A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1991 (Debrecen, 1993)

Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Halmy Márta: Szentgyörgyi József orvos levelei Kazinczy Ferenchez

l-l 1/2 óráig. Utána vagy sétálok, vagy baráti vizitre megyek, 8-kor átgondolom a napi me­netet, majd a Múzsámhoz fordulok, tanulok. Éjjel néha 2-3 ízben is felkeltenek. Mint kezdő, el kell tűrnöm, de a jövőben ez nem szándékom." 27 A napló bejegyzések is igazolják nagy elfoglaltságát, mint a város első orvosa a lakosság rendelkezésére áll. Nem tett különbséget ember és ember között "Szegénynek gazdagnak egy formán köteles vagyok, kit mire visz a maga jó szándéka, azzal meg elégszem, nem tsak, ha­nem hogy az orvossággal való éléstől szegényebb sorsuakat is el ne idegenitsem bizonyos minél oltsobbra lehetett, és az ő felsége minden birodalmában ki adott taxa szerént határoztam." 28 Betegeitől nem szívesen fogadott el adományt, napló bejegyzése erről tanúskodik."T...Asz­szony sok ellentállásom után is cukort és egy tábla szappant küldött." 29 Több hasonló bejegy­zést is olvashatunk naplójában. Debrecenbe költözéskor a vasárus Rádl úrnál a Kistemplommal szemben béreltek 4 szobát, éléskamrát, padlást, pincét, ami a későbbiek fo­lyamán kicsinek bizonyult. A növekedő gyermekek, a kosztos diákok, a látogató családtagok és barátai számára. Házat vásárolt a Cegléd utcában (a mai Kossuth u. 39. szám). Itt két lakás volt, egy nádtetejű az utcára és egy második lakás az udvaron hátul, mögötte hatalmas kert. Ezt a házat Diószegi Zsigmondtól vette 4 500 Rfrt. árban. A lakás azonban felújításra szorult. Részletre vette a házat édesanyjától és apósától Sólyom Istvántól kapott kölcsönt. 1802 dec. 1-én írja Kis Jánosnak Nagy-Dömölkre: "Nálam is leg főbb és leg nagyobb az egészség. Testem soha még ugy hatalmamban nem volt, mint most...sorsommal is igen meg elégszem: körül vett a szerentse minden felől jó akarókkal, kevés meg hitt barátaim és bará­taszszonyaim is vágynak, nagyra tudod soha nem vágytam, Nagyok kedvét sem kerestem...ke­gyelmek keresése végett tsak egy hajszállal sem kell derekamat fárasztanom...Debretzenbe volt jövetelemtől fogva több adósságot fizettem én le lelkem nyoltzadfél száz Rhénesnél, a mellett pedig tisztességesen éltem, már most oda értem, hogy valami kis valóságnak szerzésé­ről gondoskodhatom." "...Mostoha fijaimnak publicus és privát us Praeceptorokat tarthatok és sorsokhoz illendő tisztességes jó nevelést adhatok. Kis gyermekeimben sok öröm van. Hoz­zánk olly messziről leköltözött Édes Anyám Aszszonynak öreg napjaiban tisztességes, tsendes és nyugodalmas életet szerezhetek." ° Egyik legfontosabb ténykedése volt a himlő elleni oltás behozatala előbb Nagykőrösre, majd Debrecenbe. Nagykőrösön csak elkezdte Debrecenben már szép eredményeket ért cl. Rendkívül fontosnak tartotta a himlő elleni oltást, ezt mutatja levele, melyet 1800 jan 31-én írt Erdődre Ungvári János mérnökbarátjának: "Magam sem tartom gyermekeimet magamé­nak mig kivált a himlőn által nem esnek." 31 Levélben írja Kováts József barátjának 1801 szept. 18-án. "Mi mind frissen vagyunk ké­szülünk gyermekeinket tehén himlővel megbetegíteni."" Özvegy gróf Teleki Eszter őnagyságának írja 1801 nov. 9-én. "Én jó lélekkel jelenthetem Nagyságodnak, hogy noha igen számos betegeim voltak az idén a himlőnek különb, különb féle nemeiben: de azok közül egynél több nem halt meg kezeim alatt"..."Himlősök még most is vágynak jóllehet már nem olly böv mértékben. A már sok tapasztalásokkal meg bizonyított hasznú tehén himlőnek meg szerzésében és ide való plántálásában szorgalmatoskodom és egy­gyik gyermekemet is másokkal egygyütt már kétszer oltottam be: de amint mindenütt a hová meszszebbetske vivődött, tapsztalták ennek mérge hirtelen cl vesztvén az erejét, nyoltz kilentz 27. Idézet Sz. L. 14.p. 28. Idézet Sz. L. 14.p. 29. Idézet Sz. L. 15. p. 1801. nov. 2. 30. Idézet Sz. L. 14-15 p. 31. Az idézetek Diósadi Elekes György ár. közölte az Orvosok és Gyógyszerészek Lapja 1937. 8. sz. 192.p. 32. Idézet az Orvosok és Gyógyszerészek Lapja 1937. 9. sz. 216. p. 336

Next

/
Thumbnails
Contents