A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1992-1993 (Debrecen, 1994)

Történelem - Töll László: A számszeríjról – A Déri Múzeum számszeríjai

tömbben, fűrészfog alakú sorban állítatta föl íjászai nagy részét. A fűrészfog-elrendezés azért előnyös, mert többen férnek el egymás mellett és így többen is látják a célt. Az íjászok között lóról szállt lovagok voltak az esetleges közelharchoz és pszichikai támasznak — így senki nem menekülhetett volna a gyalogosokat magára hagyva. A francia vezetés, tudomást szerezve az angolok helyzetéről menetből támadást rendelt el a hadoszlop élén vonuló kb. 6000 genovai zsoldosnak. Ez utóbbiaknak egész napi menetelés állt a hátuk mögött felszerelésük egy része — főként páncélzatuk — még a trénszekereken volt. Támadásuk kezdetén hirtelen eső kerekedett, bőrig áztatta őket és íjaikat, ezzel bekövetkezett a katasztrófa. Szaruíves fegyvereik legyengültek, és így képtelenek voltak nyilaikkal elérni az angolokat, amikor azok módszeresen elkezdték őket lőni, s percek alatt szétszórták a számszeríjászokat, akik igen jelentős veszteségeket szenvedtek. Érdemes megvizsgálni, hogy ha a genovaiak teljes harcértékük birtokában lettek volna, sikerült volna-e kicsikarniuk a sikert. Szinte biztos, hogy nem. A számszeríj ászok egy mozgócsigával ellátott felhúzóhoroggal dolgoztak, tűzgyorsaságuk percenként maximum 4 lövés volt. Ezzel szemben egy gyakorlott angol íjász percenként akár 12—15 nyilat tudott kilőni. A számszeríjászok fegyverük vízszintes kiterjedése miatt nem tudtak olyan sűrű, zárt sorokba rendeződni, mint az angolok, így tűzsűrűségük is sokkal gyengébb volt. Ráadásul a genovaiak lassan mozogtak, a hosszúíjászok pedig nyugodtan állva, magaslatról célozhatták az amúgy is kimerült, kedvetlen, fegyverükkel "babráló" számszeríjászokat. így bízvást elmondható, hogy ha a "tűzpárbaj" létre is jött volna, a percenként kilőtt nyilak nagyságrendileg nagyobb száma elsöpörte volna a fedezetlen számszeríjászokat, a nagyobb átütőerő itt nem jelentett volna érezhető fölényt.

22 Idekívánkozik még, hogy a genovaiak veresége után a francia lovagok mintegy 14 alkalommal rohamot indítottak az angol vonalak ellen, azonban Edward íjászai mindegyik támadó hullámot úgy "lefektették" nyílzáporaikkal, hogy alig egy-két lovag érte el a sáncokat! Ha ez a csata a hátrányokat bizonyítja, az 1361-ben lezajlott Wisby melletti ütközet a fegyvertől való jogos rettegést igazolja. IV. (Atterdag) Waldemar (1340—1375) dán király, a Hanza Szövetséggel támadt ellentéteit rendezendő kelt át számszeríjászaival Gotland szigetére, és a főváros, Wisby — a Hanza egyik támaszpontja — mellett ütközött meg a gotlandiak polgárseregével. A csata a dán király totális győzelmével végződött, aki a halottakat tömegsírokba temettette. Ezeket a sírokat századunk elején kezdte föltárni egy svéd professzor, Bengt Thordeman. A leletek a középkori kézitusák könyörtelen brutalitását mutatják, de számunkra érdekesebbek a nyilak okozta roncsolások. A professzor 1571 csontávzat talált, s a rajtuk lévő sérülések alapján jól lehet rekonstruálni a csatát. Az összes csontváz 16,2 százaléka szenvedett valamilyen sérülést számszeríj-nyílvesszőtől, az összes halott 10 százaléka pedig az azonnali halált okozó koponyalövést mutatta! Ez utóbbi nagy szám mesterlövészekre utal, s hozzá kell tenni, hogy azoknak a lövéseknek, melyek csak lágyrészeket értek, nincs nyomuk így valószínűleg jóval többen haltak meg számszeríj-nyílvessző által, mint azt a csontok mutatják. A leletek jól tanúsítják a gótikus szaruív erejét. Van olyan koponya, melynek a homlokába hatoló nyilat csak a tarkócsont állította meg, a legelrettentőbb lelet azonban egy olyan halott harcos maradványa, akinek fejét vassodrony borította, rajta sisakkal, ennek ellenére teljesen átlőtték a koponyáját, vagyis a nyílcsúcs még hátul a sisakon is kijött. . . Ezenkívül szétzúzott síp- és váücsontok, tenyérnyi felületen szétrepesztett csípőcsont, melybe szilárdan beleékelődött a nyílhegy, árulkodnak azokról a rettenetes fájdalmakról, amiket az eltalált harcosok viseltek el haláluk előtt.

23 22 A csatáról részletes leírást ad Hardy, i.m. 62—74. Bradbury, i.m. 105—109. Heath, i.m. 132—134. A szerzők között a legnagyobb eltérés a seregek létszámánál an. Pl. Bradbury az angol sereget mintegy 6000 főre teszi, a franciát 15—17 ezerre. 23 Thordeman, Bengt: Armour from the Battle of Wisby, (Uppsala, 1939) 163—187 Thordeman: Die Krieggräber von Korsbetningen bei Visby, — Zeitschrift für historische Waffen-und Kostümkunde, Bd. 2. 1927./6. 137—140. 117