A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1992-1993 (Debrecen, 1994)

Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Lakner Lajos: Az alakformálás Tamási Áron regényeiben

A regény azonban nemcsak jövendöl, hanem meg is jeleníti, megtörténtként meséli el Bódi útját, "jó hírt" mond. A jézusi küldetéshez hasonlóan Bódi aktuálissá teszi a megváltás lehetőségét. Az ige testet öltésével szemben azonban itt egy földi alak, egy ember szellemiesül. A megváltás aktuális lehetőségként való megjelenítése és Bódi tanításának emberi léptéke következtében a megvalósult és a "kell" világa nem válik ketté. Egységük az általános bizalom igényének egyetemes kiterjesztését sugallja. Az evangéliumi látásmód variánsaként is értelmezhető az a harmadik jelentésalakító perspektíva, amelyet az elbeszélő hős iránti rajongása, az átképzéses előadásmód karakterizál. A legszemléletesebben talán a regény azon részletében látható mindez, ahol a Bódi gyógyulását kísérő megnevezések sora mágikus ráolvasássá formálódik. Míg az előbbi két perspektíva középpontjában inkább a szentség profánba való behatolása állt, addig itt a világrenddel szembeni ember bizalomra esik a hangsúly. Bódi itt nem mint a szentség behatolásával átformált kiválasztott, hanem mint a szentséget közvetítő népi hős jelenik meg. Megformálása mögött a hősének mitikus, hősi világa, felnagyító perspektívája és a legendaballada áhítatos, dicsőítő perspektívája áll. A hős cselekedetei az általános világrend érvényesülését, története e világrend beteljesülését hirdeti.

9 De az "Aprószentek könyve-"ben szerepe jut a meséknek is. A kalandokat a mesei korrekció igénye formálja. A két könyv szerves és természetes összeépülését az biztosítja, hogy mind a három műfaji látásmódban érvényesül a jórafordulásban való bizalom. A bosszúállást (Ferke gazdájának megbüntetése), az indulati irányítottságot (kocsmai verekedés, Ferke temetése) a megtérítés és az alázat váltja fel. Az elbeszélői szituáció értelmezésénél azonban azt is figyelembe kell venni, hogy a Szűzmáriás királyfit mégsem olvashatjuk úgy, mint egy szent szöveget, vagy egy legendát, hanem csak mint ezeket idéző irodalmi művet. E műfajok felidézésének, különösen a prófétai szerepnek ill. az elbeszélő mediator szerepkörének a következményeként azonban, ahogy már utaltam is rá, középpontba kerül az elbeszélő is, aki miközben egy történet elmesélésével láthatóvá teszi a világrend működését (prófécia, evangélium) mégpedig úgy, hogu rajongó szeretettel forduljunk feléje (legenda, hősének), maga is karizmatikus személlyé, a közvetítésre kiválasztott alakká stilizálódik. Bódi művészi képességeivel az elbeszélő hasonmásaként is értelmezhető. Vagyis a művészet, az elbeszélés teremti meg a megváltói szerepre való alkalmasságot, a kozmikus és közösségi szerep lehetőségét. S itt az A. Danto által megvilágítottakat is figyelembe kell venni, ti. az elbeszélő bár hősei sorsát ismerheti, önmagáé azonban előtte is rejtve marad, vagyis nem feledheti, hogy maga is egy elbeszélt történet szereplője.

10 Innen szemlélve az elbeszélői szituáció a beteljesülés és a megváltás reményként értelmezhető, amelynek dinamikáját a vágy teremti meg, a jelen és a jövő már említett közvetlen összekapcsolásának vágya. A regény ilyen értelemben a művészi szerep értelmezése ill. önértelmezése. Az önértelmezés egyben a világ értelmezéseként jelenik meg, s a tanúsító szerep ideológiai funkcióval kapcsolódik. Az én és a világ már többször is jelzett szoros összekapcsolódását csak akkor értjük meg igazán, ha csak röviden is, de számot vetünk ismeretelméleti hátterével. A Tamási-regényekben érvényesülő megismerési modell sajátos karakterét immanens jellege adja: a tudás nem kívülről kerül a lélekbe, hanem ezzel a tudással már ösztönösen rendelkezett, amit csak tudatossá kell tenni. Tamási hősei mindig önnön bensőjük lényegeként tapasztalják meg a külvilágot. Ábel pl. azért feltételezi az igazság létezését, mert létezik az igazságnak a fogalma. A későbbi regények felől nézve a Szűzmáriás királyfi elbeszélőjének "túlnövekedése" épp ezzel a megsimerési elvvel magyarázható. A későbbi regényekben az önkifejezésre épülő világlátás az én-formában találja meg természetes helyét ill. a világ korrekciójának vágyát megtestesítő mesei struktúrában. Mivel a későbbi regényekben az elbeszélő egyben a főhős, így ezekről majd a későbbiekben szólunk. 9 Honti János: Mese és legenda. Válogatott tanulmányok. (Bp., 1962.) 10 Arthur C. Danto: Erzählung, Erkenntnis und die Philosophie der Geschichte. Ezrälforschung. hrsg. von Eberhard Lammert (Stuttgart, 1982.) 658. 431