A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1991 (Debrecen, 1993)

Néprajz - Varga Gyula: A hajdúbagosi és a konyári dinnye

"parlagi" fajtát. Az 1930-as évek gazdatanfolyamain azután több más fajtával is megismerkedtek. Többek közt a Debreceni erdőspusztákon kedvelt hosszúkás, ún. "lubi dinnyét", de ez itt nem nagyon vált be. Konyárról nincs adatunk, mikor történt a fajtaváltás, de a mai 70-80 éves emberek már alig emlékeznek a régi nagymagvú fajtára, hanem tudomásuk szerint itt már az első világháború óta az aprómagvas hevesi fajtákat termesztették. Ezek némelyike elég vékonyhéjú, ezért a vetőmag kiválasztásnál igyekeztek az erősebbhéjú, dinnyéket szaporítani. Úgy tudják, itt legjobban beváltak a Marsovszki, Körösi, Hevesi dinnyék. De bizonyos, hogy a hosszas beltenyészet folytán itt valamiféle helyi tájfajta is kifejlődött, melyet a környéken úgy ismertek, mint "konyári", "bagosi" dinnye.

35 A sárgadinnyét főként azért nem kedvelték, mert könnyen tört, nem lehetett szekéren jól szállítani. Régebben mindkét faluban a nagyra növő (5-8 kg-os), hosszúkás, gerezdes, recéshéjú sárgadinnyét termelték, újabban terjednek az apró, kerek "cukordinnyék", és a bibircsókos úgynevezett "kantalup" sárgadinnyék, mivel ezek valamivel jobban bírják a szállítást. A célnak legjobban megfelelő fajtákat maguk választották ki. Figyelték a jól fejlődő, kártevőknek legjobban ellenálló fajtákat, példányokat. Ezeket rendszerint meg is jelölték, s pár nappal később szedték le, mint a többit, mert a jól érett dinnye magja jobban csírázik. Bár húsa ilyenkor már nem volt annyira élvezetes, mégis családi körben fogyasztották el, s ha mindannyian jónak tartották, akkor a magját megvették, azaz összegyűjtötték s eltették. így sikerült a legjobb fajtatulajdonsággal rendelkező dinnyét kitenyészteni. Sok család erre különösen büszke volt, s ezektől mások is igyekeztek magot szerezni. Voltak akik féltékenyen őrizték a maguk fajtaállományát, ezért nem szívesen adtak el másoknak dinnyemagot. Aki mégis hozzá akart jutni, az érett dinnyét vásárolt az ilyen családoktól, vagy ha más megoldás nem volt, lopott. így aztán nem véletlen, hogy egy idő után kialakulhatott a két falura jellemző tájfajta.

36 Még így is voltak hírnévre szert tett családok, akiket a kereskedők is számontartottak, s tőlük olykor magasabb áron vásároltak dinnyét. Talajigény, talajelőkészítés. A dinnye általában a humuszban, tápanyagban gazdag, laza kötésű talajokat kedveli. Előnyös volt régen a több évig pihentetett friss gyeptörés, vagy a 6-8 év után felszántott lucernaföld. Leggyakrabban azonban búza, vagy rozsvetés után, tehát "tarlóba" vetették, melyet ősszel, vagy télen megtrágyáztak. Úgy tartják, jó a trágyát télen kihordani, hogy annak levét a hólé bclemossa a talajba. Ezzel szemben a friss trágyázás vizet von el a talajból. Ezért volt az régen, hogy a dinnyeföldeket még a tél elején kiosztották. Később pedig arra törekedtek, hogy a dinnyének szánt földet már előző évben kijelölték, s azt már idejében rendbetették, megtisztították az előző évi termés maradványaitól, a gyomoktól.

37 Ahol arra alkalmas juhnyáj volt, ott nyár végén, ősszel a leendő dinnyeföldet "meghálatták". A hiedelem szerint ez többet ért, mint a trágyázás. A hálatás úgy történt, hogy a tarlón lécekből "trankát" (esztrenga) építettek, s éjszakánként ebben hálatták a juhot. 3-4 naponként a trankát tovább telepítették mindaddig, míg a földterület minden részét meg nem hálták, vagyis meg nem trágyázták. Ilyenkor a nyáj nappal is a tarlót járta, tehát nap közben is hullatta a trágyáját. A gazda ilyenkor a juhásznak is adott némi borravalót, bár ez anélkül is szívesen legeltetett a tarlón, hiszen itt ilyenkorra rendszerint jó legelő alakult: a "tarlóvirág" vagy "tisztesfű" nemcsak a méneknek volt jó mézelő növény, de a juhok is szerették. 35. A dinnyefajták felismeréséhez 1. BÁSZF.L, 1924. 23-25 36. Az 1930-as években a debreceni piacokon a debreceni kertekben, és a Vekeri pusztán termett dinnyék minőségben, keresettségben vetekedtek a legjobb bagosi dinnyékkel. 37. A táj veszedelmes évelő sarjadéka a nádfiók. Ez az egykori nádasok emlékét őrző gyom néha évekig eltűnik, aztán egy vizesebb évben egyszerre ellepi a földeket. Kipusztítani nem lehet, mert 6-8 méter mélyre hatoló gyökerei behálózzák a talajt, s hiába irtják ki akár egy méter mélyen is, a mélyebben megmaradt gyökérsarjak a felszínre törnek. Frissen trágyázott földeken visszatérő gyom még a farkasalma, de ez nem okoz olyan kárt, mint a nádfiók. 180