A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1991 (Debrecen, 1993)

Néprajz - Varga Gyula: A hajdúbagosi és a konyári dinnye

ne keresztezzék. Ha a piac nem sikerült, ők a Nagyváradon túl eső falvakba is elszekereztek, s addig nem jöttek haza, míg az összes dinnye el nem kelt. 1920 után Debrecen lett a fő piac. Ez azonban nem bírta felvenni a bagosi, még kevésbé a konyári dinnyét, hiszen Debrecen környékén is sok kiváló dinnyét termeltek. Főként ezután terjedt el a faluzás, vagy az a szokás, hogy a dinnyével rakott szekerekkel faluról-falura jártak s az utcákon árultak. Általában 50-60 km-es körzetben jártak, de szükségből 100 km-re is elszekereztek. A konyáriak pl. eljutottak Tiszacsegére, Görbeházára, Polgárra is. Ha megérkeztek egy faluba, kiabálni kezdtek: "dinnyét vegyenek"! "Itt a jó konyári dinnye"! Azután gyorsan híre ment, s jöttek a vevők. Rendszerint útelágazásoknál álltak meg, ahol több utca találkozott. Akik ismerték a konyári, bagosi dinnyék minőségét, 8-10 darabot is vettek egyszerre. így szerencsés esetben a szekér dinnye egy-két faluban elkelt. A faluzásban talán a konyáriak tettek szert nagyobb gyakorlatra. Ők még ma is járnak, s igyekeznek kihasználni a heti piacokat. Ilyenkor lehetőleg kora hajnalban megérkeznek a piacra, s 10-11 órára már megürül a szekér. Ha azt tapasztalták, hogy a piac lanyha, nem töltötték az időt hiába, hanem elindultak faluzni. Ahol rájuk esteledett, ott háltak. Beálltak valamelyik ismerős család udvarára, ahol a dinnye biztonságban volt. Maguk - ha csak nem közeli rokon volt az illető - az istállóban, szénaszínben aludtak. A nagyobb termelőknek rendszerint volt bizományosa is a jobb helyeken. Ezek bizonyos jutalom fejében árusították megbízóik dinnyéjét. Néhány helyen, pl. Hajdúszoboszlón, Berettyóújfaluban kereskedők is megvásárolták a dinnyét, s ezek maguk árulták. De falukban is mindig el tudták adni, mert a bagosi, konyári dinnyék sokkal jobbak voltak, mint a feketeföldű faluk termése. A dinnye ára sohase volt nagyon magas. Pontosan nehéz meghatározni, mert régen nem kilóra, hanem "szemre" árultak. A kupecek legtöbbször az egész szekér dinnyére alkudtak. Ilyenkor megvizsgálták a dinnyék nagyságát, felbecsülték körülbelüli mennyiségét, s megajánlottak érte egy összeget. Tisztességes eladók mindig megmondták, hogy "az alján kisebbek vannak". Nőtt a bizalom azok iránt, akik bevallották, ha 4-5 nappal korábban szedett dinnyék is voltak a szekéren. Átvételkor a kereskedő egy sor dinnyét megkopogtatott. Ha gyanús volt valamelyiknek a csengése, meglékeltette, s ha valóban éretlen, "zsengés" volt, levont az öszszegből 10-15%-ot. De az ilyen eladó tekintélyét is elvesztette, s számíthatott rá, hogy legközelebb olcsóbb árat kínálnak neki. Emlékezet szerint az 1930-as évek derekán 18-24 Pengőt adtak egy szekér dinnyéért, tehát kb. 1,50-2- Pengő volt egy mázsa dinnye. Általában úgy számoltak, az a jó, ha egy mázsa búza árán négy mázsa dinnyét lehet venni, mivel a dinnyéből kb. 4-5-ször akkora súly termett, mint búzából. A dinnyét azonban nem csupán pénzbeli hasznáért termesztették. Azon túl, hogy biztosítva volt a gazda és családja nyári gyümölcs szükséglete, a gazda presztízsét is növelte, ha munkásait dinnyével ellátta, ha ajándékozni tudott jóembereinek egy-egy dinnyét. Sokan kedvüket lelték az utazásban: dinnye árulás közben más falukat, más szokásokat ismertek meg. Sok emberrel találkoztak, sok tapasztalatot gyűjtöttek, amit aztán odahaza igyekeztek hasznosítani. Olykor tárgyak is gazdát cseréltek, s néha az ilyen ismerettségek vonzották ide más tájak különböző árusait. Bizonyára ez a kapcsolatrendszer is egyik tényezője lett a táji kultúra kialakulásának.

44 1940-1945 között újra kezdték Nagyváradra vinni a dinnyét. Kezdtek felújulni a régi kapcsolatok, de mire ezek ismét kialakulhattak volna, visszajöttek a trianoni határok, s a régi hagyományos kapcsolatrendszer véglegesen a feledés homályába veszett. Az 1960-as években a 44. VARGA, 1989.7-24 187