A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1992-1993 (Debrecen, 1994)

Természettudomány - Juhász Lajos–Vas András: Odulakó madárfajok állományának vizsgálata a Hajdúsági Erdőspusztákon egy keményfa ligeterdőben

rajzilag már inkább a Nyírség DNy-i, Debrecenhez legközelebb eső területéhez tartozik. E táj növényföldrajzilag az Alföld (Eupannonicum) flóravidékének Nyírségense flórajárásának része (Soó, 1964). A klimatikus viszonyoknak megfelelően a szukcessziós fejlődés klimaxstádiumaként a Nyírség homoktalajain zonálisan alföldi kocsányos tölgyesek alakultak ki, melyek mind a mai Erdőspusztán, mind a Nyírségben jelentős területeket borító állománnyal rendelkeztek. A klimazonális erdő összefüggő állományait edafikus és hidrológiai, valamint a felszíni homoki formakincseknek megfelelően szárazabb térszínek (homokpuszták, homokhátak) vagy nedvesebb buckaközti mélyedésekben, ősi folyómedreket kísérve keményfa ligetek (nyírvízlaposok), "lábvizekben" álló facsoportok tagolták (Marosi és Szilárd; 1969; Rakonczai 1988). E potenciális állapotokra jellemző növényzeti formációkat az emberi beavatkozás, különösen a XIX. sz.ban felerősödő betelepítések az erdőirtó "vákáncsosok" (Módy, 1981) és a vízrendezési munkálatok alapvetően megváltoztatták. E tényezők együttes hatásaként csökkent a talajvízszint, eltűntek a felszíni vizek. Az erdőségeket az akác nagyarányú térhódítása, az 1960-as évektől a fenyőfélék és más tájidegen fafajok betelepítése jellemezte, végveszélybe sodorva a még meglévő gyöngyvirágos és pusztai tölgyeseket és különösen az egykori vízállásos területek mentén kialakult keményfa ligeteket. A Nagycserei ligeterdőmaradvány ezen ősi keményfaligetek egykori reliktum foltja. Az Erdőspusztán és a Nyírség területén a hasonló erdők már viszonylag ritkák, jelentősebb állományai néhány eltérő nagyságú foltra korlátozódtak — pl.: Haláp, Gut, Bátorliget — (Aradi, Dévai, Fintha, 1974; Popp és mis, 1986; Rakonczai, 1988). Ezen erdők részben az egykori ősi folyókat kísérő keményfa ligetek maradványai, valamint a flórafejlődés hűvösebb időszakának élő reliktum képviselői (Fintha, 1986) és az Alföldön egykor elterjedtebb gyertyános tölgyesek (Carpinion betuli, Soó) felé mutatják a kapcsolatot (Aradi, Dévai, Fintha, 1974.) A Nagycserei ligeterdő döntően tőlgy-kőris-szil liget (Fraxino pannonicae-Ulmetum, Soó) kiegészülve mezofíl Convallario-Quercetum foltokkal és a periférián telepített Bromo sterili-Robinietum állománnyal. A területen még ma is jól nyomonkövethető, kanyargó ősi folyómedrekben és mélyebb vízállásokban erőteljes növésű magyar kőrisek (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica) és részben kocsányos tölgyek (Quercus robur) az uralkodók. A kissé magasabb részeken kili1. kép: A Nagycserei ligeterdő részlete. Az erdőszél többszintes fás társulása 23