A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1992-1993 (Debrecen, 1994)

Történelem - Töll László: A számszeríjról – A Déri Múzeum számszeríjai

működésbe, amikor a saját harcrend valamelyik oldalát megnyitották. A felsoroltakhoz hozzátartozik, hogy ezeket a megállapításokat nem szabad a mai harcászati eljárások tükrében vizsgálni. A számszenjászokat mindenütt bevetették, ahol lövészekre volt szükség, s bár sok tekintetben elit egységnek számítottak, nem azonosíthatjuk őket a jelenkori, speciális feladatok megoldására kiképzett különleges egységekkel. Érthetőbben: ezek a katonák tehát nem csak mesterlövészek voltak a mai értelemben, hanem mesterlövészek is voltak, ha az adott helyzetben erre volt szükség. A hadifegyver fejlettségének tetőfokát a XV. sz. közepére éri el — akkorra, amikor a kézi tűzfegyverek elindulnak hódító útjukra. A két technikai eszköz között zajló párbaj eredménye jól ismert: a számszeríj teljesen kiszorult a hadviselésből. Sokkal érdekesebbek ennek a folyamatnak a körülményei. Legfeltűnőbb, hogy a számszeríj visszaszorulása igen gyors. Ha vázlatosan évszámokkal példázzuk: 1515-ben, a marignanói csatában I. Ferenc (1515—1547) francia királynak még 200 lovas számszeríjász a testőrsége, míg az Észak-itáliai birtoklásáért vívott háborúban 1536-ban, a Torinot ostromló franciák közt már csak egy számszeríjász volt. A számszeríj egyik utolsó, kevéssé ismert szereplése Dél-Amerikához kötődik, ahol Cortes nagy hasznát vette Mexikó leigázásában 1521-ben. 1524-ben Peru felkutatására Pizarro vezetésével mintegy 100 ember indult el, akik kizárólag számszeríjászok voltak. Az 1532—33-as hadjáratban, mikor végleg meghódították Perut, már csak tucatnyi számszeríjász volt Pizarro követői között. Ez is jelzi, hogy ez a fegyver erre az időre már befejezte több mint 500 éves harci pályafutását.

25 Elgondolkoztató, hogy minek köszönhető a visszaszorulásnak ez a rendkívüli gyorsasága, ez az alig 25—30 év. Ha csak a technikai oldaláról próbáljuk megközelíteni a dolog lényegét, rengeteg ellentmondásba ütközünk, melyeknek alapos elemzése egy újabb könyvet igényelne. Ebben rengeteg szempontot kellene összevetni: így pl. az egymás mellett élő fegyverek hatóerejét, előállítási költségét, kezelésének nehézségeit, a hadieszköz élettartamát, meghibásodási lehetőségeit, stb. írásom terjedelme nem engedi meg, hogy ezt a versenyt itt bővebben kifejtsem, de nézetem szerint van egy nagyon lényeges motívum, amely a lőfegyverek javára döntött. A XV. sz.-ra a számszeríj mint technikai eszköz elérte lehetőségeinek határát — ekkor hatásadatai sokban felülmúlják a korabeli tűzfegyverekéit —, de többet nem lehetett belőle "kipréselni", a változásokra a XX. sz. modern anyagainak megjelenéséig várni kellett. A lőfegyver, bármilyen primitív is lehetett, pontatlanabb, kevésbé hatékony, de magában hordta a permanens fejlesztés lehetőségét, így erejének és kezelhetőségének fokozatos növekedését, amit a számszeríjról nem lehet elmondani! Tehát a lőfegyvernek "távlata volt", s ezért a figyelem, akár tudatosan, akár ösztönösen is, a tűzfegyver felé fordult, ami új fejezetet nyitott a hadviselésben. A szaruíves számszeríjak felépítése Az ókori számszeríjak ívei biztosan az összetett íjak csoportjába tartoztak. Érdekes az az elterjedt általános nézet, hogy az ín- és szaruanyagokat kizárólag a lovas nomád népek használták az íj erősítésére. Ennek ellenkezőjét bizonyítja pl. Heron műve is. Az viszont elképzelhető, hogy a görögök a szkítáktól vették át ezt a módszert.

26 A népvándorláskori s a kora középkori számszeríjak szerkezetéről alig tudunk valamit, így csak feltételezhetjük, hogy az ókori ismeretek tovább éltek. A román kori íjak külső formáját jól érzékelteti az (6. kép). A tus rövid, az ívek kis méretűek, az elsütőszerkezet diós, egyszerű billenőkaros. Egészében emlékeztet a római számszeríjakra. Felhúzásuk kézzel történhetett, valószínűleg úgy, ahogy Anna 24 Harmuth i.m. 47. 25 Gallwey, i.m. 43—53. 26 Az ókori hadművészet klasszikusai, 406. 120