A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1991 (Debrecen, 1993)
Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Halmy Márta: Szentgyörgyi József orvos levelei Kazinczy Ferenchez
volt...Eddig az Ifjú Aszszony Prof. Lengyelné Aszszonynak megvitte barátságos köszöntésemet s D. Szentgyörgyi Urnák elbeszélette, hogy felőle emlékeztünk." 38 Kazinczy Spáh Gábornéval N.Váradon ismerkedett meg. Szentgyörgyi írta 1802 május 21én naplójában: "Tegnap Spáhné Hugóm Aszszony levele végén irtam T. Kazintzi Urnák Semjénbe." 39 Kazinczy az ismeretségről így nyilatkozik: "D.Szentgyörgyit Debretzenben az examen alatt láttam, örülök ismeretségének. Azólta nem volt szerencsém szóllani vele. De megkeresem. Elég, hogy ő Kist és Némethet szereti." 40 A levelezést ilyen formán Szentgyörgyi kezdte el, az ismeretségből csakhamar barátság lett, a levelezés különösen 1804-1806 között válik sűrűvé, s haláláig tartott. Személyes találkozások időközben csak mélyítették a barátságot, Szentgyörgyi orvosa is lett Kazinczynak. Kazinczy többízben látogatta meg Debrecenben barátját. Először 1803 márciusában látogatta meg, ekkor még a Rádl féle házban laktak, majd ez év augusztusában már az új lakásban látták Kazinczyt vendégül. Novemberben pedig a Debrecenbe érkező Kazinczynéval Szentgyörgyi kiment beteg barátjának megvizsgálására. "T. Kazintziné Aszszonnyal kimentem terhes nyavajájában lévő kedves Barátom orvoslására Ér-Semjénbe. Másnap haza tértem." 41 Ugyancsak naplóbejegyzés dec. 6-áról. "Oberstleutnant 42 Kazintzi Ur levelét vévén Semjénből, a gyógyulni kezdő Kedves Barátomnak irtam." 43 1803 dec. 11-én írta: "Kazintzi Barátom tulajdon kezével irt levelet örömmel vettem." 44 Örült barátja teljes felgyógyulásán. Szentgyörgyi nemcsak orvosolta barátja bajait, hanem irodalmi működését figyelemmel kisérte és a debreceni írókkal együtt a munkák elbírálásában is részt vett. 1803-ban Szentgyörgyi elküldte Kazinczynak dicséreteit elbírálás végett. Kazinczy azokat különösen szépnek minősítette. Egyháza körüli ténykedésének bizonysága az a hat dicséret, melynek szövegét ő írta. Az 1808-ban megujjitott Énekes könyvben ezek a 77. 83. 92. 152. 160. 236. sz. dicséretek. 45 . Az ezen kiadást követő énekcskönyvben már csak öt marad (1952). Az 1985-ös kiadású énekcskönyvben 253. 280. 499. 504 sz. dicsérctck 4 ' > találhatók. Elküldte átnézés végett Kazinczynak azt a kéziratot, amelyet a Debreceni Főiskolai Kormányzó Testület felhívására írt. Tankönyvnek készült egy természetrajz "A legnevezetesebb természeti dolgok esméreti" az apróbb oskolák számára készítette Szentgyörgyi József orvos doktor nemes és szabad királyi Debrecen városának rendes physicusa 1 drb. XLX réz táblára metszett rajzolatokkal Dcbreczenben Nyomtatva: Szigethy Mihály által MD CCC III. Előljáró beszédben irta: "A testre s az erköltsökre nézve, ugy az elmére is a spártai kemény nevelésnek nagy betsülöje... s követője vagyok." 4748 38. Idézet Kazinczy lev. 524. 1. Váczi János szerk. II. köt. 480-481. p. 39. Idézet Sz. L. 17. p. 40. Idézet Kazinczy lev. Kis Jánoshoz 520. 1. V. J. II. köt. 476.p. 1802. máj. 8. Nagy-Várad 41. Idézet Sz.L. 18. p. 42. Oberstleutnant német szó főhadnagyot jelent 43. Idézet Sz.L. 18. p. 44. Idézet Sz.L. 18. p. 45. A dicséretek megjelentek a "Közönséges Isteni Tiszteletre Rcndeltett Énekes Könyv" XL VII. kiadás Debrecen. 1870. A 77. dicséret a 323. p, 83. dicséret 328. p, 92. dicséret 334. p. 152. dicséret 386. p, 160. dicséret 393.p, 236. dicséret 463. p. 46. A dicséretek megjelentek Énekes Könyv. Magyar Reformátusok Használatára "A Magyarországi Ref. Egyház Kiadása Bp. 1985. 253. dicséret 373. p., 280. dicséret 412. p., 499. dicséret 669. p., 504. dicséret 675. p. 47. A táblákat Erős Gábor togátus metszette, akinek a városban műhelye volt és komoly kiadványai (pl. A Budai Ézsaiás féle uj Album) 48. Idézett mű megjelent az Orvosok és Gyógyszerészek Lapja 1937. 5. sz. 1 19. p. 338