A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1991 (Debrecen, 1993)

Néprajz - Varga Gyula: A hajdúbagosi és a konyári dinnye

bele ne follyon. Bent a kunhó felét szabadon hagyták, másik felére szalmából, nádból fekhelyet készítettek. A szabad tűzhely a kunyhó elé került. A kunyhó nemcsak arra volt jó, hogy innen a dinnyét állandóan figyelni lehetett, hanem már a puszta jelenléte is távoltartotta az alkalmi tolvajokat. De itt lehetett hagyni egyes szerszámokat, dinnyeérés idején pedig azokat a megszedett dinnyéket, amelyeket nem tudtak aznap elszállítani. Akinek nagyobb dinnyeföldje volt, az rendszerint dinnyecsőszt fogadott. A dinnyecsőszök rendszerint más munkából már kikopott idős emberek voltak. A gazdák különösen régi volt munkásaikat fogadták fel, hogy ezzel némi segítséget adjanak nekik. (A tisztességes gazda erkölcsi kötelességének tartotta, hogy egykori munkásairól életük végéig gondoskodjon.) A csőszök testi erejükkel már nem igen tudták megóvni a dinnyét a tolvajoktól, legfeljebb az állati kártevőket riogatták. Volt a csőszöknek furkós botja, sőt régebben, az első világháború utánig még valamilyen primitív puskájuk is, így valamelyest távol tudták tartani a tolvajokat. De elég volt az is, ha felismerte és feljelentette a lopót, akkor már a hatóság tudott intézkedni. A jó csőszök szemmel tartották a dinnye fejlődését, érését, és erről idejében értesítették a gazdát. Sőt volt olyan is, hogy kora hajnalban, mire a gazda kiment, már meg is szedte az éppen érett dinnyéket. Napközben pedig foglalkozott a növekvő dinnyék gondozásával. Ha volt a családban idősebb családtag, nagyapa, vagy serdülő fiúgyerek, akit nélkülözni tudtak a napi munkában, akkor ők költöztek dinnyeérés idején a kunyhóba és őrizték a dinnyét. Sok gyerek szeretett is a kunyhóban lakni, ezért néha a nagyapa unokájával együtt költözött ki a kunyhóba. így a gyerek a nagyapjától megtanulhatta a dinnyetermesztés minden csínját-binját. A dinnye termesztése Fajták. Görög- és sárgadinnyét egyaránt termesztettek, de a görögdinnye volt a fontosabb. A tájra általában a görögdinnye a jellemző. A fajták meghatározására nem sok terminológiát ismernek. A szakkönyvekben szereplő fajtaelnevezések közül néhányat csak az 1930-as évek gazdasági tanfolyamain ismertek meg. 80 évnél idősebb adatközlők tudnak róla, hogy valamikor régen, még az első világháború előtt itt egy nem túlságosan nagyra növő, sötéthajú, majdnem fekete színű dinnyét termesztettek. Húsa vérpiros volt, s nagy fekete magok voltak benne. Nagyon sok magja volt. Ha az érett dinnyét jól megrázták és szétvágták, kiömlött a magja, húsa meg alig maradt. Ennek a fajtának is volt előnye. Ez kevésbé volt igényes, viszonylag vastag héja volt, így szekéren jól lehetett szállítani. Az is előnye volt, hogy a kötéshez számítva négy hétre érett, így egy nyáron négyszer is kötött. Ha az egyik kötést valami baj érte, még pótolta a következő. Ezzel szemben az újabb fajták hat hétre érnek, csak kétszer kötnek egy évadban. Hátránya volt viszont, hogy ha nem idejében szedték le, akkor a bélé teljesen elapadt, megszotyósodott, s ilyenkor kellemetlen ízűvé vált. A két világháború közötti időben mindkét faluban igényesebb fajták után kutattak, így általában a különböző hevesi dinnyék terjedtek el. Szántó Gyula 88 éves hajdúbagosi gazda mondta el, hogy nagyapja az 1910-es években mint bíró néhány gazdával elment a Heves megyei Csányba "határszemlére", mert hallotta, hogy ott jó dinnyét termelnek. Nagyapja meg is vett ott 12 szép nagy dinnyét, s itthon annak a magját szaporította. A dinnyék egyik felének a héja sötétzöld volt, a többi "petrezselyemhajú". Húsa mindegyiknek piros volt, de egyik részének apró fekete, másik részének apró sárga magja volt. Az itteni dinnyéktől abban is különbözött, hogy ezek sokkal nagyobbak voltak. így bár csak kétszer kötöttek, mégis több termést hoztak. Ettől kezdve az ő családjuk mindig ezeket a dinnyéket szaporította. Természetesen, a faluban gyorsan híre ment, és egyre többen kértek tőlük dinnyemagot. Olyan is volt, aki lopott dinnyét, hogy a maghoz hozzájusson. így a hevesi fajták lassan kezdték kiszorítani a régi hazai 179