A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1992-1993 (Debrecen, 1994)

Történelem - Töll László: A számszeríjról – A Déri Múzeum számszeríjai

számszeríjász ábrázolás sincs. Ezen ellentmondás feloldása azért is nehéz, mert a szőnyeg kb 1070 és 1080 körül készülhetett, ugyanakkor az 1085—86-ban megírt Domesday Book említ egy Odo nevű (ez normann eredetű név!) számszeríjászt, tehát ez a "foglalkozás" biztosan ismert volt.

9 Természetesen széles körű spekulációkba lehet bocsátkozni: a szőnyeg szövői nem láttak számszeríjászt, a krónikások tévedtek, ezeket a harcosokat jóval a csata után szerződtették, stb. További adatok hiányában nehéz választ adni, bár a tömeges használat mellett szól, hogy a normannok hódításaikat gyorsan épített váraikból ellenőrizték, s ezek védelmére ideálisabb fegyvert aligha lehetett keresni. A sors iróniája, hogy a Hódító elsőszülött, Vilmos nevű fia, aki a Rufus, vagyis "vörös" melléknevet viselte, 1100-ban lett gyilkosság vagy baleset áldozata, mégpedig úgy, hogy Tirel nevű lovagja szarvasvadászaton röpített az oldalába egy számszeríjnyílvesszőt. Az eset azt tanúsítja, hogy a normann előkelők kedvelték ezt a fegyverfajtát, ami szintén elterjedtségére utal.

10 A romanika számszeríjának szerkezetéről nagyon keveset tudunk, ugyanis egy sem maradt fenn, s a korabeli ábrázolások inkább csak hozzávetőlegesek. A keresztes hadjáratokkal jön el az az idő, amikor a számszeríj rettegett hírnévre tesz szert mind a nyugati, mind a közel-keleti világban. Különös, hogy ezt a félelmetes fegyvert egy nő írta le először pontosan Anna Komnena (1083—1148) bizánci hercegnő személyében. Anna apja, II. Alexois (1180—1183) tetteit írta meg emlékiratszerűen, s e művében emlékszik vissza hogy az első keresztes hadjárat Konstantinápoly falai alá érkező (1099) normann harcosainak kezében egy teljesen ismeretlen, általa "tzagrae"-nak nevezett fegyvert látott, ami a leírás alapján biztos, hogy számszeríj volt. "A barbárok számszeríj nevezetű fegyvere teljesen ismeretlen a görögök előtt. Nem a szokásos módon feszítik meg: vagyis jobbkézzel húzzák a húrt, balkézzel pedig eltolják a testtől az íjat: ezt a hadieszközt, mely óriási távolságra lövi nyilát, úgy kell felajzani, hogy az íjász majdnem a hátára fekszik: mindkét lábát erősen az ív félkörének feszíti, kétkézzel megragadja a húrt, s teljes erejével elnyomja a testtől (az íjat). A húr közepénél a törzsön van egy félkör alakú vájat, mely jól illeszkedik magához a húrhoz: körülbelül olyan hosszú, mint a jókora nagyságú nyilak, s húrtól az ív közepéig tart (a törzsön). Ebből a vájatból lövik ki a nyilak számtalan fajtáját. Ezek nagyon rövidek, de különösen vastagok és nehéz vasheggyel vannak ellátva. Lövésnél a húr oly rettenetes erőt fejt ki, hogy a nyilak bárhol csapódnak be, semmiről sem pattannak vissza: az tény, hogy átütik a pajzsot, s keresztül vágják a nehéz vasmellvértet is. Repülésük végén úgy visszanyerik erejüket, hogy ugyanolyan ellenállhatatlanul erősek, mint a kilövésnél. E nyílfajtáról jól ismert, hogy egyszer keresztül lőttek vele egy bronzszobrot, s mikor egy nagy város falait lőtték vele, a nyílhegy vagy kijött a fal belső oldalán, vagy elásta magát a falban, de mindkét esetben teljesen eltűnt benne. Ebből is látszik, hogy a számszeríj egy igazi, ördögi szerkezet. A szerencsétlen ember, akit eltalálnak vele, úgy hal meg hogy nem is érzi a lövést. Bármilyen erős is az ütés, ő már semmit sem tud."

n Most levonható lenne az a következtetés, hogy a bizánci birodalomban nem ismerték ezt a fegyvert. Ezt cáfolja VII. (Bíborbanszületett) Konstantin (913—959) "De Ceremoniis" című művében található leírás a 950-ben történő krétai katonai expedícióról. Itt említést tesz a császár húsz számszeríjászról, akik az egyik hadigályán szolgáltak.

2 A dolog azért érdekes, mert nem valószínű, hogy az örökösen háborúzó birodalomban ez a haditengerészetben és várvédelemben oly hasznos fegyver közel 150 év alatt feledésbe merült volna. Figyelemre9 Gallwey, i.m. 44—45. 10 Jim Bradbury: The Medieval Archer (The Boydell Press, 1986). 7. 11 Bradbury, i.m. 10. Anna hercegnő 16 éves lehetett, amikor a keresztesekkel találkozott, művét pedig jóval később, 1118 és 1148 között írta. Ezért is furcsa, hogy teljesen ismeretlennek írja le a fegyvert. 12 Huuri, Kalervo: Zur Geschichte des mittelalterlichen Geschützwesens aus orientalischen Quellen, (Helsingfors, 1941). 74. 114