A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1992-1993 (Debrecen, 1994)

Néprajz - Vajda Mária: Gesztusnyelv. A nem-verbális közlések egyik formájáról: a járásról

A gyalogjárás táji jellegzetességei A járás többszörös meghatározottságáról így írt a költő, Váci Mihály a "Felismertem a járásáról" című versében: "Járása lassú, mint azé, ki megyényi tájakat jár be gyalog, mint akinek nem egészségügyi javallat ez — de tervezett dolog: lépéseit egyformán méri ha sár marasztalja lábát vagy homok, s ha alkonyatkor hazatámolyog. — Aki a földön magot szórva lépked, kíséri a földforgató ekét, telikalászt lép át, óvja a fészket: — maga előtt mindig az útra néz: s megnézi jól, hol áll és hová lép. Felismertem a járásáról, — Az ember bárhogy esküszik, a port, sarat leverheti lábáról, csizma, bakancs, a bocskor eltűnik, de pár lépés mindent elárult — mily tájon át jött, honnan érkezik, melyik égalj alá igyekszik."

8 Köztudott, a táji jellegzetességekhez bizonyos meghatározott mozgásformák is hozzátartoznak, így maga a járás is vidékenként eltérő sajátosságokat mutat. Gondoljunk csak az alföldi és hegyvidéki emberek közötti különbségre. Az alföldi parasztság járását Veres Péter így jellemzi: "Járásuk a leggyarlóbb, lomha, nehézkes, a lányoknál libaszerű. Ez a táj, a munkamódszer, a nehéz élet és az esztétikai tapasztalatlanság következménye. A fiúk és a lányok ennek ellenére, habár csak ifjúságuk néhány esztendejére is, igyekeznek ellenszegülni ennek a lomposságnak. És akiknek sikerül, azoknak természetes lesz a járásuk, sokkal természetesebb, mint a városiaké, akiké, különösen a nőké, egyenesen utálatos, ellenszenvesen affektált, pipiskedő, színészkedő. Ettől már különb a paraszti libaszerű járás is".

9 Az Alföld közepén fekvő Hódmezővásárhely parasztjairól sokkal kedvezőbb képet fest Kiss Lajos: A vásárhelyi "lelök tüköré" című munkájában. E szerint az ott élő emberek "[. . .] járása tempós, megfontolt, nyugalmas. Méltóságos mozdulataik csodálatos harmóniába olvadnak eggyé gondolataik, érzéseik megnyilatkozásával. Nem kapkodón, hanem nyugodtan, lassan, kitartóan végzik munkájukat is".

1 Megkülönböztethető, jellegzetes járásmódja van a homoki, tanyai embereknek: nehézkes mozgás, hosszú lépések, a lábak széjjelrakása jellemzi menésüket. A lesüllyedő lábak, azaz a sarkak kifordulnak (böte tartás). A testük csípőtől előre dől, a térd megroggyan.

1 /a A járásmód milyensége a falucsufolókban is tettenérhető, mint az adott település jellemzője. így pl. egy palóc falusoroló "szép járású ivágyiak"-ről szól.

0b A gyalogosan közlekedő ember a különféle utakon való járás-kelés megkönnyítésére többféle segédeszközt használt régen. Kezebelije a bot, nemcsak támadó és védekező, hanem támaszkodó eszköz is. Ha a botra nehezedik, lábait többé-kevésbé tehermentesíti és gyorsabban halad. Sáros, mocsaras vidéken, különösen az Alföldön régen "falábon" közlekedtek. A "faláb" 8 Váci Mihály: A sokaság fia (Bp., 1970) 36. 9 Veres Péter: Az Alföld parasztsága (3. kiadás, Bp., 1942) 48. 10 In: Kiss Lajos: Vásárhelyi kistükör (Bp., 1964) 73. 10/a Szabó Lajosné: Tanyai szokások ligeti-hegyaljai tanyákon. Déri Múzeum Néprajzi Adattára 1348/73. 5. 347