A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Természettudomány - Bozsko Szvetlana: A magyarországi avifauna dinamizmusának felülvizsgálata. 1960–1988

jig csökkent, amikor hosszadalmas depresszió után annyira feljavult a rétisas Haliaetus albicilla magyarországi állománya, hogy 1988 óta stabil fajjá vált. Ebben nemcsak a strichnin és dieldrin alkalmazásának betiltása, de leginkább a telelő madarak szervezett etetése játszott fő szerepet. Ali regressziós faj zöme már fokozott védelem alatt van, mint pl. a Plegadis falcinellus, Charadrius alexandrinus, Numenius arquata, Glareola pratincola, Coracius garrulus, Calandrella brachydactyla, Monticola saxatilis. Az utolsó pár évtizedben elterjedésük diszkontinussá vált az egész Nyugat-Palarktiszban. Ezek közül különösen féltett a reliktumareájú széki lile (Charadrius alexandrinus) az egyetlen kontinentális populációjával Magyarországon, továbbá a széki pacsirta (Calandrella brachydactyla hungarica), valamint a székicsér (Glareola pratincola) populációja, mivel e faj diszkontinuus elterjedése Dél-, ill. Közép-Európában aránylag kis területre korlátozódik. A szikesek állapotrosszabbodása e három faj megmaradási esélyeit bizonytalanná teszi, ugyanúgy, mint a szikes tavakon fészkelő Anas clypeata helyzetét is. Két másik réce - Anas strepera és Aythya nyroca - populációdepressziója és az elterjedési terület szétszakadása is az ökológiai viszonyok felbomlása miatt történik, ami természetvédelmi intézkedéseket sürget. Az előző százéves periódushoz képest a regressziós csoportban most már csak egyetlen faj maradt meg - a batla (Plegadis falcinellus). A negatív irányú változásokat más fajok megjelenése, ill. expanziója hivatott ellensúlyozni. Azonban a terjeszkedő fajokat érdemes lenne differenciáltan elemezni, szétválasztva a valódi új fajok terjedését a régebben itt élő, kisszámú madárfajok recens expanziójától, amely a hirtelen, vagy fokozatos populációnövekedés következménye. Az utolsó 28 évben 6 olyan faj (1. fajlistát) terjeszkedése figyelhető, amely állománya - Udvardy szerint - 1960-ig stagnált és areahatára változatlan maradt (Ciconia nigra, Emberiza cia), regressziós volt (Phalacrocorax carbo), sőt a faj eltűntként minősült (Cygnus olor). A Hippolais paliida és Turdus pilaris esetén az első madarak l-l párban már régebben mutatkoztak az országban (Kéve, 1984), de intenzív expanziójuk csak az utolsó 1-2 évtizedben bontakozott ki. Nem új keletű a fekete gólya (Ciconia nigra) szétterjedése sem, bár Udvardy a stagnáló areájú fajként minősítette az 1860-1960as években. Ez csak nagyjából felelt meg a valóságnak. A XIX. sz. közepétől regisztrált regreszsziós periódus kb. 1940-ig tartott, amíg az areahatár Dunánál állt. Már 1943-ban újabb expanziójelei figyelhetők meg Magyarországon és Csehszlovákiában is, és a fekete gólya nyugat felé kezd terjeszkedni. A folyamat az 1960-as években fokozódik és inkább az Ausztria területére tolódik át (Sackl, 1985). A fajarea nyugati határa jelenleg már a Linz-Alpok elővidéke vonalát éri, ezzel a régi area újrafoglalása történik meg. Legfeltűnőbb a kárókatona populációrobbanása, amiben nem csak az országban kialakult újabb fészkelési lehetőségek segítettek, hanem az egész fajareán tapasztalható létszámgyarapodása a meghatározható. A bajszos sármány immigrációjának első jelei az 1950-es évekre eshetnek, de csak 1970 utáni expanziója lépett át az intenzív szakaszba. Azóta egyre nő a madarak száma, amelyek újabb és újabb karszt, ill. mészköves hegyeken telepszenek szét országunkban (Waliczki és tsai 1983; Dénes 1984;). Az Udvardy-féle faunajegyzékhez képest 10 teljesen új faj szerepel a listánkban. Azonban ezekből négy - az Ardeola ralloides, Anas strepera, Glareola nordmanni és Locustella naevia 1960 előtt is költött az országban, de annak idején nem került be a dinamikailag potens fajok közé. Ezt a hiányt munkámban pótoltam és a státusuknak megfelelően besoroltam ezeket (lásd. fájj egy zéket). A ténylegesen újnak minősíthető 6 faj - Netto rufina, Aythya fuligula, Aquila chrysaetos, Stix uralensis, Oenanthe pleschanca, Emberiza cirlus -, amely költési bizonyítékai hiányoztak az előző periódusban. Az elsőnek felsorolt kivételével, az öt új faj lassú penetráció útján hatol be Magyarországra: Emberiza cirlus és Oenanthe pleschanca dél felől, Aquila chrysaetus és Strix uralensis az Északi-hegységben. A kontyos réce Aythya fuligula a Nyugat-Palearktisz felé történő expanziója folytán az 1960-as években lépte át az országhatárunkat. Egyes bevándorolt madárpárok összesen három alkalommal és nagy időközökkel fészkeltek a mesterséges tavakon (Sterbetz, 1984). A faj expanziója nálunk még a kezdeténél tart. Némileg stabilabbnak tűnik a szirti sas (Aquila chrysaetos) és az uráli bagoly (Strix uralensis) helyzete. Az utolsó egy-két évtizedben figyelhető szirti sas kelet-szlovákiai populációnöveke56