A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1992-1993 (Debrecen, 1994)

Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Lakner Lajos: Az alakformálás Tamási Áron regényeiben

nek kisebb jelentőségűek, hisz hiányzik belőlük a lét tudata. A két Gálfi a tudatosság negatív iránya miatt lehet eszmei, principiális ellenfele a Csorjáknak. Csórja Ádám végletes földszeretete is ezért lehet oly hangsúlyos. Surgyelán a hatalomszeretetével, a humortalanságával, a kötődésnélküliségével lehet "méltó" ellenfelévé Ábelnek. Márkus alakjának központi jelentőségűvé emelkedése szintén a fentiekkel magyarázható. Tamási regényeiben a társadalmi kérdések is e szemlélet szerint értékelődnek. A város és a falu ellentéte sem egyszerűen társadalmi természetű, hanem a léthez való viszony két alaptípusát jelentik. A lét természetes tudatával szemben a mesterséges, az egyéni akaratot felértékelő világba való belefeledkezés, azaz a létfeledés áll. Noha ez a szál csak jelzésszintű a regényekben, annyi biztosan állítható, hogy Tamási főhősei mindig egyetemesnek érzett léttörvényekhez igyekeznek igazítani cselekedeteiket. A létezés azon fokát jelenítik meg, ahol a világkép totalitása még biztosította a cselekedetek jelentésének egyetemes szempontú tudatát, amivel szemben mindig nosztalgiát érzünk. A regényeket szervező oppozíciók szerint szinte mindig etikai jellegűt^., mert a metafizikai tudatosság középpontjában álló világrend maga is etikai karakterű: a hősök a legtöbbször a világ jórafordításán, igazság szerinti elrendezésén fáradoznak. A főszereplők tudatosságának kiteljesedése is mindig etikai töltésű: Bódi az alázatot teszi meg magatartása, világképe vezérlő elvéül, Ábel a tudatosság azon szintjére jut el, amikor a pásztorságot már nem mint foglalkozást, hanem mint "gondolkodói" hivatást értelmezi. A világrend érvényesülését jelző etikai értékelődés sohasem magukat a figurákat, hanem cselekedeteiket jellemzi, vagyis az egyes alakok elhelyezését, viselkedésük típusát határozza meg. A figurák közti bármilyen azonosság átvezető híd lehet. Bódi és Gálfi Vince azonos pozícióba kerül a börtönbe való szökéskor. Ábel elismeri Surgyelán bátorságát, sőt a bank embereiben való csalódás után magatartása bizonyos jogosságát is elismeri. Surgyelán is érvényesnek fogadta el Ábel világrendjét, amikor Márkus beszédének hatására feladja magát az igazságszolgáltatásnak. Fontos azonban megnéznünk az ellentétes irányú átmenetek jellegét is. Bódi és Gálfi anélkül képes az ellenféllel való azonosulásra, hogy önmagukból bármit is fel kellene adniuk. Gálfi Vince a "szolgálatba" állással épp a függetlenségét adja fel torzzá vált önérzetétől indítva. Surgyelán azzal hogy elfogadja az erkölcsi világrend létezését önmagát adja fel. Sári néni nem tudja a feltétlenség erejével vállalni a boszorkányságot, nem tud ellenállni anyai érzéseinek. Mátyás viszont az anyjával szemben is kész vállalni az igazságot. A bizonyosság, az önazonosság biztonsága mindig a tapasztalati és a konstruált világon túli végérvényes valóság törvényeihez igazodó alakok oldalán áll. Ugyanakkor az alakok közötti jelzett átmenet lehetősége azt mutatja, hogy e világban nincsenek feloldhatatlan ellentétek. Az alakok ill. a regények világlátásában érvényesülő totalitás igényét, az egész világnak értelmet adó szemlélet érvényesülését az is jelzi, hogy az elemzett regények és alakjaik nagy szemantikai ellentétek köré szerveződnek: élet (Bódi, alázat) — halál (Csórja Péter, Gálfi Vince — önérzet), termékenység (Bódi, Mátyás—Márta) — terméketlenség (Csórja Ádám, Sári néni—Elek bácsi), a lét tudata (Ábel) — a "létfeledés" (Surgyelán), újjászületés (a Szülőföldem hőse) — halál (az otthonukat elhagyók). A regények valamennyi szereplője ilyen ellentétek köré rendezhető el. A megfelelések szerinti szerveződés akárcsak a jclképi formálás szorosan összefügg a regényekben érvényesülő műfaji konvenciókká. A Szűzmáriás királyfiban az oppozíciók megterheltsége erős, mert az alakok lét filozófiai összefüggéseket, ismeretelméleti tartalmakat közvetlenül felidéző sorstípusokat jelenítenek meg. Ahogy a prófétai igényt felváltja a paradigma és a példaadás mindennapisága, úgy válik lehetővé, hogy a megfeleléseket mint egy választási szituáció elemeit fogjuk fel. Az Ábel választási helyzetek soraként is értelmezhető, s Mátyásnak is választania kell az igazság és az anyja között. Bódi sorsa bármennyire is egy választható helyesebben választandó alternatívát jelent, stigmája elkülöníti őt a többi regény hősétől. Az oppozíciók alapján történő alakkezelés csak akkor sikeres, ha a világ e köré szerveződik vagy szervesen oldódik az elbeszélés fikciójába (a Szűzmáriás királyfi, az Abel és a Jégtörő Mátyás első része). Az Ábel-trilógia harmadik részében az Ábel—Toldi pár éppen azért nem eléggé meggyőző, mert szembeállításuk esetleges, periferikus a mű világán belül. A Jégtörő Mátyás 435