A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1992-1993 (Debrecen, 1994)

Történelem - Surányi Béla: A szántóföldi növénytermesztés szerkezete Debrecen mezőgazdaságában (1920–1990)

Debrecen természeti adottságai révén két jól elkülönült üzemi táj, a Tiszavidék és az Északkeleti rész (Szabolcs-Szatmár és a Bodrogköz) találkozásánál fekszik.

45 Mindezt azért fontos hangsúlyozni, mivel az egyes üzemi tájaknak megvan a maguk sajátos növénykultúrája, termelési módszere. Az 1930-as években a tiszavidéki övezetben a főnövenyként termesztett búzát, vetésforgóban, főleg a kukorica váltotta. A többi növény szinte alárendelt szerepet játszott. Az északi területen szembetűnő volt a kapások túlsúlya, kiváltképp a burgonya, s a "homok kenyerének" tekintett rozs. Jótékony hatással voltak Debrecen mezőgazdaságára — földrajzi helyzeténél fogva — a Nyírség belterjes növénykultúrái: a burgonya, a dohány, a káposzta, és a gyümölcsfélék. A két világháború közötti időszakban Debrecenben a növénytermesztés átlagtermései'

6 részben az országos átlag körül, részben az alatt mozogtak. A művelési ágak közül előkelő helyet foglalt el a legelő- és a rétteriilet, a maga több, mint 20%ával. Ennek ellenére az állattenyésztés

47 csak a tiszántúli viszonyokhoz képest volt fejlett, hiszen az "állattartás erősségét" mutató arányszám csak közepes (3,2 kat. hold/számosállat) színvonalról

48 tanúskodott. Bár a szan'asmarlia jelentette az állattenyésztés gerincét, az 1000 kat. hold/összes szarvasmarha, számosállatban kifejezve

49

, messze elmaradt Nyugat-Dunántúltól. A zsírsertés aránya

50 egyúttal jelzi a fajtabeli hovatartozást is, jóllehet a soványsertés tartás

51 — mint hízlalási módszer — élvezett elsőbbséget. A két világháború között nagymérvű volt még a város lótartása is.

52 Az 1945-ös földosztás, a tulajdonviszonyok átalakulása átformálta a magyar mezőgazdaságot is. Számos olyan jellemvonás ' rajzolódott ki, amely az ország egész területén fölismerhető. Debrecen mezőgazdasága a két világháború között magán viselte az Alföld gazdálkodásának speciális jegyeit'

4

: sok korszerűtlen kisgazdaság, külterjesen gazdálkodó nagybirtok, s jelentős munkaerő fölösleg. De a technikai színvonal sem volt kedvezőbb és ennek megfelelően az agrotechnika is sok kívánnivalót hagyott maga után, pl. a műtrágyázás Dunántúl mögött kullogott. Az aszályra hajló éghajlat tovább rontotta a szántóföldi növénytermesztés korántsem magas átlagterméseit. Az 1945 utáni időszak, az ellentmondások ellenére, magán viseli a fejlődés

55 jegyeit, amelynek során Debrecen'' mezőgazdasága egy átlagos színvonalú előrelépést mutat. Bár csökkent az agárnépcsség, ez nem egy beltcrjesebb gazdálkodásra ösztönzött. Noha módosult a vetésszerkezet, ez elsősorban csak a növényféleségek számát apasztotta. Az 45 A szántóföldi termelés és állattenyésztés üzemi tájai. Szerk.: Magyary Zoltán—

Reichenbach Béla. (lip., 1942) 31—34. Lásd később: Magyary—

Reichenbach (1942)., Erdei Ferenc—Csete László—Márton János: A termelési körzetek és a specializáció a mezőgazdaságban. (Bp. 1959.) 1. és 2. sz. térkép. Lásd később: Erdei—Csete—Márton (1959). 46 Erdei—Csete—Márton (1959): 2. sz. térkép. 47 Uo. 48 Magyary—

Reichenbach (1942): 65. 49 Ua.: 27. sz. térkép. A szarvasmarhatartás színvonalára való utalások, lásd.: Surányi Béla: Adatok Hajdú-Bihar megye és Debrecen két világháború közötti szarvasmarhatenvésztéséhez. Hajdú-Bihar megyei Levéltár Hvkönyve (XVIII.) 1991. 95—110. 50 Magyary—

Reichenbach (1942): 35/a sz., 35/b sz. ttérkep 51 Ua!: 37. sz. térkép 52 Uo. 53 Donath Ferenc: Demokratikus földreform Magyaroszágon 1945—1947. (Bp., 1969.) 379. Lásd később: Donath (1969). Csökkent a gabona vetésterülete, s egyúttal visszaszorult az ugar is. Ezzel párhuzamosan növekedett a kapások, az ipari növények súlya, valamint a főzelék- és zöldségfélék vetésterülete. Az új földtulajdonosok- a zöldségtermesztő vidékeken — bővítették a szántóföldön is az ún. szárazkertészetet. A belterjesedés térhódítását visszafoga egy ideig az alapvető ellátást szolgáltató növényféleségek termésátlagainak vontatott növekedése. Az olajosmagvak vetésterületének ugrásszerű emelkedése a kötelező termesztés "rovására" írandó. A nagybirtok széthullásával visszaesett a szálastakarmányok vetésterülete, s ezt nem ellensúlyozta a kisüzem termelése. 54 Enyedi György: Az Alföld gazdaságföldrajzi problémái = Földrajzi Közlemények, 1970. 3. sz. 184— 188. Klny. 55 Ua.: 185—86. 56 Uo.: Az 1000 hektár mezőgazdasági területre jutó, a mezőgazdaságban előállított nemzeti jövedelem alapján. 234