamási Áron: Szűzmáriás királyfi Két nemzedék. (Bp., 1970.) 256. 434